Tizenkilenc irodát és üzletet adna el az V. kerület, 300 ezerért lehet megtudni a részleteket

Nehezen hasznosítható, elavult műszaki állapotú ingatlanokról van szó, amikből befolyó bevételt az V. kerületi önkormányzat fejlesztésekre használná – reagált Belváros Önkormányzata a Telexnek pénteken arra a K-Monitor értesülésre, miszerint jó pár ingatlant eladnának.

A K-Monitor csütörtökön közölte a Facebook-oldalán, hogy a kerület legalább 4 milliárd forint értékű ingatlant hirdetett meg eladásra augusztus 4-i, illetve 14-i határidővel. Az érdeklődőknek először 300 ezer forintért meg kell vásárolniuk egy befektetői tájékoztatót a dr. Sándor Ügyvédi Irodától. A 19 meghirdetett ingatlan zöme iroda és üzlethelyiség. A K-Monitor szerint „a legolcsóbb egy Tüköry utcai 78 négyzetméteres földszinti iroda 46,8 milliós minimáláron, a legdrágább pedig egy négy irodából álló csomag, nagyjából 1000 négyzetméter, 1,2 milliárd forintos minimáláron az Október 6. utcában”.

Arról írnak, a pénzért megvásárolható tájékoztató „versenykorlátozó kísérlet”, hisz ilyen értékű ingatlanoknál nem szokás pénzt kérni a pályázati dokumentációért. Az is manipulációs lehetőséget nyit ki szerintük, ha a kiíró tudja, ki vette meg a tájékoztató csomagot, tehát ki érdeklődik az ingatlanok iránt. „Egyrészt a kiíró tájékoztatni tudja a csókos vevőt, hogy nincs más pályázó, nem kell a minimumár fölé lőnie, másrészt megkörnyékezhető a nem kívánt ajánlattevő annak érdekében, hogy ne induljon el” – fogalmaz a K-Monitor. Ez szerintük régi probléma, ezért is született olyan intézkedés, ami lehetővé teszi, hogy az érdeklődők anonim módon jussanak hozzá a közbeszerzési dokumentumokhoz.

A Telexnek minderre azt írta az önkormányzat, hogy a kiírás a vonatkozó önkormányzati rendelet és annak versenyeztetési szabályzata alapján történt, ami „rendelkezik a pályázati dokumentáció ellenérték ellenében történő biztosításáról is”. A nem lakás célú ingatlanok eladásáról a 184/2025. (VI.26.) számú határozatával döntött a képviselő-testület, nem szavazat nélkül – írják.

A kerület szerint a pályázaton meghirdetett ingatlanok „többségében elavult műszaki állapotúak, jelentős beruházással hasznosíthatók”. Főleg a nagy alapterületű helyiségeket nehéz bérbe adniuk, főleg az olyanokat, amik „egy egységet képeznek, közműveik egyben vannak, külön-külön azok nem hasznosíthatók”. Ezek közös költsége és állagmegóvása folyamatos kiadást jelent a kerületnek.

Az eladásokból befolyó bevételből az V. kerület olyan beruházásokat finanszírozna, mint a társasházak felújítása, oktatási intézmények fejlesztése vagy épp a Kossuth Lajos utca – a Fővárosi Önkormányzattal közös – megújítása. Azt írják még, az említett határozatban jelölték ki az ügyvédi irodát a pályázat lebonyolítására, de arról nem írt az önkormányzat, hogy miért. Végül azt írták: „A 19 ingatlan eladásából származó bevétel tekintetében a nyilvános pályázati felhívásban szereplő minimum vételár szolgálhat kiindulási alapként.”

Az általunk küldött kérdések közül arra sem érkezett válasz, mi indokolja a 300 ezres befektetői tájékoztatót, valamint mekkora bevételre számítanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!