András 170 milliárd forintot követel egy ukrán oligarchától, de úgy érzi, hogy a magyar állam nem segít neki
Történetünk főszereplője, András – akit kérésének megfelelően csak a keresztnevével említünk ebben az írásban – 512 millió dollárt, vagyis mintegy 170 milliárd forintot követel Dmitro Firtas ukrán oligarchától. Ha ezt a pénzt valóban megkapná, akkor egy csapásra a leggazdagabb magyarok közé ugrana, ha nem is a gazdaglisták élére, Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc szintjére.
Természetesen a követelés nem ugyanaz, mint a vagyon, hiszen egy igen régi tartozásról van szó, ráadásul Dmitro Firtas több ország (Ukrajna, Ausztria, Spanyolország, Egyesült Királyság, illetve az Egyesült Államok) hatóságával is összetűzésbe került, de András éppen ebben bízik. Hiszen amennyiben Ukrajna, Ausztria, vagy az Egyesült Államok felkarolná az ügyet, ezek az országok még mindig le tudnának foglalni vagyonelemeket a dollármilliárdos Firtastól. A helyzet megértéséhez vissza kell menni a rendszerváltás utáni kelet-európai vadkapitalizmus és a magyar gázpiac egyik legkülönösebb cégének bizarr történetéhez.
A csúcsra törő paradicsomkereskedő
A 2003-ban, Csabdiban alapított EMFESZ a magyar gázpiac liberalizációja után, olcsó keleti gázforrásokra hagyatkozva először nagy hazai ipari fogyasztókat szolgált ki, majd önkormányzatokat is, sőt 2008 elején a gas.hu márkanévvel már a lakossági piacon is megjelent és terjeszkedett. Hamarosan a cég már több százmilliárd forintos éves forgalmat ért el, a nyeresége is bőven milliárdos volt, de folyamatosan egyfajta titokzatosság lengte körül a társaságot. Az mindig is köztudott volt, hogy orosz és ukrán üzleti körök a fő haszonhúzói. Sőt,
a cégről elég hamar az terjedt el, hogy egy gyorsan feltörekvő ukrán oligarcha, Dmitro Firtas érdekeltsége. És a pletyka igaz is volt!
No de ki az a Dmitro Firtas? Az ukrán oligarcha 1965-ben Ukrajna ternopoli vidékén született egy kis faluban. Édesapja gépkocsivezető, édesanyja könyvelő volt, a család abból élt, hogy a környező gazdák paradicsomtermését bérelt teherautón a Baltikumba szállították és ott eladták. Firtas elvégezte az iskoláit, megházasodott, a katonaságtól magas állami kitüntetéssel szerelt le, majd ő is belevágott a paradicsomüzletbe, de közben foglalkozott sarkiróka-tenyésztéssel is, a bundákat Moszkvában értékesítette, később pedig tűzoltó is lett.
Feleségétől elvált, majd betársult egy KMIL elnevezésű gyümölcs- és gyümölcsléüzletbe, az egyik üzlettársával össze is házasodott (később megint elvált, majd harmadszor is megházasodott). A cég sok egyébbel, például tejporral is kereskedett.
1996-ban majdnem életét vesztette, mert egy születésnapi ünneplés végén kialakult elszámolási vitában meglőtték.
Gyors és szakszerű beavatkozásával egy másik vendég, Oleg Palicskov mentette meg az életét, vele ettől fogva baráti és üzleti kapcsolata kezdődött, kezdetben vodka-, később gázkereskedés volt a fő profiljuk. Pár évvel később Firtas legnagyobb vállalkozásának, a RosUkrEnergónak is Palicskov lett a vezérigazgatója. 2003-tól a két barát fokozatosan egyre inkább a gázkereskedelem felé fordult, Firtas megjelent Magyarországon is.
2004-ben Ukrajnában győzött a narancsos forradalom. Firtasnak jó volt a kapcsolata a hatalomra kerülő Mi Ukrajnánk mozgalom üzleti hátterét adó vállalkozókkal. Volt, hogy a nagypolitika neki adott orosz–ukrán gázüzleteket, volt, hogy kizárták abból, de látszott, hogy egyre erősebbek az orosz kapcsolatai, a talán még a gáznál is zártabb titánüzletben is erős pozíciót fogott.
