Pillanatok alatt megváltozhat Magyarország olaj- és gázellátása, de mi a B terv?

• Magyarország az utolsó olyan uniós államok közé tartozik, amely nagyban támaszkodik Oroszországra kőolaj- és földgázimportjában.
• Az orosz–ukrán háború és a potenciális amerikai szankciók olyan veszélyforrások, amelyek miatt folyamatosan készülni kell arra, ha borulna a mostani rendszer.
• A jelenlegi kiszámíthatatlan helyzetben mindenki, így Magyarország is keresi a B tervet.

Magyarország jelenleg az utolsó olyan uniós államok közé tartozik – elsősorban Szlovákia mellett –, amely nagymértékben támaszkodik Oroszországra kőolaj- és földgázimportjában. Ez örökség és kényszer is, amivel bizonyos időszakokban – legalábbis gazdasági szempontból – jól jártunk.

Az olaj esetében azért, mert megnyertük az olcsóbb orosz olaj (Ural) és a nemzetközi jegyzés (Brent) közötti, korábban magas, újabban már szűkülő különbözetet. Ráadásul a Mol Nyrt. százhalombattai Dunai és a pozsonyi Slovnaft finomítója egyelőre technológiailag is rászorul az orosz olajra, a tengeri olaj nagyobb mennyiségű beszállítására jelenleg nincsen megfelelő kapacitás.

Ami a földgázt illeti, amellett, hogy az orosz vezetékes gáz összességében olcsóbb, mint ha mi is több tengeri cseppfolyósított földgázt (LNG) vennénk, még azon is keresünk valamennyit, hogy Szlovákia rajtunk keresztül kap gázt. A sajtóban olykor megjelennek olyan cikkek, amelyek szerint az orosz–magyar hosszú távú szerződés alapján a magyar határra történő leszállítással érkező földgáz ára nem is olyan kedvező. Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője szerint maga az LNG nem feltétlenül drágább, mint a vezetékes gáz, de ha a leszállítási költséget is hozzáadjuk, így a krk-i terminál, a visszagázosítás és a horvát gáztranszfer díját, még mindig gazdaságosabb az orosz forrás.

Ezen a kényelmes, de kockázatos helyzeten Magyarország látszólag nem igazán szeretne változtatni. Az érintett hazai politikusok, illetve az olajat vagy a gázt importáló cégek is gyakran hitet tesznek a hagyományos vezetékes szállítások mellett. Viszont az orosz–ukrán háború és a mindig fenyegető uniós, illetve a potenciális amerikai szankciók olyan veszélyek, amelyek miatt a színfalak mögött folyamatosan készülni kell arra, ha borul a mostani rendszer, és már nem jöhet ugyanúgy az orosz anyag, mint eddig. Ebben a cikkben megnézzük, milyen B tervek lehetnek Magyarország számára.

Magyarország kitartana az orosz forrás mellett

A különutas, sokszor Brüsszellel kellemetlenül kritikus magyar külpolitika eddig mindig elérte, hogy az orosz vezetékes szállítás megmaradjon. A krach azonban tényleg bármikor becsaphat: szétlőhetik a vezetéket, vagy jöhet egy extrém szankció. Ha pedig az Egyesült Államok tényleg 500 százalékos vámot vetne ki az orosz nyersanyagot vevő államokra, vagy azzal zsarolna, hogy kizár minket a dolláralapú pénzügyi rendszerből, ne adj’ isten, vezető politikusokat fenyegetne súlyos listázásokkal, valószínűleg tényleg meg kell hátrálnunk.

A magyar politika sokszor tűnhet dupla vagy semmi játéknak. Itt van ez a kis ország, nincs tengerpartunk, tengeri kikötőnk, a vizeink (folyóink) külföldről érkeznek, az energiavezetékeink szintúgy, közben nagyon arrogánsan tudunk viselkedni a szomszédjainkkal. Most éppen főleg a horvátokkal és az ukránokkal rosszabb a viszony, a szerbekkel és a szlovákokkal jobb, de ne felejtsük, hogy az is egy kockázat, hogy ki mennyire tud „betenni” nekünk.

Egyelőre nincsenek erre utaló jelek, Donald Trump amerikai elnök fenyegetései akár el is simíthatnák a Magyarország és Szlovákia, illetve a nyugat-európai országok közötti konfliktusok egy részét, ráadásul a spanyol, a belga és a francia kormány éppúgy érdekelt az orosz energiahordozók importjában, mint a magyar. A felsoroltak főleg cseppfolyósított gázt vesznek nagy tételben, a spanyolok tavaly január és augusztus között duplájára emelték az orosz LNG beszerzését.

