„Meg kell tenni a szükséges lépéseket” – így készül a gazdasági elit egy esetleges kormányváltásra

A korábbi eredményeik alapján megbízhatónak tartott közvélemény-kutatók jelentős előnyt mérnek a Tisza Pártnak, így lassan komolyan felvethető, milyen következményei lennének annak, ha 16 év után távozna a hatalomból Orbán Viktor. Az egyik érdekes kérdés, mi történne a NER évei alatt meggazdagodott vállalkozókkal, topmenedzserekkel, milliárdosokkal, milyen stratégiákat választhatnának ők egy kormányváltás esetén. Cikkünk megírása előtt annak próbáltunk utánajárni fontos gazdasági szereplőkkel, az ő ügyeikre rálátó forrásokkal folytatott beszélgetések révén, hogy hogyan viszonyulnának a jelenlegi gazdasági elit tagjai, a rendszer emblematikus cégei egy esetleges Tisza-győzelemhez.

Háttérbeszélgetéseink alapján sok kérdés felvethető:

• Számol egyáltalán a kormányközeli gazdasági elit a Tisza-győzelemmel?
• Próbálnak előcsapásokat végezni, külföldre pénzt menekíteni, máshol is állampolgárságot szerezni?
• Védelmet jelenthet számukra a tőzsde, a nyilvánossá válás, vagy a cégek átírása?
• Vannak már, akik felvették a kapcsolatot az ellenzéki párttal?

Az ilyen lépések vagy egyeztetések (már ha léteznek egyáltalán) alapvető jellemzője, hogy mindenki igyekszik őket titokban tartani, ráadásul erősen eltér a megkérdezettek véleménye a nagy képről attól függően, kiről van szó: egészen másképpen látja a kérdést a fideszes, a Tisza-szimpatizáns, de a két párttól független gazdasági elit is.

A Fidesz irányvonalát követő üzleti szereplő hozzáállása tapasztalatunk szerint a fociszurkoló Orbán Viktoréhoz hasonlít – úgy tűnik, őszintén hisznek a Fidesz győzelmében, semmilyen elbizonytalanodást nem mutatnak. Négyszemközt is arról beszélnek, hogy megint kétharmaduk lesz, közben hivatkoznak arra, hogy a korábbi kétharmadok előtt is voltak nagy ellenzéki remények, vagy arra, hogy vannak nagyon pontos belső méréseik, mandátumbecsléseik, és ezek győzelmet mutatnak.

A Tisza általunk elért szimpatizánsai, tagjai természetesen szintén a saját győzelmükben hisznek, és közben maguk is arról beszélnek, hogy nincs igazán átjárás a táborok között. Csak náluk teljesen más ennek a magyarázata: az ellenzékiek azzal érvelnek, hogy a párt elzárkózik a dezertőröktől, nagyon határozottan az a központi irányvonal, hogy nincs kontakt a NER-rel, nincs barátkozás a 2010 és 2026 közötti elit tagjaival. Vagyis interpretációjuk szerint a pártban egyelőre nagyon nincs fogadókészség a Fidesz-éra haszonhúzóit illetően.

Végül ott vannak a gazdaság további szereplői, akiknek jól ment ugyan a szekér az elmúlt években, mondhatni, profitáltak is a rendszerből, de nem hithű fideszesek. Ők teljesen máshogy közelítik meg az egész kérdést, mást emelnek ki: szerintük egy racionális üzletember mindig felkészül azokra a helyzetekre, amelyeknek érdemi valószínűségük van. Vagyis annak, aki továbbra is a Fidesz győzelmére számít, de azért ad esélyt egy eltérő forgatókönyvre is, elemi érdeke, hogy óvintézkedéseket tegyen, kapcsolatokat építsen, ha kell, átstrukturáljon, vagy akár pakoljon.

