A harcos klímavédő Rob Jettennel új korszak kezdődhet a holland energiafordulatban

Az elmúlt években sokak számára válhatott ismertté a dán belpolitikai életről szóló, Borgen című filmsorozat. A magyar közéleti konfliktusok minőségén szörnyülködőknek teljesen életszerűtlen, de annál irigyelhetőbb lehetett az egyik epizódban bemutatott harc, amikor a különböző tévécsatornák azért versenyeztek, hogy melyiküknél mondja el az egyik ellenzéki párt vezetője a munkaerőpiaccal kapcsolatos szakpolitikai javaslatait. Dániától kicsit odébb, Hollandiában az október 29-i parlamenti választás előtti kampányban szintén több fontos szakpolitikai kérdés kapott szerepet: kiemelten fontos volt a bevándorlás és a lakhatás, és nagy hangsúlyt kapott az energiafordulat megítélése is.

A választás végül annyira szoros lett, hogy a pontos végeredmény feldolgozása néhány napba telt. Az viszont már a választás másnapján látszott, hogy az egyik nagy nyertes a balközép, szociálliberális 66-os Demokraták (D66). A párt egyértelműen megkerülhetetlen erő lett, vezetőjükből, Rob Jettenből akár Hollandia történetének legfiatalabb miniszterelnöke is válhat. Azt a konzervatív liberálisok, a baloldali zöldek és a kereszténydemokraták mind deklarálták, hogy nem állnak össze a migrációs és klímakérdésekben szerintük vállalhatatlan szélsőjobboldali csapattal, a Geert Wilders, vezette PVV-vel így szinte biztos, hogy Jetten elképzelése valósul majd meg, és végül ő alakíthat kormányt.

A kampányban a politikai vélemények minden kérdésben erősen széttartottak, de a választásokon első két helyen befutó két párt, a D66 és a PVV, illetve vezetőik, Rob Jetten és Geert Wilders legjobban a klímacélok megítélésében különböznek. Annál ugyanis nehéz erősebb különbséget elképzelni, mint amikor egy nagyon lelkes klímaaktivista és egy fosszilisenergia-párti konzervatív csap össze. De mit jelent mindez a holland klímapolitika szempontjából?

Egy klímaaktivista és egy szénpárti

A mindössze 38 éves, rendkívül népszerű Rob Jetten a választási hajrában rakétaüzemmódban növelte ismertségét, például egy intellektuális tévévetélkedőnek, a The Smartest Person című műsornak köszönhetően. Jetten igazi klímaharcos, korábban energia- és klímaügyi miniszter volt, és még e poszthoz képest is elszánt volt, például koalíciót szervezett a fosszilis világ ellen. A politikus nyíltan meleg, a jegyese Nicolás Keenan argentin gyeplabdázó (ez a sport Hollandiában nagyon népszerű, az argentin válogatott játékos is holland klubcsapatban sportol).

Jetten fő ellenfele, Geert Wilders iszlámellenes populista politikus két éve megnyerte a választásokat és kormányt alakíthatott, igaz, nem ő volt a jobbos koalíció kormányfője. Wilders – akinek felesége egyébként magyar – és több, az övénél mérsékeltebb szövetséges párt vezetője is azon a véleményen van, hogy Hollandia túltolta az energiaátmenetet. Ezek a politikusok nem akarnak további intézkedéseket az éghajlati célok eléréséhez, és van, aki az ipar és a világelső holland mezőgazdaság érdekében konkrétan a szén-dioxid-kibocsátás növelése mellett érvel.

Wilders több olajat és gázt akar kitermelni az Északi-tengerből, leállítaná a szélturbinák és a naperőművek építését, de legalábbis a támogatásukat. Emellett eltörölné a rendkívül előremutató holland klímatörvényt, sőt kilépne a klímaváltozásról szóló, 2015-ös párizsi megállapodásból. A politikus rendre arról beszél, hogy nem fog milliárdokat pazarolni „értelmetlen klímahobbikra”, és Hollandia – amelynek jelentős része a tengerszint alatt fekszik – eddig is képes volt alkalmazkodni a klímaváltozásokhoz, ez a jövőben is így lesz. A politikus szerint Hollandia kis országként tévesen gondolja, hogy megmentheti az éghajlatot.

Jetten és Wilders álláspontjai között tehát aligha lehetne nagyobb a különbség.

