Három láncot is vizsgál a versenyhivatal, hogy valóban teljes kiőrlésűek-e a teljes kiőrlésű pékárui
Három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál indított versenyfelügyeleti eljárásokat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint vélhetően megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytatnak egyes „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméknél, írja a versenyhivatal sajtóközleménye.
Február közepén emiatt már a Lidl is kapott egy 186 millió forintos bírságot: a cég négy „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékével kapcsolatban megtévesztette a fogyasztókat a GVH szerint, a pékárukban található liszt csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből. A GVH cukorbeteg fogyasztók jelzése alapján indított vizsgálatot.
Most újabb három eljárást indított a versenyhivatal, a Sparral, az Aldival és a Tescóval szemben. A GVH mindhárom láncnál arra jutott, hogy egyes „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatnak. A Spar, az Aldi, a Tesco és a Lidl egyaránt külföldi tulajdonú kereskedők, a versenyhivatal magyar tulajdonú vagy érdekeltségű láncokat egyelőre nem vizsgál.
Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH közleménye kiemeli, hogy az eljárások megindítása nem jelenti, hogy a cégek valóban jogsértést követtek el.