Tizennégy hónapig nem válaszolt Juditnak az állami cég, most közel ötmillió forintot követelnek vissza egy hiányzó pecsét miatt

„Az előző négy év nagyon megterhelő volt, teljesen elvesztettem a bizalmamat az államban és abban, hogy én ebben az országban akarjak élni és vállalkozni” – ezzel a mondattal foglalta össze történetét Judit, aki még 2020-ban döntött úgy, hogy vállalkozást indít. Ehhez sikeresen támogatásra pályázott az államnál, be is indult a vállalkozása, aztán egy banális hiba miatt minden összeomlott, és most az állam milliókat követel tőle.
A fiatal vállalkozó minden követ megmozgatott, minden elérhető csatornán próbálkozott, hogy elmagyarázza az illetékeseknek: önhibáján kívül vétett a pályázati szabályok ellen. A pályázatot felügyelő állami cégtől azonban csak hónapokon át tartó hallgatást, majd elutasító levelek és telefonok sorát kapta.
Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) Vállalkozó Start Programjának célja, hogy új vállalkozások beindítását ösztönözze és segítse. A sikeres pályázók részt vehetnek egy képzésen, majd a részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg a vállalkozásukat. Ennek kezdeti költségeire legfeljebb 4,57 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek. Judit is ebben a programban vett részt. Textiltervezőként több évet töltött Indonéziában, eredeti terve az volt, hogy ott készített ruhákat értékesített volna itthon. A Covid azonban meghiúsította ezt a tervét, így végül egy saját tervezésű zoknikat készítő és értékesítő vállalkozást indított az állami támogatásból.
Judit szerint sikeresen beindult a vállalkozása, és 2022 augusztusáig minden rendben is ment. Ekkor azonban a kormány úgy döntött, hogy eltörli a katás adózást. Judit esetében ez azt jelentette, hogy át kellett állnia átalányadózásra, ha meg akart felelni az új jogszabályi előírásnak. „A könyvelőm ezt a lépést úgy tette meg, hogy 2022. augusztus 23-án a régi, katás adózású egyéni vállalkozásomat megszüntette, és másnappal, 2022. augusztus 24-gyel elindította az új, átalányadózó egyéni vállalkozásomat, amivel megváltozott a vállalkozásom adószáma is”– írta levelében a Telexnek.
Ez volt az a lépés, ami elindította több mint másfél éves vesszőfutását az OFA-val.
A Vállalkozó Start Program egyik pályázati feltétele ugyanis az volt, hogy két évig fenn kell tartani a pályázati támogatással indított vállalkozást. Judit esetében a pályázatban vállalt két év 2022. augusztus 31-én járt volna le, a könyvelő azonban egy héttel korábban, már augusztus 23-án megszüntette a programban támogatott vállalkozást. Érkezett is az OFA-tól az értesítés, hogy Judit nem teljesítette a korábban vállalt kötelezettségét, ugyan csak hét nap híján, de nem tartotta fenn két évig a vállalkozását.
Judit tehát jogi értelemben nem működtette a pályázatban vállalt ideig a vállalkozását, a gyakorlatban viszont augusztus 24-én indított új cégével ugyanazt a tevékenységet folytatta, amire az állami támogatást kapta.
Judit úgy döntött, hogy méltányossági kérelmet nyújt be az OFA-hoz, hogy ne kelljen egy adminisztratív hiba miatt a teljes támogatási összeget visszafizetnie. A kérelmében részletesen leírta, hogy a kata adózási forma megszűnése miatt számos bizonytalanság volt az egyéni vállalkozók adózása körül, a jogszabálysértés elkerülése érdekében döntöttek úgy a könyvelőjével, hogy áttér egy másik adózási formára. Judit azonban nem számított arra, hogy a könyvelő ezt a vállalkozás megszüntetésével fogja megoldani. „Önhibámon kívül ugyan, de vétettem a szabályok ellen” – írta Judit az OFA-hoz eljuttatott kérelmében.
A méltányossági kérelmére Rutai Gábortól, az OFA akkori ügyvezetőjétől kapott választ. Rutai levelében arról írt, hogy amennyiben valóban önhibáján kívül szűnt meg Judit vállalkozása a fenntartási időszakban, és ezt alá is tudja támasztani könyvelői nyilatkozattal, akkor legfeljebb a nem teljesített fenntartási időszakra arányosított összeget követelik vissza.