Hollandia vélhetően sok mindenről ismert, például a világ egyik legfejlettebb, de egyben óriási energiaigényű mezőgazdaságáról, amely szinte hihetetlen módon az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb élelmiszer-exportőre. Az országnak napjainkban van egy újabb, sokkal kevésbé hírértékű ismérve is: az egyik legaktívabb és legsikeresebb ország a megújulóenergia-projektek térnyerésében és az energiaátmenetben. A mostani kampányban viszont látni lehetett, hogy a nagy megújuló nekibuzdulásnak is megvannak az árnyoldalai.

Fél évszázada volt egy globálisan ismert gazdasági fogalom: a Dutch disease, vagyis holland betegség. Mindössze ötven éve Hollandia még a fosszilis energiatermelés rossz felhasználásának volt a jelképe. A zöldeknek máig van némi lelkiismeret-furdalásuk amiatt, hogy ez a kicsi ország milyen rettentő sok fosszilis tüzelőanyagot adott a világnak. A holland betegség kifejezés arra utal, hogy Hollandia annyi, könnyen kitermelhető földgázt talált, elsősorban Groningen környékén, hogy elkényelmesedett: pazarlóan építette az energiaigényes ágazatokat, és elveszítette hatékonyságát.

Aztán pillanatok alatt jött egy nagy fordulat. Németország ismert arról, hogy milyen gyorsan jött le a szénről, az atomról vagy az orosz gázról, és épített fel nap- és szélenergiára alapozva egy sokkal megújulóbb energiamixet. Valójában a szomszédos Hollandia ebben sokkal sikeresebb volt, de ez az ország sem úszhatta meg a hátulütőket.

Hollandia máig bővelkedne szénben, földgázban, tőzegben, mára viszont a megújulóenergia-források aránya elérte villamosenergia-igényének 70 százalékát. A világ egyik leginkább sík országában járunk, jó nagy iparral, egészen extra méretű agráriummal. Vagyis se hegyek, se vízerőművek nincsenek, de az energiarendszer megújuló átalakítása így is nagyon sikeres. A szél- és napenergia-termelés aránya tíz év alatt megötszöröződött. A holland energiatermelés károsanyag-kibocsátása ezalatt a felére csökkent.

Hollandia elsősorban a szélenergiáról ismert ugyan, de az utóbbi időben a napenergia térhódítása már gyorsabb volt.

Ebben szerepe volt annak, hogy az állam annyira támogatja a napenergiát, hogy a lakossági fogyasztóknak még mindig elérhető a nagyon kedvező szaldós rendszer (vagyis a fogyasztók csak azért az áramért fizetnek, amennyivel többet vesznek ki a közüzemi rendszerből a betáplálásukhoz képest). Az állam a telepítési költségek egy részébe is beszáll. Az ország emellett jogilag is kötelező szabályrendszerbe foglalta az energiaátmenettel kapcsolatos vállalásait, így például a szén teljes kivezetését. Ez volt az a szabály, amit Wilders folyamatosan bírált.

És akkor jöttek a nehézségek

Csakhogy a jobb- és a szélsőjobboldaliak véleménye szerint nagy ára volt az átállásnak. Érveik szerint Hollandia nem sokat számít a világ kibocsátásában, mégis olyan szigorú előírásokat kapott az ipar és a mezőgazdaság, hogy azzal hátrányba került. Természetesen ebben volt is igazság, a BBC cikke nemrég arról számolt be, hogy a nagyon gyors átállásnak jelentkeztek már a hátulütői is.

Egy most folyó holland állami tévékampányban például azt kérik, hogy aki teheti, délután négy és kilenc óra között fogyasszon minél kevesebb áramot. A reklámnak van negatív és pozitív oldala. A holland áramrendszer sem bírja kifogástalanul az időjárásfüggő megújulókat – ez a negatívum. Hollandia vezető helyen áll az egy főre jutó napelemek számában, a holland otthonok több mint harmadában vannak napelemek felszerelve, ez kihívás. Hollandiában mégis van értelme egy ilyen reklámnak, mert Európában itt a legmagasabb az egy főre jutó elektromosautó-töltőpontok száma is, ott pedig tényleg lehet játszani a töltés időpontjával. Na, ez a pozitívum.

Mindenesetre Hollandia is elkövette korábban azt a hibát, hogy alábecsülte a megújulók térhódításának sebességét, nem fejlesztette olyan gyorsan a hálózatot, mint amilyen gyorsan a megújuló energia terjedt. A holland nemzeti villamosenergia-hálózatot üzemeltető, állami tulajdonú Tennet szerint jelenleg 8 ezer vállalat vár arra, hogy ő is betáplálhassa az áramot, míg további 12 ezer vállalat vár engedélyre a nagyobb energiafelhasználáshoz. A Tennet 2050-ig 200 milliárd eurót fog költeni a hálózat megerősítésére, és nem kevesebb mint 100 ezer kilométer új távvezeték lefektetését is tervezi ebben az időszakban.

