Európa leggazdagabb embere aggódik, hogy a francia vagyonosodási adó tönkretenné a piacgazdaságot

Bernard Arnault, Európa leggazdagabb embere szerint a francia kétszázalékos vagyonosodási adó ötlete „a liberális gazdaság tönkretételét célozza”. Arnault az LVMH nevű cég tulajdonosa, amely többek között a Louis Vuitton divatmárkát is magába foglalja – bevételével pedig 2025-ben ő lett Európa első és a világ hetedik leggazdagabb embere.

A vagyonosodási adó ötlete egyre népszerűbb Franciaországban a politikai válság miatt, amelyen a kormány népszerűtlen költségvetési megszorításokkal próbál átlavírozni. Gabriel Zucman, egy Franciaországban közismert közgazdász professzor vetette fel ennek kezelésére a vagyonosodási adó ötletét, amely kétszázalékos vagyonadót vetne ki azokra, akiknek 100 millió euró feletti a vagyonuk.

Emmanuel Macron szeptemberben nevezett ki új miniszterelnököt is a kialakult helyzet miatt: a hónap elején ugyanis történelmi mértékű vereséggel bukta el a bizalmi szavazást François Bayrou francia miniszterelnök, akinek a kormánya alig kilenc hónapot ért meg. A 2026-os évre tervezett megszorítások vezettek a bukáshoz, majd az új miniszterelnökhöz. A „Zucman-adóként” elhíresült vagyonosodási adó ötlete pedig eközben annyira népszerű lett, hogy Európa leggazdagabb embere is reagált rá.

Arnault szerint több mint egy milliárd euró jönne be a vagyonosodási adóból, ami „végzetes lenne a francia gazdaság számára”. Az üzletember szerint ennek az adónak az egyetlen célja „a liberális piac elpusztítása, pedig ez az egyetlen olyan piac, ami mindenki javát szolgálja”. Arnault arra is kitért, hogy szerinte ő és vállalatai már így is a legnagyobb adófizetők Franciaországban. Arnault 2012-ben azzal váltott ki adóvitát, hogy belga állampolgárságot kért, de ezt végül visszavonta a „Franciaország iránt érzett ragaszkodása” miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!