Judit beszerezte a szükséges dokumentumot, amiben a könyvelő elismerte, hogy ügyfele tudomása nélkül, tévesen szüntette meg a vállalkozást. Ezután 2023. február 7-én, a méltányossági kérelemhez csatolt nyilatkozatot elektronikusan és postai úton is elküldte az OFA-nak. Három nappal később, február 10-én az OFA egyik ügyintézője még bekérte Judittól emailben a 2022-es év teljes bevételének igazolását, amit ő el is küldött még aznap.
Juditnak több mint egy évig ez volt az utolsó kommunikációja az OFA-val, további választ nem kapott az ügyével kapcsolatban. Azért sem gyanakodott, hogy bármi baj lenne, mert az OFA kommunikációjával korábban is voltak már problémák, nem vették fel a telefont, és nem válaszoltak emailekre sem. „Abban a hitben voltam, hogy az eljárás lezárult, a kérelmemet elfogadták” – mondta Judit.
2024. április 23-án aztán fizetési felszólítást kapott az OFA-tól, amelyben visszakövetelték az egész támogatási összeget kamatokkal, több mint 4,7 millió forintot, harminc napon belül.
A kamatot a méltányossági kérelem benyújtása és a fizetési felszólítás között eltelt több mint egy évre is felszámolta az OFA. Miután Judit sem emailben, sem telefonon nem tudta elérni a céget, személyesen ment be az OFA Lajos utcai irodájába. Bent azonban senkit nem talált, csak a recepcióst. Rajta keresztül sikerült végül elérni egy ügyintézőt, aki azt mondta Juditnak, hogy azért nem fogadták el a könyvelői nyilatkozatot, mert nem volt rajta pecsét. Arra a kérdésre, hogy erről miért nem értesítették őt korábban, hiszen tudta volna pótolni, nem kapott választ. Amikor pedig arról érdeklődött, hogy most pótolhatja-e még, azt válaszolta az ügyintéző, hogy már késő, erre nincs lehetőség. „Ügyvéd segítségével írtunk egy kifogást a döntés ellen, melyet helyből elutasítottak, fellebbezésre nem adtak lehetőséget” – írta nekünk Judit.
Az adószámláját közben meg is terhelték a közel ötmillió forinttal. Ő ugyan benyújtott még egy kérelmet a kamatok elengedésére, az OFA új ügyvezetője, Almási Erzsébet azonban ezt is elutasította. „A NAV engedélyezte nekem a részletfizetést szerencsére, így hosszú idő alatt, de vissza fogom tudni fizetni az összeget. Az OFA részéről viszont semmilyen felelősségvállalás nem történt, és semmilyen segítséget nem kaptam” – írta levele végén Judit. Habár a 2020-ban elindított zoknitervező vállalkozás még most is működik, már nem Judit neve alatt, ő már csak melléktevékenységként foglalkozik vele, helyette főállásban filmforgatások kosztümrészlegén dolgozik.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ. Többek között arról érdeklődtünk, hogy méltányosnak tartják-e azt a döntésüket, hogy egy adminisztratív hiba miatt követelik vissza a teljes támogatás összegét; hogy miért nem tájékoztatták időben Juditot, hogy pecsét hiányában nem érvényes az általa benyújtott könyvelői igazolás; illetve hogy miért telt el több mint egy év a méltányossági kérelem benyújtása és a fizetési felszólítás kiküldése között, ez idő alatt miért nem küldtek semmilyen tájékoztatást Juditnak.
Nem ez az első alkalom, hogy az OFA ügyintézése problémásnak mondható. 2022 augusztusában indult a Vállalkozó Start II. nevű program regisztrációja, az erre szolgáló oldal azonban már a regisztráció megnyitása előtt elérhetetlenné vált, majd a nap folyamán rendszeresen lehalt. Ezután pedig egy ideig a jelentkezők egy része azt se tudta, hogy sikerült-e a regisztrációja a korlátozott mennyiségű helyek egyikére. Sokan elégtelennek tartották a szervező cég kommunikációját is, ami szerintük a jelentkezők egyenlő esélyeit is felboríthatta.