
„A kivitelező professzionális, nagyon gyorsan épít” – mondta Pávkovics Gábor, Mohács fideszes polgármestere a térség parlamenti képviselőjének, a KDNP-s Hargitai Jánosnak még 2022 márciusában a leendő mohácsi kikötőről. Hargitai a videó tanúsága szerint annak is örült, hogy sikerült az anyagi akadályokat elhárítani. Azonban a projekt, vagyis a baranyai város új kikötője azóta sem készült el, a kezdeti büdzsé pedig legalább megduplázódott. Sőt, arra utaló jelek is vannak, hogy az illetékesek már az eredeti költségvetés majdnem háromszorosával, bruttó 15 milliárd forinttal számolnak. A beruházással kapcsolatos, hetekkel ezelőtt feltett kérdéseinkre sem a mohácsi önkormányzat, sem az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) nem válaszolt. Közben a munkaterület kreatívan hasznosul, a készülő Duna-híd néhány elemét itt építik.
Mohács tíz évvel ezelőtt nyert európai uniós támogatást egy nemzetközi áruforgalmi kikötő megépítésére. A tervek szerint a „régió logisztikai központjává” tennék a várost, és ehhez intermodális (vasúti, közúti, vízi) közlekedési csomópontra van szükség. Az áruforgalmi kikötővel kapcsolatban már bő 20 éve voltak elképzelések, lényegében azóta, hogy 2007-ben a város iparterületén célegyenesbe ért a schengeni határkikötő megépítése. A szomszédos területre tervezett, újabb fejlesztéssel kapcsolatban az első konkrét bejelentést még Szekó József, Mohács korábbi fideszes polgármestere tette.
2015-ben 5 milliárd forintos költséggel számoltak, amihez a városnak csupán 300 millió forintos önerőt kellett hozzátenni. Azonban egy sikertelen közbeszerzés után – és majdnem három évvel később – kiderült, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) származó támogatás nem lesz elegendő. Az új, megemelt keretösszegű tendert 2019-ben sikerült csak kiírni, és majdnem egy újabb évnek kellett eltelnie a győztes kihirdetéséig. Ekkor az Átlátszó megírta, hogy a nettó 5,79 milliárd forintos – vagyis bruttó 7,35 milliárd forintos – ajánlatával a pécsi Platina-Bau Zrt. lett a befutó. Ezen kívül még öt ajánlat érkezett, de a Platina-Baun kívül – mint esélyes vállalkozásoktól – csak a B. Build & Trade Kft.-től kért be a mohácsi önkormányzat bírálóbizottsága minden dokumentumot. Az azóta bedőlő B. Build az első komolyabb megbízásait, referenciáit Bánki Erik hazai pályáján nyerte, sőt a Fidesz baranyai erős emberéhez (és felesége cégéhez) köthető lovardát is ők építették.
Jelenleg azonban egy másik cég részvétele, illetve kihagyása érdekes: ajánlatot nyújtott be a Swietelsky Építő Kft. is, de a második körbe már nem jutottak be. Az ajánlat pikantériáját az adja, hogy több jel is arra utal: valahogy végül őket is bevonták a projektbe, igaz, ennek hivatalos nyomát nem találtuk.
A Platina Baunak az eredeti szerződés szerint már 2023 végén át kellett volna adnia a kész kikötőt, azonban a Telex több forrásból is úgy értesült, hogy egy sor nem várt probléma nehezítette a kivitelezést.
Volt olyan szakmabeli nyilatkozó is, aki úgy látta, hogy a Platina eleve alkalmatlan volt a feladatra.
Igaz ugyan, hogy rengeteg különböző építési közbeszerzést nyertek, de korábban még csak hasonló projektben sem vettek részt. A kikötőépítés komplexitását, kihívásait jól érzékelteti a Magyar Építők cikke: több mint 300 méternyi, több ezer köbméteres vasbeton partfalat kell kialakítani. Tény, hogy a kért referenciákat, szükséges szakembereket be tudta mutatni a cég.