Az eltérő olvasatok, egymást nem metsző halmazok ellenére azért kirajzolódnak különféle lehetőségek, amelyek közül a gazdasági elit választhat a mostani helyzetben, az alábbiakban ezeket vesszük végig.

Irány külföld?

Kezdjük rögtön a legvégletesebb reakcióval, a külföldre távozással! Volt olyan fideszes üzletember beszélgetőpartnerünk, aki nem is az esetleges megtorlás veszélyét emelte ki, hanem azt mondta, ha nyernek Magyar Péterék, itt olyan káosz lesz, hogy jobb külföldre menni.

A távozás amiatt is felmerülhet reális forgatókönyvként, mert a NER-ben meggazdagodott üzletemberek közül sokaknak ma már erős külföldi lábuk van: szinte mindenkinek, még a közvélemény előtt kevésbé látható középszintű haszonhúzóknak is vannak külföldi érdekeltségeik.

Mindezt természetesen nem feltétlenül lehet összekötni a Tisza növekvő népszerűségével, hiszen sokan már jóval korábban elkezdték kiépíteni ezeket a lábakat, illetve az is biztos, hogy az érintettek kategorikusan tagadják, hogy a Tisza győzelmére készülnének ezekkel a lépésekkel. Az viszont biztos, hogy elég sok országban van ismert magyar üzletembereknek erős bázisuk, amit adott esetben használhatnak egyfajta menedékként is, ha valamiért jobbnak látják az elvonulást.

Ha országonként nézzük, azt láthatjuk, hogy a kézenfekvő helyszíneken már most is vannak a fideszes hátországból kinőtt vagy az elmúlt években meggazdagodott üzletemberek, ez alapján elgondolható, hogy mik lehetnek esetlegesen népszerű kivándorlási célok. Az Egyesült Államokról leginkább az juthat eszünkbe, hogy ide tette át a székhelyét az Orbán Ráhel–Tiborcz István házaspár és a gyerekeik. Természetesen az Egyesült Államokban sokan mások is megfordulnak, amikor Rogán Antalt szankciós listára tette Joe Biden kormányzata, hallottunk olyan NER-es üzletemberről, aki maga is riadtan átgondolta, hogy jó döntés volt-e az általa megvett floridai luxusingatlan. (Azóta vélhetően megnyugodott.) Katona Bence, az MFB korábbi vezetője – akiről a Hvg.hu írt részletesebben – is ide költözött a családjával, miután tavaly szeptember 30-án távozott posztjáról.

Az Egyesült Arab Emírségekben szintén több magyar kör aktív, a legismertebb közülük biztosan Matolcsy Ádám és környezete. E körre utalt az NSO.hu-n Zavadszky Norbert, a 20 éve, tragikusan elhunyt labdarúgó, Zavadszky Gábor fia is, aki egy édesapjára emlékező írásban így nyilatkozott a lapnak: „A vállalati szférában dolgozom. Dubajban élek, itt működik egy magyar csapat, amelyhez csatlakoztam.” Mint korábban beszámoltunk róla, Zavadszky Norbert is a Matolcsy-kör tagja, alighanem erre a „magyar csapatra” gondolt a fiatal jogász.

Ennél talán meglepőbb volt, hogy Fellegi Tamás volt miniszter 68 évesen döntött úgy, hogy a jövőben Dubajban fog élni. Természetesen az exminiszter is az üzleti lehetőségekről és a gyorsan fejlődő régióról nyilatkozott, de a távozás mindenképpen elég elvágólagos volt. Korábban Dubajban bukkant fel Balogh Sándor is, a 2017-es vizes világbajnokság szervezőcégének ma már többféle bűncselekmény miatt is körözött gazdasági igazgatója, aki, amióta keresik, vélhetően már új helyen tartózkodik. Úgy tudjuk, mellettük több, kevésbé ismert üzletember is Dubajban telepedett le. Van, aki építőipari múlttal kint is daruk bérbeadásával foglalkozik, van, aki szintén építőipari háttérrel nagyot váltott, és a magyar érkezőket támogatja cégalapítással, letelepedéssel, egyéb bürokratikus segítséggel.