Vagyis a kiszámíthatatlan Trump-kormányzat ezekre a nyugati országokra is éppúgy fenyegetést jelent, mint ránk.

Az elmúlt napokban több nagyon fontos esemény, bécsi, budapesti konferenciák – illetve Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának az Argus szaklapnak adott nyilatkozata – mind azt mutatták, hogy bár a Mol kitart amellett, hogy továbbra is kitüntetett szerepet szán a Barátság vezetéknek és az orosz kőolajnak, a jelenlegi kiszámíthatatlan helyzetben mindenki keresi a B tervet.

Olaj: akut helyzet a színfalak mögött

Rengeteget hallani a földgázpiac problémáiról, az árak hektikusságáról, az európai versenyhátrányról, gyakran szerepel a hírekben a különböző orosz–nyugati földgázvezetékek leállítása (Yamal, Testvériség), megrongálása (Északi Áramlat), és sok szó esik az amerikaiak nagy ambíciójáról, hogy ők adjanak el a térségnek LNG-t. Ezzel együtt Magyarországon inkább az olaj tűnik kritikusabb pontnak.

Ahogy arról sokszor írtunk, a Barátság kőolajvezetéken orosz olaj érkezik hazánkba, de ezen kívül csak egyetlen vezeték éri el Magyarországot, a horvát Janaf, amely Omisaljból tud tengeri (azaz nem orosz) olajat hozni. Bacsa György nyilatkozata szerint Magyarország hozzáállása nem változott, a Mol 2025-ben is számol a stabil orosz kőolajimporttal, de szeretné elérni, hogy maga dönthessen arról, honnan és mennyi nyersanyagot hoz be, ezért folytatja a százhalombattai és a pozsonyi finomítók technológiai fejlesztését. A beruházások nem jelentik azt, hogy a Mol magától leválna az orosz kőolajról, de a vállalat szeretne minél több lábon állni, hogy erősítse a régió tárgyalási pozícióját. „Minél több forrásból és útvonalon tud a Mol a nyersolajat szállítani a régióba, annál többet tehet a vállalat az ellátás biztonságáért” – hangsúlyozta Bacsa. Az Eurostat adatai szerint a Magyarországra szállított orosz nyersolaj mennyisége 2024-ben 3,7 százalékkal nőtt, nagyjából 5 millió tonnára, Szlovákiába pedig 4 millió tonna érkezett.

Ezt az álláspontot ismertük eddig is, ám az Argusnak adott interjúból kiderül, hogy a Mol nagyon is gondolkodik az orosz olaj alternatíváin. Mi lehet az alternatíva? Mivel teljesen új vezeték építése nincsen napirenden, vagy a horvát Janaf vezetéket lehetne bővíteni, vagy a Barátságba lehetne olyan olajat betölteni, ami nem orosz, legalábbis nem az oroszoknak fizetünk érte – vagy ennek egy verziója, ha a Fekete-tengerről hoznánk kazah vagy azeri olajat.

Bacsa szerint a Mol évek óta keres hosszú távú megállapodást a Janaf kapacitására, de mindig csak rövid távú megállapodásra jutott az üzemeltetővel. Látható, hogy a nexus eléggé elmérgesedett, a szakértő úgy látja, a Janaf visszaél a régió kiszolgáltatottságával, háborús árazást alkalmaz, hiszen az orosz–ukrán háború kitörése után a lehető leghamarabb megduplázta a tranzitdíját. (A Mol eddig nem beszélt arról, hogy konkrétan kétszerezett volna a Janaf.)

Pletser Tamás szerint a Janaffal nemcsak a tranzitdíj vagy a finomítók technológiai átállítása a kihívás, hanem az is, hogy egyáltalán sikerülhet-e azon a vezetéken a magyar és a szlovák finomítónak szükséges 12-13 millió tonna kőolajat felhozni. A Janaf ma évi 2,2 millió tonnát szállít, és azt állítja, hogy ezt kis fejlesztéssel akár a nevezett mennyiségre is fel tudná skálázni. A magyar oldal szkeptikus, attól tart, hogy ennek további akadályai is vannak.

Több új opció is játszik

Bacsa György azt mondja, a Mol különböző további behozatali lehetőségeket vizsgál. Szerinte a régiónknak mindig minden forgatókönyvre fel kell készülnie, hiszen a történelem sokszor megmutatta, hogy a perifériák könnyen a hatalmi játszmák vesztesei lehetnek. Ráadásul a dolgok jelenlegi állása szerint nemcsak a mi régiónk, de az egész EU perifériára szorulhat.

