Két nap alatt lefutott az eljárás, indulhat a becsődölt Unitravel pórul járt utasainak kártalanítása

Gyorsaságot ígért két napja Budapest Főváros Kormányhivatala, amely az eljárás elindítása után meg is hozta a határozatát csütörtökön a csődöt jelentett Unitravel utazási iroda ügyében – írja az MTI. A döntés alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása.

A fizetésképtelenné vált Unitravel Kft. ügyében a kormányhivatal mint kereskedelmi hatóság soron kívüli eljárást indított, amelynek keretében törölte az utazási irodát az utazásszervező és -közvetítő vállalkozások nyilvántartásából, és eltiltotta e tevékenység folytatásától.

A kormányhivatal eljárása végén határozatot hozott, amelyben felhívta az utazási irodával szerződésben álló biztosítótársaságot, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását. Minden utazási irodának rendelkeznie kell ugyanis vagyoni biztosítékkal, amelyből fizetésképtelenség esetén kártalaníthatók azok, akik már befizették útjukat, de azt az utazási iroda már nem tudja megszervezni. A kormányhivatal az eljárás során folyamatosan egyeztetett a biztosítótársasággal az utasok érdekében – írták.

A hatóság ezzel egyidejűleg kötelezte az utazási irodát, hogy haladéktalanul bocsássa a biztosítótársaság rendelkezésére az utasok kárenyhítéséhez szükséges valamennyi adatot. A hatósági eljárás során kapott tájékoztatás szerint a külföldön lévő utasok hazautaztatása megkezdődött és folyamatos. A hivatal azt javasolta, hogy azok az utasok, akik nem kaptak tájékoztatást, a Colonnade Insurance S. A. Magyarországi Fióktelepe biztosítótársasághoz.

A 40 év után csődbe ment társaság nem mindennapi közleménnyel jelentette be, hogy fizetésképtelenségi helyzetbe került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!