Ausztráliában élnek a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a közvetlen barátai, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetője, Szivek Norbert és üzlettársa, Komonczi Zsolt. Mindketten gyakran járnak haza. Bár a két egykori üzlettárs viszonya állítólag volatilis, egymáshoz nagyon közel laknak.

Uruguayban is aktív egy magyar elitből kivált csapat, ami eléggé a radar alatt van, de az ingatlan-nyilvántartásból kiderül, hogy több magyar üzletember, például ügyvédek, vagy a Közgép vezetői voltak korábban aktívak Montevideóban az ingatlanpiacon, erről az Átlátszó írt még 2016-ban cikket. Háttérbeszélgetéseink során most azt hallottuk, egyesek (így például az egykori közgépesek) régóta vállalkoznak Uruguayban, de azóta újabb magyarok is érkeztek.

Svájcban kifejezetten sok magyar üzletembernek van kötődése. Zugban, Appenzellben (erről a VG írt korábban), Kriensben, közülük talán Kertész Balázs, Rogán Antal jogász jobbkeze (akiről még a régi Indexen jelent meg először részletes cikk) a legismertebb.

Spanyolországban elsősorban Marbellában, azaz Tiborcz István és családja korábbi külföldi tartózkodási helyén van sokaknak érdekeltsége. Itt azonban egyáltalán nemcsak NER-esek, hanem sok, korábbi érákban meggazdagodott magyar is letelepedett – vonzó célpont, hiszen nincs messze, és kellemes az éghajlat.

Természetesen ha megkérdeznénk azokat, akik elköltöztek vagy épp költözni készülnek Magyarországról, senki nem azt mondaná, hogy elmenekült, inkább tanulásról, családi kötődésről, üzleti lehetőségekről beszélnének.

A városi szóbeszéd során azért ilyenkor rögtön azt is vizsgálni kezdik a felek, hogy az adott országgal van-e érvényes kiadatási egyezménye Magyarországnak. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ebből a szempontból az Egyesült Arab Emírségek és Uruguay inkább jelenthet védelmet, mint Svájc, Spanyolország, az Egyesült Államok vagy Ausztrália. De ha egy szakjogász cikkét elolvassuk, akkor azt is látni fogjuk, hogy ez sokkal összetettebb kérdés. Ha van rá szándék, akkor konkrét ügyben Belize-ből (Bróker Marcsi), Brazíliából (Lakatos András, azaz Kisbandi), vagy Dominikáról (T. Alex ingatlancsaló) is hazahozzák a körözött személyeket, ahogyan Thaiföldről is már több magyar csalót kísértek haza.

De példa arra is van, hogy a hosszú kiadatási eljárás olyan országok között sem jár eredménnyel, amelyek között van egyezmény. A közelmúltból éppen Magyarország is példa lehetett arra, hogy hiába van elvileg magyar–lengyel kiadatás, ha a magyar kormány úgy dönt, hogy egy számára baráti minisztert nem ad ki Lengyelországnak, akkor az egyezmény mit sem ér.

Mindenkinek meg kell tennie a szükséges lépéseket

Ahhoz persze, hogy valaki teljesen áttegye a székhelyét külföldre, nagyon sok pénz és nagyon erős távozási szándék, esetleg félelem kell. Sokkal hétköznapibb lehet az, hogy valakinek jól futott a szekere a Fidesz-éra alatt, de szeretné fenntartani a cégét, az egzisztenciáját a potenciális váltás után is.

