Mohu-vadsztrájk: Leült tárgyalni a cégvezetés a szakszervezetekkel
Tárgyalásba kezdett a Mohu Budapest vezetése a szerdai sztrájk után a szakszervezetekkel, írja a Mohu közleménye. A Mohu elnézést kért az ügyfelektől az előre be nem jelentett vadsztrájk miatt, majd azt írta, „a vállalat célja a helyzet mielőbbi tisztázása, illetve a szolgáltatás helyreállítása”.
Az Ecseri úti telephely mellett a rákospalotai hulladékégetőben és a társaság II. kerületi telephelyén is munkabeszüntetés volt szerda reggel. A hírek szerint a munkavállalók arra panaszkodtak, hogy hiány van tisztasági csomagokból, munkaruhákból, bakancsokból és a kukásautókhoz való alkatrészekből. A Mohu délelőtt azt írta, hogy a szakszervezetekkel 2025-re érvényes bérmegállapodást kötöttek, ezért szerintük a jelenlegi munkabeszüntetés ellenkezett a Munka Törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel.
A Mohu mostani közleményében azt írta, reggel óta a telephelyeken volt, délután pedig elkezdődtek a tárgyalások. A Mohu kiemelte, ők „a jogellenes munkabeszüntetést semmilyen körülmények között nem tartják megfelelőnek és célravezetőnek”, arra kérték a részt vevő dolgozókat, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát. A szakszervezeteket is arra kérték, hogy a partnerség jegyében folytatódjon a munka.