Amerikai gyerekjátékgyártó cégek mehetnek csődbe Trump vámháborúja miatt

A Kínában gyártott játékokat Donald Trump elnökségének első ciklusa óta nem terhelték vámokkal, de a 145 százalékos vámtarifa azt jelenti, hogy az eddig megfizethető játékok luxuscikké válhatnak az amerikai családok számára – írja az iparági szereplőket megszólaltató CNN. Ennek egyszerű az oka, ugyanis az amerikai Játék Szövetség (Toy Association) szerint az Egyesült Államokban eladott játékok közel 80 százalékát Kínában gyártják.

„Nincs más választásunk, mint kétszámjegyű áremelést bevezetni” – mondta Isaac Larian, a kaliforniai székhelyű MGA Entertainment vezérigazgatója a CNN-nek. Ő azt mondta, a magas vámmal most a 46 éve működő vállalkozásának jövője forog kockán.

Trump szerint a magasabb vámtarifák egyik fő célja, hogy a gyártást visszahozza az Egyesült Államokba. Larian azonban elmondta, hogy Kína 125 százalékos megtorló vámjai ellenkező hatást váltanak ki. Őt például arra kényszerítik, hogy elbocsássa az ohiói Hudsonban működő gyárának dolgozóit, ahol mintegy 700 főt foglalkoztatnak. Ennek oka, hogy a gyárban készült termékek egy részét Kínába exportálják.

Bár az MGA termelésének nagy része továbbra is Kínában zajlik, az ohiói gyárban készül egy bizonyos termékcsalád jelentős része, például játékkocsik és homokozók. A gyár képes lenne több játék gyártására is, de Larians szerint az amerikaiak „nem akarnak gyárakban dolgozni.”

És még ha nem is lenne probléma a munkaerőhiány, az amerikai gyártás még mindig többe kerülne, mint a kínai, még a jelenlegi vámok mellett is – mondta. Ráadásul különösen nehéz az alapanyagok beszerzése az Egyesült Államokban, például a játékbabák hajához szükséges anyagoké. „Nincs egyetlen amerikai gyár sem, amely képes lenne babahajat gyártani. Mit csináljak? Kopasz babákat áruljak?” – fakadt ki Larian.

A CNN megjegyezte, hogy sok iparág részben máshová helyezte át termelését, Kína továbbra is messze a legnagyobb külföldi játékgyártó forrás az USA számára. A Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint az USA tavaly közel 17,7 milliárd dollár értékben importált játékokat, ennek 75 százaléka, azaz 13,4 milliárd dollárnyi mennyiség Kínából származott.

Ezeknek a játékfiguráknak halvány fogalmuk sincs arról, milyen vámháborúba keveredtek. – Fotó: Justin Sullivan / 2025 Getty Images
Ezeknek a játékfiguráknak halvány fogalmuk sincs arról, milyen vámháborúba keveredtek. – Fotó: Justin Sullivan / 2025 Getty Images

Kína munkaerőköltsége sokkal alacsonyabb, mint a világ többi részén, ez pedig segített a játékköltségek alacsonyan tartásában, és így a fogyasztói árak is alacsonyak maradtak – mondta Ahearn a CNN-nek. Ráadásul a játékgyártás még mindig sok kézimunkát igényel, például amikor a babák arcát vagy az akciófigurákat festik, akkor jellemzően kézzel dolgoznak.

Emellett sok játékgyártó kisvállalkozásnak számít. Nekik sokkal könnyebb a már meglévő kínai infrastruktúrát kihasználni, mint nulláról új gyárakat építeni az Egyesült Államokban – tette hozzá Ahearn. „Nincs alternatíva rövid távon. Igen, van gyártás az Egyesült Államokban is, de ezek többnyire csak olyan dolgokra korlátozódnak, amelyek erősen automatizálhatók,” mondta Ahearn.

Jay Foreman, a játékgyártó Basic Fun! vezérigazgatója februárban – amikor Trump bejelentette a 20 százalékos vámot – így nyilatkozott a CNN-nek: „A teljes ellátási láncunk Kínában van. A gyártóeszközeink, az üzemek, a termelés állandósága – ezt nem lehet csak úgy egyik napról a másikra átvinni máshová. Vannak dolgok, amiket fizikailag nem lehet (az USA-ban) előállítani, a játékok pedig ezek közé tartoznak.”

Miután a 145 százalékos vámokat is bevezették, Foreman újra megszólalt: „A helyzet már nemcsak probléma, hanem válság a Basic Fun! és az egész iparág számára.” Ez nemcsak a játékok árát és mennyiségét veszélyezteti a piacon, hanem az iparág túlélését is.

Ez a probléma most sok játékgyártót érint, különösen ebben az időszakban, amikor normál esetben a karácsonyi rendeléseket adnák le. A bevételkiesés miatt több vállalat akár csődbe is mehet, mondta Ahearn a CNN-nek.

A Basic Fun! leállította az összes játék szállítását, így potenciálisan kritikus helyzetbe került. „Nem engedhetjük meg magunknak azt a kockázatot, hogy nem tudjuk, milyen vámot kell fizetni, mire megérkeznek az áruk” – mondta Foreman. Ugyanakkor hozzátette: „Ha nincs termékünk, nincs pénzforgalmunk sem – és ez azt jelenti, hogy nincs pénz a számlák kifizetésére.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!