Azt nagyon határozottan mondják a tiszások, hogy NER-es cégtulajdonosokat, általában fideszeseket nem engednek könnyen a párt közelébe. Természetesen olyan is van, aki akár a vezetők szocializációja, akár a párt üzenetei miatt ezt megmosolyogja, hiszen valóban maga Magyar Péter, a vezető is dolgozott ebben a világban, NER-es cégekben volt testületi tag, illetve a párt különféle szakpolitikai vezetői között is vannak olyanok, akiknek valamely Fidesz-kormány alatt volt fontos állami tisztségük – gondolhatunk Kármán Andrásra vagy Orbán Anitára.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy amennyiben elég nagy név valaki, és elég rég elhagyta a kormánypárt környékét, akkor talán könnyebb az átjárás. Az azonban biztos, hogy tömeges mozgás egyáltalán nem tapasztalható, miközben a NER alatt felfutott gazdasági elitben is van szándék új nexusokat építeni.

„Ha professzionális üzletember vagy, és azt látod, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy politikai változás jön – ami nem azt jelenti, hogy biztosan elveszíted a választást, hanem csak azt, hogy akár el is veszítheted –, akkor meg kell tenni a szükséges lépéseket”

– mondták nekünk. Igaz, beszélgetőpartnerünk rögtön hozzátette, hogy általában ez lenne a professzionális hozzáállás, csak éppen Magyarországon arra is figyelni kell, hogy a korábbi fideszes közösség minden ilyen lépést az elbizonytalanodás jelének, árulásnak értékelne.

Éppen ezért senki nem mondja azt, hogy igen, én már kapcsolatot építek a Tiszával is, mert az egy halálos ítélet lehet, ha kiderül. Így aztán ha vannak is ilyen lépések, azokat mindenki rendkívül diszkréten teszi meg. Többen szóba hozták azt is, hogy még a tiszás győzelem mellett sem biztos, hogy jó taktika a nyílt közeledés, hiszen az ellenzék győzelme a nagyon nehéz gazdasági helyzet miatt nem jelenti feltétlenül azt, hogy stabil ellenzéki kormányzás következne.

„Nem kell B terv”

Több üzletember is nagyon határozottan azt állította, hogy nem foglalkozik a kérdéssel. Állítólag magától Orbán Viktortól származik az a mondás, hogy „azért nem lehet B tervekben gondolkodni, mert minden B terv az A tervet gyengíti”.

Az A terv pedig az, hogy 2026-ban is sima Fidesz-győzelem lesz. Beszélgetéseink során azt tapasztaltuk, hogy a jobboldalhoz köthető üzleti elit tényleg nagyon hisz a Fidesz győzelmében, hiszen ezt hallja felülről, illetve azzal számol, hogy a mostani mérésekhez képest még sok idő van a választásig, csak ezután érnek majd be a jóléti intézkedések, még jöhetnek új ötletek is a kampányban.

Sokan azzal érvelnek, hogy a közvélemény-kutatások is széthúznak, esetleg utalnak a már említett, állítólag a Fidesz-kampányok korábbi éceszgébere, Arthur Finkelstein módszerével készülő felmérésekre. Ettől függetlenül olyan aggodalomról is hallottunk a befelé szóló mérések kapcsán, hogy nem egyértelmű, hogy a nagyfőnök a legpontosabb számokat kapja-e, vagy a kampánystratégiát korábban javasló emberek a saját védelmükben inkább a kedvezőbb számokat viszik be neki. De kételkedni ezekben a berkekben akkor sem szabad, ha valaki amúgy bizonytalan.

„Fent nem akarják, hogy lent lássák, lent pedig nem akarják, hogy fent lássák, ha valaki már nem bízik 100 százalékban a győzelemben.”

Ha valaki mégis úgy dönt, hogy pakol, akkor úgy kell pakolnia, hogy az kifelé ne látsszon, ezért nincsenek is a cégregiszterben követhető változások, költözések, átírások. Arról persze sokaknak vannak legendái, mennyi óvintézkedést tettek már a leggazdagabbak, mennyi minden van már eleve külföldön az elmúlt időszakban meggazdagodott üzletemberek és politikusok vagyonából, de az ilyen híresztelések (amelyek gyakran szólnak külföldi luxusingatlanokról, svájci privátbanki számlákról, amelyeket külföldi stróman kezel, vagy éppen antwerpeni gyémánttrezorokról) természetesen nehezen ellenőrizhetők.

