Ukrajnában háború van, ezért Lantos Csaba maga módosíthatja a hulladékgazdálkodási díjakat

502

Háborog a hazai vállalkozói réteg, elsősorban az élelmiszeripari cégek. A Magyar Közlöny szeptember 18-i egyik kiadásában ugyanis megjelent a 292/2025. kormányrendelet.

„A hulladékgazdálkodás területét érintő egyes díjképzési szabályok veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról.”

A veszélyhelyzeti rendelet célja lehetőséget teremteni a hulladékgazdálkodásért felelős miniszternek, vagyis Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység, illetve a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység vonatkozásában meghatározott díjakat a tárgyév során módosítsa.

A hulladéktörvény (Ht.) szerinti bizonyos díjakat innentől akár egy rendeletben maga a miniszter határozhatja meg. Az ipar szereplői pontosan nem tudják, hogy mi volt ennek a váratlan rendeletnek a célja, amellyel a korábbi összetett, szakmaibbnak tűnő díjmeghatározásokat (amelyben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak, illetve mindenféle szakmai grémiumnak volt szerepe) iparági egyeztetés nélkül miniszteri jogkörré teszik, de vannak elképzelések.

  • Az élelmiszeresek attól félnek, hogy az amúgy is európai szinten kirívóan magas csomagolási (hivatalosan kiterjesztett gyártói felelősség ERP) díjakat akarják tovább emelni, vagyis a műanyag-csomagolásokról lehet szó.
  • Van olyan elképzelés, hogy amennyiben beindul az Otthon Start Program miatt az építőipar, és sok lesz a felújítás, úgy valamiképpen az építési törmelékeken lehet a fókusz.
  • Akad, aki azt feltételezi, hogy a palackvisszaváltások amúgy viszonylag magas arányát lehetne a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) díjainak emelésével fokozni.
  • De van, aki szerint arról van szó, hogy jön a választás, addig nem akar a kormány népszerűtlen lépéseket tenni, és csak azt készíti elő, hogy amint megvan az eredmény, azonnal lehessen bizonyos díjakat emelni, ne kelljen szöszölni a hivatalos procedúrával.

A kiterjesztett gyártói felelősség, illetve a begyűjtés során a gyártók, rögtön fizetnek az általuk termelt termék és használt csomagolóanyagok életútjáért. Az biztos, hogy amennyiben általánosan és nagymértékben emelkednének a díjak, az ismét dobna egyet az infláción, ráadásul elsősorban az amúgy is érzékeny élelmiszer-infláción.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!