Ilyen további lehetőség a Fekete-tenger. Ha orosz olajat már nem lehetne hozni, de a Barátság ukrán szakaszát tudnánk hasznosítani, megoldás lehet az Odessza–Brody vezeték, amely a Fekete-tengert és a Barátságot köti össze. Ebbe a vezetékbe a Kaszpi-térségből lehetne nyersolajat szállítani. Ilyen elképzelések régebben is voltak. Ma más vezeték is van – meséli Pletser Tamás, igaz, Oroszország itt sem kihagyható. A CPC (Caspian Pipeline Consortium) egy 1500 kilométer hosszú vezeték, amely a kazahsztáni Tengiz olajmezőről szállít olajat az orosz (fekete-tengeri) Novorosszijszk kikötőbe.

Az ötlet nagyon érdekes, csak éppen nem tudni, hogy katonailag mikor lehet reális.

Odesszát és kikötőjét sokszor támadják az oroszok: az ukrán gabona exportjára használják ugyan a kikötőt, de vajon mikor tud ott kikötni egy olajszállító hajó? Maga a vezeték is kissé „rozsdás” lehet, rég használhatták, nehéz látatlanban megmondani, hogy milyen állapotban van. Mindenesetre ha hajó és nem cső hozza az olajat, jobban lehet bizonyítani a kazah eredetet, de kérdéses, hogy hajóval mennyire lehet biztonságosan közlekedni a Fekete-tengeren.

Bacsa szerint van olyan lehetőség is a Mol számára, hogy kazah nyersolajat importáljon a Barátság vezetéken keresztül. A cég valóban folytat tárgyalásokat a kazah KazMunayGas állami beszállítóval. Sőt, a Mol-vezető szerint a 2028-ra tervezett magyar–szerb (Algyő–Újvidék) vezetéken ilyen olajat is szállíthatnának a szerb finomítóba, Pancsovába.

Ez azért lenne különösen hasznos, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyan gyakran bejelenti, hogy olajvezetékkel segítjük a szerbeket, az orosz kőolaj importja és exportja elég bizonytalan a Trump által belengetett szankciók fényében. Magyarország a következő időszakban leginkább abban tudna a szerbek segítségére lenni, hogy – az amerikai szankciók életbelépése és a NIS finomító leállása esetén – az országba szállított üzemanyag-mennyiség megduplázásával megmenti Szerbiát a teljes összeomlástól.

Végül adódhat olyan lehetőség is, hogy a Mol kazah olajat vesz, ami végig a Barátság vezetéken jön. Ez inkább amolyan csereügylet (swap) lehetne, vagyis Magyarország ebben az esetben kazah olajat venne, nem az oroszoknak fizetne, de mégis orosz olajat kapna, mert Oroszország és Kazahsztán végrehajtana egy úgynevezett földrajzi swapot, elcserélne egymással olajforrásokat. Trükkös álmegoldásnak tűnik, de vannak ilyenek, például Németországban a PCK Schwedt finomító orosz főtulajdonban áll (Rosznyefty), és részben kazah olajjal működik. Nem akármilyen fontosságú finomítóról van szó, Berlin üzemanyag-fogyasztását 90 százalékban ez a finomító szolgálja ki.

A tanulság tehát az, hogy bármennyire napirenden van is az orosz olajról való leválás, a realitás azt diktálja, hogy nekünk az a legjobb, ha több lehetőség közül tudunk választani. Érdemes ezért figyelni a híreket, mindenkinek készülnie kell, aki az orosz olajiparral még intenzív kapcsolatban van. Ez különösen erősen érinti Szerbiát és Bulgáriát, mindkét országban orosz tulajdonban van az egyetlen olajfinomító.

Földgáz: bőven van kínálat

A földgázpiacon annyival jobb a helyzet, hogy Szlovéniát leszámítva minden szomszédos országból jön vezeték Magyarországra, igaz, elsősorban a Szerbián át érkező balkáni vezetéket használjuk az orosz importra. Itt is nagyon izgalmas a politikai pozíció, Orbán Viktor kormánya Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal is szeretne jóban lenni, de az energiabeszerzésekben a magyar kormány mintha sokkal elkötelezettebb lenne Moszkva iránt, ami az árkülönbség miatt érthető is.