És azért azt is hozzáteszi egy forrásunk, hogy egy nagyon gazdag ember esetében a nemzetközi diverzifikáció (akár az eszközök, akár a devizanemek közötti) amúgy a Tiszától való tartás nélkül is indokolt. Csak annál, akinek nincs rejtegetnivalója, ez saját névvel is mehet, nem kellenek hozzá strómanok, akiknek használata szintén széles körben felmerülhet, ha forróvá kezd válni a talaj.

A stróman alkalmazása azonban mindig kockázat, hiszen nagyon leegyszerűsítve két eset létezik. Az első verzióban a rejtőzködő milliárdos vagy politikus megbíz valakit, hogy kezelje a pénzét, de háttérszerződésekkel valójában a vagyon eredeti gazdája marad a tulajdonos. Itt az a kockázat, hogy a háttéralkura fény derülhet, és akkor már keveset ér az egész. A második verzióban a jog előtt valóban a stróman lesz a hivatalos tulajdonos, de akkor ez óriási kockázatot jelent, hiszen ő bármikor meghalhat, megőrülhet, fellázadhat, amivel veszélybe kerül a vagyon.

Hozzátehetjük még, hogy a mostani helyzetben sem csak a kétesélyes választásra való felkészülés zajlik, hiszen közben a NER-eliten belül is folyamatos a helyezkedés, a marakodás. Ezek az ügyek nem nagyon kerülnek ki a nyilvánosság elé, egy-egy meccs végén gyakran a magántőkealapok nem nyilvános végső haszonhúzói változnak csak. (Inkább a kivételt jelentik azok a jobban követhető visszaszorulások, ahol egy üzleti kör, például Matolcsy Ádámék, egyszerre több fronton szorul ki pozíciókból: ilyen volt az MBH, a Nap Nyrt., az Infopark H fejlesztés.)

Csak nagy titokban, alacsonyabb szinten megy a puhatolózás

A legtöbb beszélgetőpartnerünk úgy látja, hogy a fideszes üzleti elit–Tisza- vonalon tényleg kevés az észlelhető próbálkozás, és az is tény, hogy amikor egy kapcsolatfelvételnek ilyen optikája lehet, azt nagyon gyorsan lekeverik, visszaszorítják, igyekeznek cáfolni mindkét oldalról. Valamennyire erre volt példa az, amikor Somlai Bálint, az MNB-ügy egyik haszonhúzója, Matolcsy Ádám barátja lépett kapcsolatba Gál András ügyvéddel, akinek erős kapcsolata volt a Tiszával. A kapcsolatfelvételből aztán nem lett kapcsolat, és mindenki igyekezett cáfolni, hogy bármilyen politikai éle lett volna az alapvetően magánéleti eredetű ismeretségből fakadó nexusnak. Van olyan forrásunk, aki más politikai erővel fenntartott kapcsolattal magyarázta Farkas Dezső gyors távozását is a Tisza Pártból.

Hallottunk ennél jóval alacsonyabb szinten olyanról, hogy egy az elmúlt időszakban sikeres NER-es üzletember évtizedek után írt rá egy régi osztálytársára, aki publikusan tiszás, hogy mi újság – de mivel nem tűnt őszintének a hirtelen barátkozás, ebből sem lett találkozó.