A magyar cég tündöklése és bukása
A magyar EMFESZ vezetője idővel az Oroszországban végzett, ott nagyon jó kapcsolatokkal bíró Góczi István lett, a tulajdonos pedig az a ciprusi Mabofi Holding, amelyről Dmitro Firtas nyíltan vállalta, hogy ő az egyik tulajdonosa.
Góczi korábban a Figyelőnek azt mondta, hogy Firtassal Kijevben, Bécsben, Monte-Carlóban is találkozott olykor. Firtas minden bizonnyal ekkor volt a csúcson. Elsősorban Ausztriában jegyeztette be energetikai, építőipari és ingatlanvállalkozásait, de amolyan világpolgár lett. Más kérdés, hogy aztán hamarosan mindenféle csalási és vesztegetési gyanú miatt több ország hatóságának az érdeklődését is felkeltette. Voltak vegyipari multicégei, mint a Centragas, az OstChem vegyipari multi, egyik cége, a Zangas Türkmenisztánban épített csővezetéket és volt egy – a monogramján futó – DF Real Estate nevű ingatlancsoportja is.
A vállalatainak nem volt azonban jó a likviditásuk, elsősorban a nagy pénzügyi válság során kezdett el recsegni-ropogni minden. Firtas gyakran pénzt utaltatott el Budapestről, a szépen termelő EMFESZ-től Ciprusra, az év végén pedig, amikor a másik nyereséges cége, az említett RosUkrEnergo osztalékot fizetett, visszaadta a kölcsönt. Annyit spoilerezünk, hogy amikor végül az EMFESZ is bedőlt, akkor is volt kint kölcsöne önmagának, ami az írásunk elején már említett követelés alapja.
Aztán, amikor Julija Timosenko akkori ukrán miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök a RosUkrEnergo helyett a Naftogaz nevű céget tette az orosz–ukrán gázüzletek központi szereplőjévé, az EMFESZ már nem kapott rendszeresen földgázt. Zavaros helyzet alakult ki, a Mabofi Holding tulajdonosai ekkor már 280 millió dollárral tartoztak az EMFESZ-nek.
2009-re súlyosbodott a helyzet. Áprilisban már nem volt gázforrása a cégnek, amikor is egy 2009. április 28-i nagyon furcsa üzlet keretében
a magyar gázcéget 1 darab dollárért megvette egy vélhetően orosz hátterű, de Svájcban bejegyzett és Seychelle-szigeteki offshore-tulajdonosokkal bíró cég, a RosGas AG.
Góczi anno azt mondta a Figyelőnek, hogy április 26-án felhívta Firtast, aki felhatalmazta, hogy lépjen bármit, mert ő nem tudja biztosítani a gázszállítást, majd ezek után már nem érte el a korábbi tulajdonost, csak a helyettesét. Amikor Dmitro Firtas tudomást szerzett az adásvételről, a részben a tulajdonában lévő Mabofi sikkasztás gyanújával feljelentést tett, Firtas személyesen is nyilatkozatot tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, tanúvallomásában megvádolva Góczit.
Egyre dagadó tartozás
A szürreális történet végén az EMFESZ-t fel kellett számolni, mindez 2014. január 28-án kezdődött, de a felszámolás a mai napig nem fejeződött be. A kijelölt felszámoló ilyenkor azon dolgozik, hogy a cég értékeit megszerezze, biztosítsa, ezért 2015-ben keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez kölcsönszerződés és átutalások alapján nyújtott pénzösszegek visszafizetése iránt a ciprusi Mabofi Holding Limited ellen.
A Mabofi többségi tulajdonosa a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett DF Limited volt, és ahogy a monogram is mutatja, illetve a Telex által megtekintett ítéletből is kiolvasható volt, a végső haszonhúzó Dmitro Firtas volt. A Fővárosi Törvényszék 2016. november 15-én jogerőre emelkedett végzésével a Mabofi Holdingot összesen 272,9 millió dollár és kamatai megfizetésére kötelezte. A tartozás összege a kamatokkal 2025 első fél évének végére 512 millió dollárra duzzadt.
A felszámoló 2020 júniusában a fenti követelést értékesítette, ekkor vette meg András a követelést, a hatalmas összegnek a töredékéért.
