Több ezer munkahely szűnik meg Ázsia egyik legnagyobb bankjánál a mesterséges intelligencia miatt

A tervek szerint a következő három évben 4000 munkahelyet szüntet meg Szingapúr legnagyobb bankja, hogy a feladatköröket mesterséges intelligencia (MI) használatával váltsa ki. A DBS szóvivője a BBC-nek azt nyilatkozta, a létszámcsökkentés „természetes lemorzsolódásból” származik majd, azaz az ideiglenes és szerződéses munkakörök leépüléséből. A bank szerint az állandó alkalmazottakat várhatóan nem érinti majd a leépítés.

A bank leköszönő vezérigazgatója, Piyush Gupta szerint a lemorzsolódással párhuzamosan körülbelül ezer új, MI-vel kapcsolatos munkahely jön létre. A BBC szerint a mostani bejelentéssel a DBS az egyik első olyan nagybank, ami részletesen beszámol arról, hogyan hat a működésére a mesterséges intelligencia térnyerése. A DBS jelenleg 8000-9000 ideiglenes és szerződéses munkavállalót foglalkoztat, összesen 41 ezren dolgoznak a banknál.

2030-ig a cégek 41 százaléka tervez elbocsátásokat a mesterséges intelligencia térnyerése miatt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint pedig 2024-ben az MI a világ összes munkahelyének 40 százalékát fogja érinteni valamilyen módon. Kristalina Georgieva, az IMF elnöke blogbejegyzésében arra figyelmeztet, ha a kormányok nem tesznek lépéseket, hogy megfelelő védőhálót hozzanak létre az érintett dolgozóknak, akkor mindennek nagyon rossz következményei lehetnek. Az IMF tanulmánya szerint a fejlettebb országokban a munkahelyek 60 százaléka is érintett lehet, a feltörekvő országokban (amelyek közé Magyarországot is sorolták a tanulmány szerzői), a munkahelyek 40 százaléka lesz majd érintett, a legszegényebb országokban pedig csak 26 százalék.

A ChatGPT megjelenése óta népszerű téma, hogy a mesterséges intelligencia hogyan veszi át az emberi munkát. A korábbi technológiai forradalmak alapján nem ilyen egyszerű a helyzet, rövid távon nem feltétlenül kell rettegni az algoritmusoktól, de hosszabb távon valós probléma a technológia és a mögötte álló tőke erőfölénye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!