A feladatok mégsem teljesen az eredeti terveknek megfelelően alakultak, vállalkozás javaslatára a szerződés tartalma 2022-ben módosult. A módosításokat elsősorban nem várt, korábban nem ismert kőzettani, vízügyi körülményekkel indokolták. A terület egy részén az acélszádfal helyett hátrahorgonyzott résfalat javasoltak a biztonságosabb és költséghatékonyabb kivitelezés érdekében. A szerződésmódosítás a projekt költségvetésének módosítását is tartalmazza, ekkorra már nettó 7,53 milliárd forintra vagyis nagyjából bruttó 9,4 milliárd forintra nőtt és 2023. december 8. lett a teljesítés határideje. Azonban tíz nappal a határidő után egy újabb közbeszerzési hirdetmény jelent meg, újabb technikai, tartalmi módosításokkal és már nettó 9,29 milliárd forintos büdzsével. Ez a szerződésmódosítás – a korábbiakkal ellentétben – a közbeszerzési rendszerben nem szerepel. A projekt és a kormányzati pályázati portál oldalán viszont így már 11 milliárd forintos teljes költségvetést tüntettek fel. Az utolsó emelés láthatóan már az IKOP Pluszból és így az aktuális európai uniós finanszírozási ciklusból származik. A tervezett befejezési határidő pedig ez év júniusa volt.

A mohácsi ellenzék (Változást Akarók Nemzedéke, VAN) az építkezés állásával kapcsolatban többször próbált hivatalos úton információkhoz jutni, de folyamatosan falakba ütköztek. Így nem hivatalos, meg nem erősített értesüléseik voltak csak például állítólagos partfalbeszakadásokról, valamint arról, hogy a Platina-Bau kivitelezési problémákkal küzdött, ezért egy ponton a Swietelskyt – tehát az egyik eredeti pályázót – is be kellett vonni. A nemzetközi cég gépei, molinói már 2023-ban felbukkantak és a bécsi központjukat a VAN megyei képviselője, Schwarcz-Kiefer Patrik ekkor levélben is megkereste. Nem cáfolták az értesülést, de a részletekkel kapcsolatban a mohácsi önkormányzathoz és Platina-Bauhoz irányították a politikust. A Swietelsky molinóit a Telex is látta, amikor a helyszínen járt.
„Bár többször kértünk tájékoztatást, Mohács város önkormányzata, ahogy más kérdésekben, úgy ebben sem adott válaszokat. Sajnálatos módon Pávkovics Gábor polgármester rendszert csinál abból, hogy választ ígér, de végül az elmarad. Úgy érezzük, hogy feneketlen kútba öntik a közpénzt, nekünk pedig kötelességünk ezt szóvá tenni” – mondta Schwarcz-Kiefer a Telexnek.
A mohácsi közgyűlésben idén is többször a polgármesternek szegezték a kérdést. Februárban a Pávkovics azt mondta, a problémák abból is adódnak, hogy a tervezés a kivitelezési közbeszerzés részét képezte. Azaz amikor 2019-ben kiírták a pályázatot, még valójában nem is lehetett tudni, hogy pontosan mi lesz a feladat. Információink szerint egyébként ez gyakori probléma a magyarországi közbeszerzéseknél. A polgármester szerint a valós körülmények későn derültek ki, ezért módosult a műszaki tartalom, valamint ennek megfelelően a költségvetés is nőtt.
A VAN képviselői arra is rákérdeztek, hogy miért szerepel már a város kalkulációjában 15 milliárd forintos költségvetés. Pávkovics Gábor türelmet kért, mivel elmondása szerint március végére dolgozza ki az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy milyen forrásból (EU-s vagy hazai költségvetés) lehet majd befejezni a projektet. A kérdések aztán az áprilisi közgyűlésen is előkerültek, a polgármester írásbeli tájékoztatást ígért, amit az ellenzéki képviselők azóta sem kaptak meg. Annyit elárult, hogy az újabb emelést már megkapta kikötőépítés. Ennek nyilvános nyomát nem találtuk, de 2025 áprilisa óta egy kormányhatározat szerint a projektbe az ÉKM hivatalosan is belépett, azaz az állam hivatalosan is szerepet vállal a kikötőépítésben.
Tisztázó kérdéseinkkel Mohács város önkormányzatát és Lázár János minisztériumát is megkerestük. Többek között kíváncsiak voltunk, hogy mikor és mennyiből készülhet el a kikötő, hogyan kerülhetett a projektbe az eredeti közbeszerzés egyik vesztese, és lesz-e következménye a csúszásoknak. Válaszokat egyelőre nem kaptunk. A mohácsi VAN képviselői azonban egy érdekes fejleményre hívták fel a figyelmünket. Információik szerint – amit Hargitai János posztja is megerősített – a kérdéses területet most a Duna Aszfalt használja, ugyanis az épülő, rekorddrága Duna-híd egyes elemeit itt rakják össze.
A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.