Az EU közben nagyon drágán szerzi a földgázt, mert nincsenek hosszú szerződései, ráadásul szigorú szabályokat – például metánkibocsátás-mérést – próbál számonkérni a szállítókon, ami természetesen klímavédelmi szempontból érthető, de ha az Unióba túl bonyolult LNG-t szállítani, Katar, Malajzia, Omán, az Egyesült Államok és Nigéria megy inkább más piacokra. Az április közepén Budapesten megrendezett LNG Summitra Chichi Emenike, a Neconde Energy igazgatójának személyében érkezett is nigériai előadó. Ebben az országban elképesztő tartalékok vannak, Nigéria ma 200 milliárd köbméter földgázt termel, öt LNG-terminálja van, az ország helyzete viszont nagyon instabil.

Pletser Tamás szerint Oroszország hatalmas veszteségeket szenved el: 40 év folyamatos állami bevételét fogja elbukni a gázvevői elveszítése miatt, és nagyon sokan pályáznak a helyére, például a Fekete-tenger partjain lévő országokban, Romániában, Bulgáriában, Törökországban, Grúziában és Ukrajnában is vannak kezdetleges vagy előrehaladott kutatások, találatok.

Románia két nagy tengeri mezőt fejleszt, a Neptunt és a South Pelicant. Állítólag mesés találataik vannak és a tervek szerint 2027-től indul a kitermelés, ami a régiónknak hosszabb távon is (legalábbis részleges) megoldást jelenthet. Itt annyi lehet a nehézség, hogy a vevők felől ez mindig egy tyúk-tojás probléma: jobb lenne előbb látni, hogy tényleg elrajtol-e a kitermelés és akkor szerződni, de a kitermelőnek az a jó, ha már van vevője, ez segítheti a banki finanszírozást is. Vagyis aki túl korán elköteleződik, az nagy kockázatot vállal, aki túl sokáig vár ki, az lemaradhat.

A Fekete-tengeren feltártak két potenciális bolgár blokkot is. Bulgária és a Shell április 15-én írt alá megállapodást a 4000 négyzetméteres Khan Tervel mező kitermeléséről, korábban pedig az OMV Petrom és az izraeli és a Földközi-tengeren már nagyon sikeres New Med Energy szerződött a bolgár kormánnyal egy másik, a Fekete-tenger partjainál fekvő mező olaj- és gázkutatásáról, ez a Khan Asparuh mező.

Ez tehát a régiónk szempontjából az egyik nagy ígéret, a másik a Törökország és Európa közötti gázfolyosó, amely török, azeri, fekete-tengeri gázt tudna Kelet-Közép-Európába szállítani.

Csökkent az oroszok globális súlya

A régiónkban most minden átalakul. Az Egyesült Államok új katonai, kereskedelmi, gazdasági és diplomáciai pozíció építésébe kezdett a korábbi soft power helyett. Lord Hastings Ismay, a NATO történetének első főtitkára állítólag egyszer azt mondta, a NATO lényege, hogy az Egyesült Államok bent maradjon Európában, Oroszország Európán kívül maradjon, és Németország lent (limitált katonai aktivitással) maradjon Európában. Ennek, úgy tűnik, vége: az USA kivonul, Németország fegyverkezik, Oroszország fenyegetően közeledik.

A földgázpiacon összességében sokkal kevesebb ugyan a szankció, mint az olajpiacon, de sosem lehet kizárni a lehetőségét – ahogy az ukrán drónok aktivitása miatt azt is láthatjuk, hogy a „szabotázsra” is van esély, illetve próbálkozás.

A földgáz nagyon átpolitizált termék, megdöbbentő veszteségek érik Oroszországot. A Gazprom 2024-ben 12,9 milliárd dollár veszteséget ért el: korábban hétszer annyi gázt adott el Európába, mint Kínába, de a 2022-ben megkezdett intenzívebb agresszió miatt a négy nagy orosz–nyugati vezetékből ma már csak egy szállít Európába, és ezt a mennyiséget kellő kapacitás híján Kína sem tudta felvenni, így az oroszok is megpróbálkoznak a cseppfolyósítással és LNG-eladással.

Ám az oroszok jelentősége a globális piacon nagyon visszaesett. Lehet, hogy 10–15 év múlva visszaépülnek a kapcsolatok, de könnyen lehet, hogy Európa addigra már új beszállítókkal állapodik meg, és vélhetően csökkenni fog az európai gázfogyasztás is.

A háború tehát végzetes sebeket ütött az orosz gázpiacon.

Az Egyesült Államok ebbe a piaci űrbe ügyesen lépett be, de ha Európa nem szeretne sem az orosz, sem az amerikai hatalom játékszerévé válni, akkor a diverzifikált beszerzés lehet a célja. Már csak azért is, mert az Egyesült Államok már olyan ötletet is belengetett, hogy átvenné az Északi Áramlat orosz–német vezeték kontrollját, vagyis akár még erősebb pozíciót szeretne kiépíteni.