Az Európai Beruházási Bank befogadta a magyar hitelkérelmet, így közel 800 milliárd forintnyi értékben valósulhatnak meg vasútiinfrastruktúra-fejlesztési projektek, az erről szóló hírt Lázár János Honvédők vs. árulók 1:0! kezdetű posztban jelentette be a Facebookon.
A 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program egyik felét Magyarország kormánya biztosítja, a másik felét pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteléből finanszírozzák. Ez szerves része annak az 1200 milliárdos, 10 éves vasútfejlesztési csomagnak, amely a magyar kötöttpályás közlekedés komplex megújítását célozza. Az első ütemben 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi vasúti pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek.
Lázár a posztban azt írta, hogy „hiába próbáltak kavarni a saját hazájuk ellen a Tisza brüsszeli emberei, hiába helyezte politikai nyomás alá a bank vezetését az Európai Bizottság, végül győzött a józan ész és a közös gazdasági érdek”.
A G7 a nyáron viszont arról írt, hogy információik egybevágnak azzal a Szabad Európa cikkében szintén szereplő értesüléssel is, miszerint Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője levélben kérte az egymilliárd eurós hitel jóváhagyását. Kérdésükre ezt maga a politikus is megerősítette.
Ez azért érdekes, mert Lázár János építési és közlekedési miniszter, a Fidesz, illetve a kormányközeli média folyamatos kampányt folytat Kollár Kinga ellen, mondván, azért dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg a felfüggesztett uniós pénzeket. Lázár júniustól kezdve több videóban és Facebook-bejegyzésben is azt állította, hogy a Tisza Párt támadja az EBB-hitelprojektet.