A Fidesz és DK szavazataival kapott zöld lámpát a Bayer Construct újpalotai óriásberuházása

598

Csütörtöki ülésén zöld utat adott az ellenzéki többségű XV. kerületi képviselő-testület a Bayer Construct újpalotai óriásberuházásának. Ahogy arról Hadházy Ákos is beszámolt Facebook-oldalán, a szavazáson a Fidesz és a DK képviselőinek szavazataival ment át az a megállapodástervezet, amit nemrég a kerület DK-s polgármestere, Cserdiné Németh Angéla terjesztett be, és amellyel az önkormányzat elgördíti az akadályt a NER-közeli Balázs Attila cégének újabb lakóparképítése elől.

A Momentum a szavazásra reagálva bejelentette: kilépnek a 15. kerületben a várost vezető frakcióból. „A közgyűlés döntése teljesen ellentétes a helyiek érdekeivel, ennek megfelelően a lakosok ki is fejezték nemtetszésüket, és a Momentum képviselői nem támogatták a közgyűlésben az építkezést. Ennek ellenére a Demokratikus Koalíció és Fidesz képviselői megszavazták a beruházást” – írta csütörtöki posztjában a párt.

A szavazásra a polgármester is reagált: azt írta, nem örül a lakóparknak, de örül, hogy nem ingyen jönnek a kerületbe. „A mai szavazáson kizárólag arról döntöttünk, hogy kiharcolunk-e magunknak annyi plusz forrást, amiből megvalósíthatunk az itt élők gyerekeinek bölcsődét, kerületszerte több játszóteret, fitness parkot, kutyafuttatót, bicikliutat és a Szilas-patak revitalizációját. Ha már egyszer a kormány a nyakunkra telepít egy ilyen monstrum lakóparkot, legalább az itt élők lehetőséget kapjanak más fejlesztésekre is” – írta Cserdiné Németh Angéla.

Az újpalotai beruházásról korábban a Válasz Online írt részletesen. A cég Szilas Liget néven egy óriási, több ezer – Otthon Start-kompatibilis – lakásból álló, zsúfolt lakótelepet építene Újpalota és a Szilas-patak közé,

ezért cserébe azonban nagyon kevés ellentételezést kapna a kerület, ráadásul a lakópark kialakítása több hatályos szabállyal is szembemegy.

A kormány ennek ellenére október elején nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektté nyilvánította a beruházást, a lakótelep építésének előkészítő munkálatai pedig már el is kezdődtek a területen.

Azt, hogy a beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány, az újpalotai polgármester október elején még úgy kommentálta, „a beépítés ilyen mértékű növelése nem kedvez az élhető, zöld és kiegyensúlyozott városszerkezet megőrzésének”. Később azonban mégis a megállapodás támogatása mellett kötött ki, mondván, a kormány úgyis eltakarít minden akadályt az építkezés elől. A beruházás hátteréről a Válasz Online cikkében olvashat részletesebben.

A Bayer Construct másik, zuglói, a kormány által kiemeltnek nyilvánított beruházásával mi is több cikkben foglalkoztunk. Nemrég az is kiderült, hogy Zugló volt MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba is feltűnt a cég tárgyalódelegációjában – a Válasz Online értesülései szerint Horváth Csabának jelentős szerepe lehet az újpalotai projektben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!