Sem ismert vezető, sem ismert székhely, a Barcelona mégis leszerződött egy kriptocéggel

Semmi köze nincs a klubnak ahhoz a kriptovalutához, amit az egyik szponzora piacra dobott – közölte az FC Barcelona pénteken a BBC szerint. A Barca novemberben kötött hároméves szerződést a homályos hátterű Zero Knowledge Proof (ZKP) nevű céggel, ami után a ZKP bejelentette valutája beindítását, remélve, hogy a klub rajongói is ráharapnak. A Barcelona gyorsan ki is adott egy közleményt:

„A klub semmilyen felelősséggel nem tartozik a token kibocsátásáért vagy kezeléséért, és nem vesz részt abban, valamint nem használja a kapcsolódó technológiát sem.”

A ZKP-ről tehát meglepően keveset tudni, holott nem a Barcelona az első sportcsapat, amivel leszerződik. Az ausztrál Dolphins rögbicsapatával is kötöttek már egy megegyezést november elején. A ZKP honlapján azt írja, a projektet „egy álnevű kollektíva” alapította és menedzseli, a kollektíva tagjai pedig „több joghatóság” alatt élnek és dolgoznak. Ahogy a BBC summázza: adott egy cég, ami nem közli a székhelyét, sem a vezetői nevét.

A Financial Times korábban kiderítette, hogy a ZKP központja az óceániai szigetállam, Szamoa fővárosában, Apiában van. A ZKP egyébként a neve annak a technológiának, ami a kriptózás alapját képező blokklánc adatbiztonságát fokozza.

A Barcelona az utóbbi időszakban pénzügyi nehézségekkel küzd, el van adósodva, és igyekszik minél több bevételre szert tenni. Kieran Maguire futballpénzügyi szakértő szerint a klub a „szerezd meg előbb a pénzt, csak aztán kérdezz” filozófiát követi, miközben a kriptocégek az ilyen szerződéseken keresztül igyekeznek legitimációt nyerni. Xavier Vilajoana, a csapat egykori ifista játékosa, aki a klubvezetésre is pályázik, felszólította az FC Barcelonát: tisztázza, hogy született a megállapodás a ZKP-vel, illetve mi az álláspontjuk, hogy a ZKP által az X-en követett három oldal egyike a nőgyűlölő influenszer, Andrew Tate.

Carol Alexander, a brit Sussexi Egyetem szakértője azt mondta a BBC-nek, az ilyen cégek veszélyt hordozhatnak, ugyanis a szponzori szerződés hitelességet és láthatóságot ad nekik. Így nagyon óvatosaknak kell lenniük a rajongóknak a ZKP-vel. Ha kriptovalutát vennének a ZKP-től, fel kéne tenniük a kérdést előbb: ki irányítja a vállalkozást, van-e megfelelő dokumentációja és milyen forrásai vannak arra az esetre, ha bedőlne. „A ZKP esetén egyik válasz sem világos” – felelte saját kérdéseire Alexander.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!