54 milliárd forintból bővült a Lego-gyár Nyíregyházán, Szijjártó szerint csak egy nagyobb van ennél a világon
A nyíregyházi Lego-gyár az egyetlen olyan európai üzeme a cégnek, amelyben a termelés minden folyamata jelen van. 54 milliárd forint értékben bővítette a cég a csomagoló- és raktárkapacitásait, ez lett a világ második legnagyobb Lego-gyára – erről beszélt az üzem keddi átadásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az MTI közleménye szerint a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatta a fejlesztést, így hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához.
Szijjártó elmondta, hogy a cég 4300 főt foglalkoztat, és ezzel a régió legnagyobb munkáltatója, a megvalósult fejlesztésekkel pedig 30 százalékkal több terméket tud majd előállítani az országban. A vállalat nyíregyházi árbevétele 2024-ben 100 milliárd forint felett volt, amely új rekordot jelent.
A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány az elmúlt tíz évben tizenhét dán vállalat beruházását támogatta. Összesen 230 milliárd forint értékben, 4500 új munkahely teremtésével jöttek létre ilyen beruházások Magyarországon. Szerinte a Lego nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye robbanásszerű fejlődésnek induljon, tíz évvel korábban ugyanis 710 milliárd forint volt a helyi ipari termelés értéke, most viszont már 1710 milliárd forint.
Az átadást élőben is közvetítették: