Idén is drága lesz a hazai barack: fagykár pusztított a gyümölcstermesztő körzetek 90 százalékában

Múlt szombaton megérkezett az országos hidegfront, ami sok helyen hajnali fagyokkal is járt. Az már ekkor sejthető volt, hogy a virágzásnak indult gyümölcsfák bánhatják a legjobban a hirtelen fagyást, és ez úgy tűnik, be is igazolódott. A FruitVeB, Magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet kedden arról írt, jelentős virágkárok keletkeztek az ültetvényeken.

Már vasárnap reggel is mértek fagypont alatti hőmérsékletet nagyobb területeken, hétfő reggelre viszont országos fagy volt, az északnyugati országrész és a Balaton déli partjának kivételével: országosan -1, -6 fokig csökkent a hőmérséklet, főleg az északi és északkeleti országrészben, ahol a hazai gyümölcstermő terület közel kétharmada található.

Több termelőterületen volt -6 és -8 fok közötti lehűlés is, ami gyümölcsfajtól függetlenül drasztikus károkat okoz, a szakportál azt írja:

a gyümölcstermesztő körzetek 90 százalékában fagykárral kell számolni

Még a legkorszerűbb fagyvédelmi módszerekkel is csak korlátozottan lehet mérsékelni a károkat, melyek súlyosságát fokozza az is, hogy a fagyás közel 12 órán keresztül tartott, és ebből 6-8 órán át volt kritikus zónában hőmérséklet.

A kajszi és a mandula országszerte majdnem teljesen elvirágzott, az őszibarack, a cseresznye, a meggy és a szilva pedig most kezd vagy már virágzik. Ezutóbbiaknál a hajnali fagy nagy károkat okozhatott, mert nagy területen volt hidegebb a károkozást jelentő -2 foknál.

A károk felmérése folyamatban van, jövő hét elején várhatóak pontos eredmények ezzel kapcsolatban. A HungaroMet előrejelzése szerint péntekig még várhatók fagyok, de jellemzően már a mostaninál gyengébbek, és a hét végére megszűnhet a fagyveszély.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!