Hollandiában bárhová jut el a hétköznapi látogató, mindenhol nagyon előremutató megújuló projekteket lát. Az amszterdami Rijksmuseum volt a világ első múzeuma, amely a lehető legmagasabb pontszámmal kapott úgynevezett BREEAM fenntarthatósági tanúsítványt. A siker oka a rendkívül takarékos víz-, energia- és hulladékgazdálkodási rendszer. A világ leginkább fenntartható stadionja szintén holland, az amszterdami Johan Cruijff stadion forradalmian új megoldással, napenergiával, szélenergiával és kiszuperált Nissan-akkumulátorokkal oldja meg a gigantikus létesítmény energiaellátását.

Az okosstadion 2030-ra lesz teljesen karbonsemleges, de már ma is szinte csak megújuló energiával működik. A tetőn több mint 4 ezer nappanel van, ami az energiaigény 10 százalékát fedezi, a stadionon kívül lévő két szélturbina pedig nagyjából lefedi a maradék 90 százalékot. Külön izgalmas, hogy a meccsek napján borzasztó nagy az igény, amúgy pedig csak annak a töredéke, így különösen nagy jelentősége van az áram tárolásának.

Az akkumulátorok elektromos Nissan Leafekből kiszuperált cellákból állnak, és együttesen igen jelentős tárolási kapacitást jelentenek.

Egy okosstadion attól okos, hogy mindenféle információt begyűjt (hőmérséklet, páratartalom, fényerő, nézőszám, csapadék), és ez alapján dönt locsolásról vagy vízelvezetésről, a szükséges erejű világításról, fűtésről vagy éppen ventilációról.

A fukar mindenit!

A hollandok általában szeretnek spórolni, aminek vannak pozitív és negatív oldalai is. Ha a megújuló energia gazdaságos is egyben, azt a hollandok imádják, ha viszont a támogatási modellek erőltetettek, azt nem szeretik. Az ismert és erősen önkritikus holland vicc tényleg így szól:

„Miért élnek a hollandok Németalföldön?

Skóciából jöttek, de zavarta őket a skótok eszelős pazarlása.”

A hollandok sokszor megfogják a garast. Szociális rendszerükben kifejezetten nagylelkűek, és GDP-arányosan az egyik legtöbbet fordítják a fejlődő országok adományaira, a holland szólás szerint aki megőrzi, annak lesz is valamije (Wie wat bewaart, die heeft wat). Márpedig ha a megújulók támogatása pazarlónak tűnik, akkor felerősödnek ellene a hangok, igaz, Jetten és más klímavédők ilyenkor mindig a hosszabb távú gazdasági hatásokkal érvelnek.

A pártok között egyfajta konszenzus, hogy évszázadok óta komolyan kereskedő nemzetként szeretnek pénzt csinálni a coffeeshopokból, az ismert alkoholmárkáikból (Bols, Heineken, Amstel), vagy a gigantikusan erős mezőgazdaságukból (zöldségtermesztés, állattartás, tejipar). A Magyarország területének felén elhelyezkedő Hollandia a világ második legnagyobb agrárexportőre, évente 4 millió tehenet, 13 millió sertést és 104 millió csirkét tenyészt az ország, amivel Európa legnagyobb húsexportőre. Nyugat-Európa nagy részét zöldséggel is ellátja, felfoghatatlanul magas terméshozamokkal, racionális, megújuló öntözési és energetikai projektekkel.

A megújuló energia nagyon mélyen beépül a holland mezőgazdaságba, a földek mellett gyakori a napenergia, a geotermikus energiát az üvegházakban használják fel, a mezőgazdasági hulladékból biogáztermelés zajlik. A holland gazdaságok nagyon energiahatékony technológiákat is alkalmaznak, mint például a dupla üvegezésű tetők és a LED-világítás, hogy csökkentsék energiafogyasztásukat. Ugyanakkor az is erős kampánytéma volt, hogy a mezőgazdaságot önsorsrontó szabályokkal ne tegye versenyképtelenné a klímavédelem.

A vita természetesen nem dőlt el végleg, de nagyon úgy néz ki, hogy Hollandia következő kormányfője az energiafordulat és a klímavédő törvények egyik legnagyobb híve lesz.