Tizenkét év után búcsúzik Matolcsy György. De milyen lesz Varga Mihály mint jegybankelnök?
2025. március 4-től Varga Mihály volt pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Tapasztalatunk szerint az új elnök érkezését óvatos optimizmussal várják a vezető hazai gazdasági szereplők, Varga Mihályt ugyanis habitusa és képességei alapján potenciálisan megfelelő jegybankelnöknek tartják, de fontos lesz, hogy valóban a független jegybanki szerephez passzoló viselkedést és megfontoltságot kövesse, vagyis túl tudjon lépni azon, hogy ő eddig Orbán Viktor beosztottja volt.
Ahogy róla szokták mondani, magától nem szokott hülyeségeket csinálni, sőt, még akár el is mondja a kritikus véleményét, ha valamivel nem ért egyet. Igaz, ha kormánytagként túlment a vita az ő álláspontján, akkor már szó nélkül követte a rossz irányt is, hangosan soha nem ment ellene a fideszes ötleteknek.
„De most Varga Mihályt talán megragadja a hely szelleme, mindannyiunknak ez lenne a legjobb”
– fogalmazott egy szakmabeli beszélgetőpartnerünk. Akadt, aki azért fanyarul megjegyezte „Sorrendben a negyedik elnök érkezik, aki nem monetáris szakember. A közgazdász, a bankár, a volt pénzügyminiszter nyilván sok mindenhez konyít, de azért az egészségügyben sem keverik a sebészt a fogorvossal.”
Matolcsy György ügyei
Matolcsy György 12 évig, 2013. március 4 óta töltötte be a jegybankelnöki posztot. Az ő értékelése nem könnyű. Hiszen hogyan lehet értékelni valakit, aki ugyan rendkívül elégedett a saját teljesítményével, de azért egy jegybankelnök fő mérőszáma az infláció alakulása, ebben pedig nem volt túl sikeres Magyarország mostanában, az uniós listákon rendre hátul kullogtunk. Ha Magyarország teljes gazdaságát nézzük – Matolcsy György ugyanis szeretett elkalandozni a monetáris politikán túli gazdasági világba is –, akkor sem mondható, hogy az elmúlt 12 évben Magyarország javított volna a pozícióján, inkább lecsúszott.
Az persze nagyon jellemző itthon, hogy a problémákért rendre más felel, például a Covid, a háború, a szankciók, a sikerek viszont (az „aranykor”, a „két vállra fektetett infláció”) mindig a mieink. Józan belátással szemlélve a helyzetet azonban nem indokolt, hogy a regionális összehasonlításokban a forintra és Magyarországra mindig jobban hatnak a külső tényezők.
Matolcsy György szakmai ténykedéséről címszavakban sok minden eszünkbe juthat: az unortodoxia, a magas nyomású gazdaságpolitika, a kanyarban előzés. Volt az elnöknek olyan időszaka is, amikor az MNB volt a racionálisabb gazdaságpolitikát folytató intézmény, és a kommunikációjában hirtelen a kormányt kezdte okolni az inflációért – annak ellenére, hogy azért a jegybanknak biztosan volt szerepe volt a drágulás elszabadulásában.
De Matolcsy értékelését annyiban nehéz a monetáris, közpolitikai térben elvégezni, hogy egy olyan országban, ahol a döntéseknek valódi következményük van, sok hozzá köthető történetet alaposan ki kellett volna vizsgálni. A jegybankelnökhöz sokkal több különös ügy kapcsolódott, mint elődeihez. Az MNB korábbi nyereségéből képzett MNB-alapítványok befektetései állandóan munkát adtak a független sajtónak, miközben ezek a pénzek később már nem segítették az MNB súlyos veszteségcsökkentését. Jó lett volna transzparensen látni, hogy miképpen kapott szerepet az MNB-székház hatalmas és menet közben is megemelt összegű rekonstrukciójában Matolcsy Ádám, illetve a jegybankelnök fiának barátja, Somlai Bálint Raw Development nevű cége. Vagy hogy mennyire volt indokolt a jegybank hatalmas lendülete a festmény- és luxusingatlan-vásárlásokban.
