Soha nem látott márkarombolásból próbál felállni a Tesla, még Elon Musk is arról beszél, hogy nehéz év jön
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója szerdán arról beszélt, hogy az elektromos járművek gyártóit érintő amerikai kormányzati megszorítások „néhány nehéz negyedévet” okozhatnak a Teslának. A Reuters azt írja, a részvények közel 5 százalékot estek a Tesla nem túl fényes negyedéves pénzügyi eredményeit bemutató sajtótájékoztató után, ahol Elon Musk válaszolt Donald Trump amerikai elnök politikájával kapcsolatos kérdésekre is.
A Tesla több mint tíz év után a legsúlyosabb negyedéves visszaesést produkálta eladásokban április és június között, és jelentősen csökkent a nyeresége is. A hónapok óta bojkottal küzdő autógyár bevétele a júniusig tartó negyedévben 12 százalékkal 22,5 milliárd dollárra, a nyeresége 16 százalékkal 1,17 milliárd dollárra esett vissza. Ez volt a harmadik egymást követő negyedév, amikor a profit csökkent, emlékeztet az AP News.
A Reuters tudósítása szerint Elon Musk a sajtótájékoztatón azt mondta, lehet néhány nehéz negyedévük 2026 második negyedévéig. Ha viszont sikerül a Tesla önvezető technológiáját skálázni, a cég pénzügyi mutatói is erősödhetnek. „Ha a jövő év második felére, legkésőbb év végére eljutunk az önvezetés skálázott bevezetéséig, meglepne, ha ezzel párhuzamosan a Tesla pénzügyi mutatói ne válnának rendkívül meggyőzővé.”
A Tesla nem a legjobb időszakán van túl, a régóta gyengélkedő eladások mellett Elon Musk rövid életű politikai karrierje is nehezítette a cég működését. Donald Trump és Elon Musk barátságának és közös politikai munkájának befellegzésére soha nem látott esést produkáltak a cég részvényei. Ahogy korábban írtuk, ritkán látni akkora márkarombolást, mint amit Elon Musk művelt a Teslával, a politikából távozó Musk előtt a fő kérdés most az, hogy helyrehozhatja-e az eddig okozott károkat, és fel tudja-e venni a versenyt a Tesla az európai és kínai gyártókkal.