MNB: Az infláció árnyékát is ki kell verni a gazdasági szereplők gondolkodásából

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésén. Virág Barnabás alelnök a döntés hátteréről tartott tájékoztatón arról beszélt, januárban a hazai infláció és a maginfláció az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett, tovább nőtt a magasabb inflációs pálya kockázata, a globális befektetői hangulatban nagy a bizonytalanság, mindezek miatt pedig továbbra is indokolt a szigorú monetáris kondíciók fenntartása.

A jegybank várakozása az, hogy a dezinflációs trend az év első negyedévében újraindulhat, Virág Barnabás szerint a monetáris politika célja a dezinfláció mielőbbi újraindítása és az újbóli árstabilitás elérése. Az, hogy hogyan alakul idén az infláció, az összes fontosabb makrogazdasági célra hatással lehet, ezért az alelnök szerint fegyelmezett, antiinflációs gazdaságpolitikára van szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy a következő időszakot sikeresen teljesítse.

Virág Barnabás külön kitért arra is, hogy a lakossági inflációs várakozások még mindig is magasak, így további feladat ennek csökkentése. A monetáris tanács szerint a bizalom erősítése kulcsfontosságú, ezen keresztül tud további dinamikát nyerni a gazdaság, amit a jegybank az árstabilitás újbóli elérésével és a pénzpiaci stabilitás biztosításával tud segíteni.

Ami a vállalatokat illeti, az MNB felmérései alapján továbbra is komoly problémát jelent a cégeknek a keresleti környezet bizonytalansága (vagyis hogy van-e elég vevő), illetve az infláció visszatérésétől való félelem. Az alelnök szerint annak ellenére, hogy az elmúlt évben a jegybanki toleranciasávban alakult az infláció, a gazdasági szereplők továbbra is tartanak tőle. „Így nemcsak az inflációt kell letörni, hanem annak az árnyékát is ki kell verni a gazdasági szereplők gondolkodásából.

Ez változatlanul akut feladata lesz a 2025-ös évnek.”

A kormány hétvégén bejelentett gazdaságpolitikai intézkedéseiről újságírói kérdésre Virág Barnabás azt felelte, ők is „abban a fázisban vannak”, hogy követik a részleteket, meg kell nézni, hogy hogyan valósulnak meg ezek a tervek. Azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lesznek az adócsökkentések a költségvetési politikára, az alelnök azt válaszolta, hogy 2021 óta a magyar költségvetés elsődleges egyenlege 5 százalékponttal javult minden évben, azaz a költségvetési politika egyre kemény és fegyelmezett gazdálkodáson ment keresztül, de azt, hogy az új adóintézkedések milyen formában jelennek majd meg a költségvetési hiánycélok mellett, egyelőre nem tudja megítélni. A belengetett ársapkákról szintén azt mondta, hogy addig, amíg nem született döntés, nem érdemes mélyebben értékelni a kérdést, de az MNB „kellően transzparens volt” az ársapkák tapasztalatával az elmúlt években.

Ez volt az utolsó kamatdöntés Matolcsy György vezetése alatt. A következő, március 25-i kamatmeghatározó ülésen már Varga Mihály tölti be az elnöki posztot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!