Nagy Márton szerint naiv dolog lenne azt várni, hogy egy kormány ne költsön többet a választások előtt
4-4,5 százalék közötti költségvetési hiányra számít idén Nagy Márton, szemben az eddig hivatalosan kommunikált 4,1 százalékkal – mondta a nemzetgazdasági miniszter egy londoni befektetői konferencián a Reuters szerint. A várakozását az európai növekedés gyengeségével és a magyar választások előtti kormányzati költekezéssel magyarázta, jövőre pedig 4 százalék körüli értékre számít.
A magyar kormány a korábbi 2,5 százalékról 1 százalékra csökkentette idei növekedési előrejelzését, ami indoklása szerint akár ennél is alacsonyabb lehet az európai lassulás miatt, de a miniszter szerint ez nem veszélyezteti a költségvetést, mivel a fogyasztás és az adóbevételek stabilak.
Nagy szerint „naiv” dolog lenne azt várni, hogy egy kormány ne növelje a kiadásait a választások előtt. Szerinte korlátok is vannak, különösen mivel az adósságarány a GDP 75 százalékához közelít, valamint az ország jelenlegi hitelminősítői besorolását nem akarják kockáztatni, hitelminősítők pedig ősszel vizsgálják Magyarország besorolását.
Aggodalomra adhat okot, hogy a három nagy nemzetközi hitelminősítő egyike, az S&P áprilisban negatív kilátásba helyezte Magyarország BBB besorolását, így egy újabb leminősítés már a befektetésre nem ajánlott kategóriába taszítaná az országot, ami jelentősen növelné a jövőbeni hitelfelvétel költségeit.
„Nem akarjuk kockáztatni a befektetők bizalmát, és természetesen nem akarjuk kockáztatni a hitelminősítésünket sem. Ebben az értelemben nem vagyunk ostobák” – mondta. Ezzel szemben júniusban még arról beszélt a miniszter, hogy a választási költekezés „a baloldali kormányok sajátossága”.
A költségvetés választási kilátásairól és a hitelminősítés lehetséges alakulásáról korábban itt írtunk részletesebben. A magyar költségvetéssel az Európai Unió is foglalkozott, februárban azt tanácsolta Magyarországnak, vessen véget jövőre a túlzott költségvetési hiánynak és közben rendszeresen számoljon be a megtett lépésekről. Ez azt jelentené, hogy 2026-ra 3 százalék alá kellene csökkenteni a költségvetési hiányt. Később engedményt is adott az EU, a védelmi kiadásokra ideiglenesen magasabb hiányt engedélyez, így Magyarország átmenetileg nagyobb mozgásteret kapott a költekezésben, de ezt később ki kell igazítania.