Arról többen is beszámoltak, hogy ha vannak is kapcsolatfelvételi próbálkozások, azok általában alacsonyabb szinteken zajlanak, illetve ha mégis magasabb szinten történik ilyen, akkor alvállalkozók, tanácsadók, lobbisták és ügyvédek bevonásával, de nem közvetlenül a NER-es vállalkozók kilincselnek. „Ezek sem érnek túl sokat – vélte egy forrásunk, aki az állítólagos kapcsolatokkal házaló szereplők jelenlétére is figyelmeztetett. – Magyarországon mindig vannak olyan emberek, akik eladják, hogy ők a nagy ember akaratát képviselik” – mondta. A „hivatkozások országában” ez olyasmi, mint régen a vadnyugati kocsmákban, ahol kirakták a coltokat: most mindenki a kapcsolatait rakja ki, azzal dicsekszik, hogy hova bejáratos. Ezeknek sokszor a fele sem igaz, de jó sok vállalkozót lehúztak már Magyarországon ilyen „elintézési” ígéretekkel.

De ha már az alacsonyabb szintnél tartunk, az sem mellékes, hogy ott mi történik, hiszen a vidéki középosztály, vállalkozói réteg átállása sok mindent megfordíthat. Ebben a témában Kapitány István és Orbán Anita megnevezését fontosnak tartotta egy ügyvéd forrásunk. Szerinte lehet, hogy a Fidesz számára erősebb bázist jelentő kistelepülési szavazók nagy többségének olyan sokat nem mondanak ezek a nevek, a főváros pedig eleve döntően ellenzéki, de az kulcskérdés, hogy az üzleti élet, a kisvárosi vállalkozók látnak-e valós alternatívát a gazdasági irányításban. „Most a gazdaságról kérdezett, de ez igaz a közigazgatásra, a rendvédelmi szervekre, a kormányközeli cégek munkavállalóira: ha látják a reális alternatívát, akkor felgyorsulhat az átállás.” E forrásunk szerint

ezért volt kiemelt fontosságú a Tisza app feltörése és annak kormánypárti kezelése, a Fidesznek ugyanis most létfontosságú, hogy az egyes ember, gazdasági szereplő is érezze: aki átáll, az kockáztat, megtorlásra számíthat.

Egy kormánnyal közismerten kritikus üzletember arról beszélt nekünk, az elmúlt időszakban több olyan élménye is volt, hogy állami tisztviselők azért közeledtek hozzá, mert úgy tűnt, hogy keresték a helyüket kifelé a rendszerből. Vagyis ezek az emberek nem a Tiszával kezdtek kapcsolatot építeni, hanem a kormánytól független magánszférával. Az ilyen, mostanában puhatolózni kezdő szereplők vélhetően attól tartanak, hogy kikerülhetnek a rendszerből; akár azért, mert a Tisza nyer, akár azért, mert ha Fidesz nyer, akkor is nagyon komoly változások jöhetnek.

A NER-es politikai és gazdasági középszintű vezetők szintjén az önnyugtatás jelensége is létezik: vannak, akik aránylag magabiztosnak tűnően állítják, hogy úgy tudják, egy váltás után is maradhatnának. Ezek viszont teljesen hiteltelen információk, hiszen ilyen ígéreteket legfeljebb Magyar Péter tehetne, de hozzá aligha juthat be ez a szint, ráadásul vélhetően egyáltalán nincs még eldöntve, hogy hol, meddig dolgozna a fűnyíró. Ugyanakkor azt, hogy már vannak, akik elővágásokat tesznek, jól jelzi, hogy Magyar Péter egyes megnyilvánulásai arra utalnak: érkeznek a párthoz szivárogtatások. Azt többen is megerősítették, hogy hiába vannak már nagyon kompetens emberek is megnevezve a Tiszánál, még nagyon náluk sem érdemes lobbizni.

„Biztonsági megfontolásból a Tiszán belül nagyon kevés dolog van kimondva. Ha valaki nem Magyar Péterhez épít kapcsolatot, nem gondolhatja azt, hogy biztonságot szerez”

– vélte egy beszélgetőpartnerünk. Ráadásul a megnevezett, gazdasághoz is értő emberek (Kármán András, Kapitány István, Orbán Anita) nem a semmiből jönnek, van üzleti hátterük, vállalati sikerük, kapcsolatrendszerük. Ha most keresik meg őket, akkor rögtön érezhetik, hogy az miről szól, pontosan tudni fogják, hogy mit akarnak tőlük.

