Amerikai cég építhet új atomerőművet Szlovákiában
Az amerikai Westinghouse cég építhet új atomerőművet Szlovákiában. Az erről szóló kormányközi megállapodás véglegesítése folyamatban van Szlovákia és az Egyesült Államok között – írta Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója a Facebook-oldalán.
A megállapodás véglegesítésére Washingtonban kerülhet sor, így a visegrádi régióból Robert Fico szlovák miniszterelnök lehet az első kormányfő, akit Donald Trump második elnöksége során hivatalosan is vendégül látnak a Fehér Házban. A pozsonyi amerikai nagykövetség az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy a kormányközi megállapodás a szükséges eljárási szakaszokon halad át, beleértve az Európai Bizottság általi felülvizsgálatot, a szlovák nyelvre történő fordítást, valamint a szöveg hitelesítését, amely jellemzően 1–2 hónapot vesz igénybe.
„A kormányközi megállapodás (IGA) nem kötelezi Szlovákiát semmilyen konkrét technológia vagy vállalat kiválasztására. Ehelyett olyan keretet hoz létre, amely lehetővé teszi az együttműködést és támogatja a projektfejlesztést. A technológiaszolgáltató – ideértve a Westinghouse-t is – kiválasztása teljes mértékben Szlovákia döntése marad” – írták.
Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter a TA3 TV-nek azt mondta, hogy a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti kormányközi megállapodás véglegesítése folyamatban van. „Csak az Egyesült Államok végleges döntésére várunk” – mondta, hozzátéve, hogy nem kerül sor pályázati eljárásra, tendereztetés nélkül adhatják oda a projektet az amerikai vállalatnak. A Westinghouse várhatóan egy AP1000 típusú reaktort fog építeni Szlovákiában, ahogyan azt korábban az Egyesült Államokban a Vogtle atomerőmű esetében is tette.
Robert Fico szlovák miniszterelnök még júniusban nyilatkozott arról, hogy Szlovákia közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön az Egyesült Államokkal egy új atomerőmű építéséről. Szlovákia a következő évtizedekben bővíteni kívánja atomenergia-kapacitását, hogy kielégítse a növekvő fogyasztást. A szlovák kormány tavaly jóváhagyta az állami tulajdonú, 2040-re üzembe helyezendő új blokk terveit – írta a Reuters.
Fico a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a szlovák és az amerikai kormány között megállapodás készül, és kormánya az Egyesült Államok végleges álláspontjára vár.
„Ha ez megvalósul, akkor előreléphetünk egy kormányközi megállapodás aláírása felé, amelynek célja, hogy az amerikai Westinghouse vállalat új atomerőművi blokkot építsen a bohunicei atomerőműben” – mondta. „Ez egy hatalmas beruházás, egy 1250 megawatt teljesítményű új blokkról van szó” – tette hozzá Fico. A szlovák gazdasági minisztérium tavaly úgy becsülte, hogy az új atomerőmű építési költsége elérheti a 10 milliárd eurót.
Az országban jelenleg két atomerőmű üzemel, az egyik Jaslovské Bohunice (Jászlóapátszentmihály), a másik pedig Mochovce (Mohi) település közelében. Szlovákia villamosenergia-termelése 2023-ban meghaladta az éves fogyasztását, miután a Szlovák Villamosművek (Slovenské elektrárne) befejezte a 472 megawatt teljesítményű 3. atomerőművi blokk építését a mochovcei atomerőműben.