András a vásárlás után megpróbálta érvényesíteni a követelést, felszólította a kötelezettet, a Mabofit, hogy az ítéletben foglalt fizetési kötelezettségének tegyen eleget. A felszólítás eredménytelen volt. Majd megbízott egy nemzetközi követeléskezelő szervezetet, amely a remélt érvényesítésért kiszámlázható jutalék reményében elkezdett foglalkozni az üggyel, de eddig ez is eredménytelen volt.
A Mabofi tulajdonosai ekkor már évek óta nem adtak le Cipruson pénzügyi beszámolókat, és így elérték, hogy a céget töröljék a ciprusi cégnyilvántartásból (ez gyakorlatilag a magyar kényszertörlésnek felel meg). Azonban András ciprusi jogi képviselői a magyar ítéletet elfogadtatták a ciprusi bírósággal, és elérték, hogy a céget állítsák vissza működő társasággá, azért, hogy lehessen vele szemben követelést érvényesíteni.
Ki tudna segíteni?
András mindeközben a magyar hatóságokhoz fordult annak érdekében, hogy a Mabofival szemben segítsenek érvényesíteni a követelést. Azzal érvelt, hogy bár nyilván elsősorban ő lenne a haszonhúzó, de azért az ügy közös magyar érdek is, hiszen sikere esetén sok-sok millió dollárt lehetne hazahozni Magyarországra abból a pénzből, amit Firtas anno elutalt innen.
András feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, azt szerette volna elérni, hogy a polgári ítéletből kiolvasható csalás-, sikkasztás-, pénzmosásgyanús cselekmények miatt rendeljenek el nyomozást, illetve nemzetközi jogsegély keretében – amennyiben az ukrán hatóságok azt befogadják – a büntetőeljárást helyezzék át Kijevbe, mivel a Mabofi végső tulajdonosának, haszonhúzójának ott biztosan vannak vagyontárgyai.
A Legfőbb Ügyészség a feljelentést átadta a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának, de a NAV azt hatáskör hiányára hivatkozva áttette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI). Egymásnak dobálták a forró krumplit, de végül az NNI a feljelentést elutasította, majd az arra benyújtott panaszt is, vagyis hazai nyomozás nem indult, így az ügyet Kijevbe sem lehetett áttenni. Pedig a Kijevbe kiutazó Andrásnak amúgy az ukrán hatóságok megerősítették, hogy nagyon is szívesen vennék át az ügy kivizsgálását.
Osztrák–amerikai meccs
Közben a sok-sok hatóság által üldözött, mindenféle zavaros ügybe belekeveredő Firtas évek óta kiadatási őrizetben van Bécsben, és az üzletember jelentős összegű, 174 millió dollárnyi óvadékot tett le az osztrák bíróságnál azért, hogy kiadatási eljárása alatt ne kelljen börtönbe vonulnia. Firtasnak az a legfőbb célja, hogy ne adják ki az Egyesült Államoknak, vélhetően ott várna rá a legkeményebb eljárás, ahol zsarolással, vesztegetéssel, pénzmosással és sikkasztással vádolják.
András közben levelet írt Nagy Andor bécsi nagykövetnek, abban kérve a segítségét, járjon közben az osztrák igazságügyi szerveknél, hogy az ítéletben szereplő követelést a végső haszonhúzóval szemben érvényesíteni lehessen. Válaszában a nagykövet arról tájékoztatta Andrást, hogy a magyar külügyi szerveknek nem feladatuk magyar állampolgárok igényeinek érvényesítésében közreműködni.
Természetesen az ügy elsősorban valóban Andrásnak az érdeke, de szerinte az azért erősen vitatható, hogy a magyar államnak ne lenne feladata segítséget nyújtani állampolgárainak egy bírósági ítéletben foglalt igény határon átnyúló érvényesítése érdekében.
András most a ciprusi jogi eljárásban bízik, majd annak sikere esetén – mivel a fedezet a végső haszonhúzónál található – újabb országokban elindítandó jogi lépések vezethetnek sikerre. A jogi küzdelem nem lesz rövid, nem lesz könnyű, ez egészen biztos, igaz, az elérhető nyereség olyannyira kecsegtető, hogy biztosan folytatódik a küzdelem. A siker részben azon is múlhat, hogy a magyar állam mennyire lesz konstruktív abban, hogy segítsen érvényt szerezni egy magyar ítéletnek.
