Orbán: A kis- és közepes vállalkozások is kapnak fix 3 százalékos hitelt

1166

Az első lakásvásárlók után a kis- és közepes vállalkozásoknak is fix 3 százalékos hitelt nyújt a kormány – ezt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közös sajtótájékoztatóján.

A hitelről a miniszterelnök eddig annyit árult el:

  • 3 százalékos, fix kamatozású, szabad felhasználású hitel lesz
  • maximum 150 millió forintot lehet majd fölvenni
  • a Széchenyi kártya rendszerén keresztül lesz elérhető
  • már október 6-tól, vagyis hétfőtől.

Orbán a bejelentéskor arról beszélt, hogy a kormány gazdasági stratégiájának első pillére az otthonteremtést segítő hitelprogram volt, ami a fix 3 százalékos Otthon Start programban valósult meg, ettől a kormány Orbán szerint komoly makrogazdasági, növekedést segítő hatásokat is vár. A stratégia második pillére pedig az a miniszterelnök szerint, hogy a kisvállalkozások is kaphassanak olyan fix kamatozású, kedvezményes hitelt, ami könnyen igénybe vehető, nem bürokratikus és szabadon felhasználható.

A 444.hu cikke megjegyzi, hogy a Széchenyi programban a beruházási hiteleket már eddig is fix 3 százalékos kamattal érhették el a vállalkozások, vagyis Orbán bejelentése lényegében ezt terjeszti ki az eddig 4,5 százalékon kamatozó likviditási és forgóeszközhitelekre.

A Portfolio.hu kérdésére Orbán azt mondta, a kisvállalkozóknak nyújtott hitel a jövő évben 60 milliárd forinttal emeli azt az összeget, amit a kormány 2026-ban az MKIK-nak nyújt. Ez az összeg jövőre összesen 320 milliárd forint lesz, aminek része a 60 milliárdos növekmény. Orbán újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy

a kormány januártól ígért repülőrajtot a magyar gazdaságban, ezt azonban nem sikerült, a repülőrajt kezdete így július 1-re csúszott január 1-től.

Ez Orbán szerint nem a kormány felelőssége. Mint mondta, a kormány arra számított, hogy Donald Trump új amerikai elnök majd hamar békét teremt Ukrajnában, így beindulhatnak a gazdaságsegítő intézkedések. Azonban ez nem így alakult, a háború még mindig tart, így mire a magyar kormány újraszámolta, újratervezte a programját, eltelt fél év. Július 1-től viszont beindultak az intézkedések, a GYED és a CSED adómentessé tételével, a családi adókedvezmény 50 százalékos emelésével, majd az Otthon Starttal, most pedig a kkv-k támogatott hitelével.


Tisza Párt: Egy ilyen hitel valódi gazdaságpolitika nélkül keveset ér

A vállalatoknak nyújtott kedvezményes hitellehetőségek szükségesek és üdvözlendőek, de önmagában egy 1,5 százalékkal olcsóbb hitel, kiszámítható célok, tervezhetőség és valódi gazdaságpolitika nélkül vajmi keveset ér, reagált a kormányfő bejelentésére Kármán András, a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője.

Kármán közleménye szerint három éve nincs gazdasági növekedés Magyarországon, zuhannak a beruházások, és Orbán Viktor három éve nem tudja hazahozni a magyar embereknek és cégeknek járó uniós forrásokat. A Tisza Párt a befagyasztott EU-s fejlesztési pénzek hazahozatalával, a korrupció elleni radikális fellépéssel és a kiszámítható pénzügyi szabályozó környezet megteremtésével akar áttörést elérni a vállalkozások működési környezetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!