Évi négyszázmillió köbméternyi francia LNG vásárlását jelentette be Szijjártó Péter
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Az MVM CEEnergy és az ENGIE Energy Marketing Singapore közötti megállapodás értelmében 2028 és 2038 között évente 400 millió köbméter, azaz tíz év alatt összesen négymilliárd köbméter LNG-t vásárol Magyarország a francia energiavállalattól.
Az évi 400 millió köbméter ugyan nem kirívóan sok, de nem is kevés, van olyan év, amikor a teljes magyar felhasználás 8 milliárd köbméternél megállt, vagyis annak az 5 százaléka. Érdekes kérdés lesz, hogy melyik közeli LNG-terminálon keresztül érkezhet majd az LNG, hiszen eddig Magyarország elsősorban a horvát (omisalji) kikötőt vette igénybe, de azért a térségünkben vannak német, lengyel, görög kikötők is racionális távolságban.
A globális LNG-piac éppen kifejezetten jelentős kínálati fejlesztések közben van, a piacról a legjobb adatokat talán az LNG-importőr országok szövetségének honlapján lehet elérni. Ezen a piacon a legnagyobb vevők délkelet-ázsiai országok (Dél-Korea, Kína, Japán, Tajvan), illetve nyugat-európai országok. A legnagyobb exportőrök pedig Ausztrália, Katar, Egyesült Államok, de több, talán kevésbé ismert szereplő is nagyon belehúzott (Malajzia, Nigéria, Indonézia, Trinidad és Tobago), miközben a nyugat-európai vezetékes gázszállításokból kiszoruló Oroszország is egyre nagyobb LNG-játékos.
A szerződés azért örömteli, mert a piac ismerői szerint most jó áron lehet lekötni mennyiségeket, valamikor 2030 után várható az, hogy például India vásárlásainak robbanásszerű emelkedése miatt megint a keresleti oldal fog gyorsabban fejlődni.
A magyar vásárlás annak fényében is érdekes, hogy pár héttel ezelőtt egy másik fontos nyugati gázdealt jelentett be Szijjártó: egy szintén hosszú távú szerződést kötött Magyarország és a Shell, a céggel az MVM CEEnergy hozott össze stratégiai gázkereskedelmi megállapodást. Akkor a Telexnek nyilatkozó szakértők azt mondták, a bejelentést nem érdemes túlértékelni, hiszen az csak évi 200 millió köbméterre vonatkozott, de mivel sok kritika éri a magyar politikát lassúsága miatt az orosz energiafüggés csökkentésében, azért minden olyan lépés fontos, ami a függőség csökkentésének irányába hat.
Az energiaellátás kérdésköre annyira fontos a magyar kormánynak, hogy a következő nemzeti konzultációban is lesz róla kérdés. Orbán Viktor miniszterelnök pedig az előző héten telefonált Donald Trump amerikai elnökkel arról, hogy Trump ne vonja felelősségre a magyar vezetést amiatt, hogy a nyugati szövetségi rendszerben példátlan módon függ az orosz kőolajtól és földgáztól. Az amerikai elnök a kérdésben türelmesnek mutatkozott, de azért az rendre kiderül, hogy az amerikai kormánynak az amerikai LNG „marketingje” nagyon fontos.
Gulyás Gergely később a kormányinfón az IMF egyik jelentésére hivatkozva védte azt az álláspontot, hogy Magyarország számára túl költséges és veszélyes lenne leválni az orosz gázról. Csakhogy az általa említett számok nem erről szóltak, és az IMF maga is félreérthetően kommunikálta a kutatói eredményeit. Az alap valójában azt állította, hogy fájdalmas lenne, ha két év múlva teljesen megszűnne az orosz gázellátás, de nem pontosan úgy, ahogyan Gulyás bemutatta.
A Telexnek nyilatkozó szakemberek szerint viszont az orosz földgázról és kőolajról való leválás messze nem lenne olyan bonyolult és költséges, mint azt a kormány beállítja. Ahhoz viszont politikai akarat kellene és olyan szereplőkkel kellene rendezni a viszonyt, akikkel most a magyar kormány nincs jóban, és politikai okokból talán nem is akar jóban lenni. Ha viszont később kényszerből kell leválasztani az országot az orosz energiáról, annak sokkal nagyobb kockázatai és költségei lennének, mint ha most elkezdené Magyarország ezt a folyamatot önszántából. A földgázban mindenesetre annyiban szerencsésebb a helyzet, mint az olajban, hogy gázvezetékünk hat szomszédos ország felé is van, olajvezeték azonban csak kettő működik.