A következő hónapok ebben a kérdésben izgalmasak lesznek. Ha az Állami Számvevőszék, vagy az MNB új vezetése átnézi a dossziékat, akkor erről talán majd többet megtudhatunk. A 2026-os választás előtt viszont természetesen valószínűbb az, hogy hiába független elvileg a kormánytól a jegybank, az ország vezetése úgy érezné, hogy ezen ügyek feltárása is visszacsapna rá, így aligha lesz nagy haddelhadd. Csakhogy, ha nincsen jogi audit, akkor az örökölt ügyek hamarosan már Varga Mihály felelősségei lesznek.
Abban alighanem bízhatunk, hogy a jegybankra Matolcsy György regnálása alatt rátelepedő üzleti körrel nem fognak folytatódni az együttműködések. Az alapján viszont, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök vagy a többi miniszter beszél a jegybankelnökről, sok rosszra nem kell számítania. Azt kell figyelni, hogy a következő hetekben mi történik: ha a távozó elnök kap egy nagy költségvetésű intézményt, például egy eurázsiai kutatóintézetet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem indul be intenzívebb konfliktus.
Nem volt infláció, így sok mindent ki lehetett próbálni
Ha ezen a nehezen értelmezhető helyzeten valahogy túllendülünk, akkor szakmailag már vegyesebb a kép. Kezdjük az időszak két nagy sikerével, a lakossági hitelek forintosításával és a lakossági hitelpiac rendbetételével. Ezek megítélése utólag is pozitív. A devizahitel-válságon túl kellett lendülni, és bár a mai napig sokan érzik úgy, hogy az ügynek nincs vége, hogy újabb és újabb jogi eljárások szükségesek, de összességében az, hogy a súlyos problémát egy huszárvágással elzárta az akkori MNB-IM-PM csapat, mindenképpen siker.
A jegybanki kamatpolitika is sokszor kifejezetten adekvát volt, bár nem is volt persze más lehetőség, mint a kamatcsökkentés. Matolcsy György szintén nagy sikerének tartja a Növekedési Hitelprogramot (NHP), ami olcsó forráshoz juttatta a magyar cégeket, beindította a vállalati hitelpiacot. Itt talán az lehet a végső értékelés, hogy eleinte, alacsony kamatkörnyezetben ez valóban hasznos volt, de abból később nagy baj lett, hogy az MNB fix kamattal hitelezett, miközben megugrottak a kamatok – ennek óriási MNB-s veszteség és persze infláció lett a vége.
Matolcsy Györgynek korszakai voltak. Egy olyan világban kezdte jegybankelnöki működését, ahol globálisan sem volt infláció. Ebben a környezetben sok unortodox ötletet ki lehetett próbálni, vagy meg lehetett indítani az önfinanszírozási programot – amíg nem volt infláció, addig ezek nem fájtak annyira.
Matolcsy hitt abban, hogy az adósságot belföldről és főleg a lakosságtól érdemes finanszírozni. A belföldi megtakarítások és beruházások pozitív egyenlegét természetesen fel lehet használni a devizaadósság csökkentésére, de ha ez erőltetett, akkor a devizatartalékok mennyisége veszélybe kerül. A külföld kiszorítása pedig később veszélyes lett: pont akkor, amikor a nemzetközi piacokon Magyarország alacsony kamatokkal és alacsony hozamfelárral tudott volna hitelt felvenni, nem voltunk ott a piacon, ez pedig 2020-ban visszaütött.
Amíg lehetett ígérni
Matolcsy mindig szeretett álmodni, a hatásos előadónak, a közírónak sokan elhitték (vélhetően Orbán Viktor is), hogy csodás lesz a magyar növekedés; hogy a magas nyomású gazdaság, vagyis az intenzív élénkítésre építő gazdaság nem okoz inflációt; hogy a keleti nyitásnak, a kínai kapcsolatoknak erős hatása lesz; hogy 2020-ban, a pandémia első évében is pozitív maradhat a GDP-változás. De aztán amikor – például a Covid idején – a remények szertefoszlottak, erős, részben személyes konfliktusok alakultak ki.
Ráadásul először 2020 előtt, majd a Covid első szakasza után nagyon bedurrant a hazai infláció. Az infláció egy része valóban kívülről jött volt, de a trendnek voltak belső okai is. Ezekért Matolcsy hirtelen a kormányt kezdte okolni. Eközben az MNB ellentmondásos politikát folytatott: elkezdett kamatot emelni, de még folytatta az állampapírok és a növekedési kötvény vásárlását. Vagyis azt lehet mondani, hogy a jegybank az egyik lábbal a gázon, a másikkal a féken állt.
Aztán jött egy konfliktusos, elmérgesedett időszak, amikor az MNB és az NGM egymással is hadakozott. Az MNB harcolt az infláció ellen, emelte a kamatokat, de a kormány élénkíteni szeretett volna, ellene ment az intézkedéseknek. Ennek a nagyon kártékony időszaknak volt az emblematikus pillanata, amikor az MNB 13 százalékos kamatszintnél azt mondta, nem lesz több kamatemelés, majd miután ez a piacoknak felhívás volt keringőre, és a forint elkezdett zuhanni, mégis hirtelen 18 százalékra emelte a kamatot.
Ebből óriási, több ezermilliárd forintos vesztesége lett a jegybanknak, amit a gazdag magyar vállalkozók, a növekedési kötvényprogramban részt vevő gazdag cégek és a hazai kereskedelmi bankok nyertek meg.
Mindebből sok személyi konfliktus támadt. Matolcsy György, Varga Mihály és Nagy Márton viszonya terhelt volt, hol az egyik, hol a másik maradt magára.
Mit várhatunk Varga Mihálytól?
Forrásaink szerint Varga Mihály karaktere jegybankárnak jó, kiszámíthatóbb, igaz, erősen kötődhet Orbán Viktorhoz, aki nagyon sokáig a főnöke volt. Orbán mostantól azonban már nem Varga felettese. Ha ezt ő is át tudja érezni, akkor lehet abban bízni, hogy Varga Mihály azt fogja tenni, amit szakmailag érdemes. Már csak azért is, mert 2026-ban választás lesz, ami azt jelenti, hogy az ő jegybankelnöksége során akár politikai rezsimváltás is lehet.
Mint hallottuk, van, amikor a pozíció magával emeli a jelöltet. Márpedig a szakma szerint most elképzelhetetlen, hogy az MNB kamatot csökkentsen, sőt, a jelen inflációs trendekkel akár kamatemelés is elképzelhető. Ahogy egyik forrásunk mesélte,
a forint erősödése is talán leginkább annak tudható be, hogy a piac szerint kiárazódtak a kamatcsökkentési várakozások.
Varga Mihály már bemutatta a csapata egyes tagjait, így Kurali Zoltánt, Sípos Tompa Leventét, Banai Péter Benőt (ő csak pár hónap múlva csatlakozik, addig marad az NGM-ben bemutatni az új csapatnak a költségvetés csínját-bínját), vélhetően ők hamarosan alelnökök lehetnek. Kurali a devizatartalékokkal, Sípos Tompa a felügyeleti munkával fog foglalkozni. Varga Mihály nagyjából 12 embert biztosan hoz, változhat a főigazgató személye is, Gondos Judit nevét hallottuk érkezőként.
„A legnagyobb kérdés az, hogy Bambi marad-e”
– utaltak az MNB-ben Virág Barnabás alelnökre, aki mostanában a leginkább arcot adott a monetáris politikának. Ő ugyan nagyon erősen kötődött Matolcsy Györgyhöz, de beszélgetéseink során tapasztaltuk, hogy az érkezők is elfogadják. Most azért van egy kis félsz az intézményben, hiszen senki nem tudja, mekkora lesz a váltás, milyen szinteken történik csere.
A szakma szerint kérdés, hogy mi lesz az MNB által felhalmozott, jókora veszteséggel. Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, az MNB-ben mostanában összekeveredtek a monetáris és a fiskális szerepek, az állam olcsón finanszírozta magát a jegybank segítségével, az MNB olcsón hitelezett, de közben 18 százalékon vette be a bankok pénzét, amiből óriási mínusz lett. De a gazdaságot valójában a kormánynak kellene élénkítenie, és ha a suszter marad a kaptafánál, vagyis mindenki a saját dolgát végzi el, az a külvilág számára is átláthatóbb struktúra lesz.
A kormány amúgy biztosan növekedéspárti marad, a monetáris kondíciókat lazítaná. Varga Mihálynak meg kell találnia a módját, hogy ha egy ilyen változás a meggyőződése ellen van, akkor ki tudjon térni az elől. Ha ugyanis az MNB csökkentené a kamatokat, a forint vélhetően gyengülne és az infláció is elszállna. Ez a gazdaság szempontjából biztosan kerülendő, de valójában a Fidesz szempontjából is, hiszen ahogy a növekedés hiánya, úgy az infláció is probléma a kormányzó pártnak a választások előtt.
