Kedden délután megjelent a Magyar Közlönyben a közalkalmazottak évi 1 millió forintos otthontámogatásáról szóló kormányrendelet. „Az Otthontámogatás egy újabb lépés, amely a köz szolgálatára elhivatott embereket segíti. Ilyenek például az orvosok, ápolók, rendőrök, tanárok, katonák és más köztisztviselők” – olvasható a rendeletben.
A rendelet szerint a maximum nettó egymillió forintos támogatást lakáshitelhez szükséges önrészként vagy már meglévő lakáshitelt törlesztésre lehet felhasználni. A támogatást kérelmezni kell, de alanyi jogon jár a közalkalmazottaknak.
Ahogy a Hvg.hu írja, a korábbi tervezethez képest több határidő is megváltozott: december 1. helyett december 20-ig kell tájékoztatniuk a munkáltatóknak a munkavállalókat, hogy igénybe vehetik a támogatást.
Fontos feltétel az is, hogy a 2026. január 1-jéig megkötött lakáshitel-szerződéseknél csak jövő január 20-ig lehet beadni a kérelmet.
Az otthontámogatást utoljára jövő november elsejéig lehet igényelni, és csak az kaphatja meg az egymilliós összeget, aki az egész adóévben munkáltatói jogviszonyban áll – a nem teljes évre szóló jogviszony esetén időarányos összeg jár, ugyanez igaz a részmunkaidőben dolgozókra. A rendelet szerint, ha az adós és adóstársa is jogosult a támogatásra, akkor mindketten igénybe vehetik azt, akár ugyanarra az ingatlanra is. Emellett több hitelszerződéshez is igénybe vehető az évi egymilliós keretig.
Orbán Viktor még júliusban jelentette be, hogy az Otthon Start véglegesítése után egy új tervezetről is tárgyal a kormány, amivel évi egymillió forintnyi otthontámogatást biztosítanának a közszolgálatban dolgozóknak. A Belügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott, otthontámogatásról szóló tervezete aztán október végén jelent meg, az egyeztetés november elején zárult le.
Az otthontámogatás szabályairól részletesen itt írtunk, arról pedig, hogy egészen pontosan kik lehetnek jogosultak a támogatásra, ebben a cikkünkben olvashat.