Jogi előcsapások

Több jogásszal is beszéltünk cikkünk elkészítéséhez, és azok, akiket megkérdeztünk, potenciális jogi eszközökre is figyelmeztettek, bár azt Magyar Péteren kívül ma még senki nem tudhatja, hogy a Tisza mire készül a korábban felhalmozott vagyonok ügyében. Magyar Péter egyszer korábban nevesített több NER-es vállalkozót – köztük voltak az olyan nyilvánvaló neveken túl, mint Mészáros Lőrinc vagy Szíjj László, olyanok is, mint a takarításból meggazdagodott Kis-Szölgyémi Ferenc vagy a biztosítási piacot uraló Keszthelyi Erik – amit az érintettek érezhettek fenyegetésnek. Közülük van, akit ez a megnevezés valóban nagyon zavar, de olyan is akad, aki úgy érzi, ez csak politikai habverés, az ő gazdagodásán nem lehet jogi eszközökkel fogást találni.

A Tiszában sokféle munkacsoport dolgozik, mondhatjuk, hogy szakpolitikai előkészítések zajlanak, de a szakpolitikán túlmutató nagy politikai kérdéseket, mint az elszámoltatás, nem bízzák rá alacsonyabb szintű emberekre. Ez stratégiai kérdés, amiről legfelül kell döntést hozni, és még az sem kizárt, hogy a győzelem esetén is csak április 13-án kezdődne el a gondolkodás a konkrét lépésekről.

Jogi változások ugyanakkor ma is vannak, amelyek akár ezzel a kérdéskörrel is összefüggésbe hozhatók. Nemrégiben változtak például a hazai végelszámolási szabályok: úgy enyhültek, hogy miközben korábban az elengedett tagi kölcsönök adó- és ajándékozásiilleték-kötelesek voltak, ezt eltörölték, vagyis könnyebb cégeket becsukni. Forrásunk szerint érdemes lesz figyelni, hogy felgyorsulnak-e a céges végelszámolások. Ha ugyanis valahol lehetne vizsgálódni egy új politikai erő megújított rendvédelmi szerveinek, akkor jobb, ha az már egy bezárt cég, és már dolgozhatott az iratmegsemmisítő.

Más azzal kalkulál, hogy amennyiben a kormánypárt bukna, akkor sok olyan „kényszerházasság” is jogi össztűz alá kerülne, amikor egy üzletember úgy bútorozott össze NER-es potentátokkal, hogy osztalékelsőbbségi részvények révén a nyereség nagyobb részét elvitte a partner. Mindenesetre annak, aki be szeretné biztosítani magát, fontos megtennie minden lehetséges jogi előkészületet, minél inkább felszámolnia azokat a struktúrákat, amikbe bele lehet kötni.

A nyilvánossá válás mint potenciális védelem

Ami a nagy cégeket és azok besorolását, hovatartozását illeti, izgalmas minta mostanában az Egyesült Államoké, ahol úgy néz ki, mintha a hagyományos politikai-gazdasági összefonódások elkezdtek volna felborulni a legutóbbi elnökválasztással. Évtizedekig tartotta magát egy olyan felosztás, hogy ágazatonként voltak jól körülírható politikai elköteleződések: demokrata volt a filmipar, a megújulóenergia-piac, a techcégek, a szakszervezetek és a nonprofitok, míg republikánus a klasszikus energiaszektor, a bankok, a nehézipar, a szállítmányozás, a fegyver- és a dohányipar. Aztán jött Donald Trump, és azt láttuk, hogy a korábban hagyományosan inkább demokrata érzelmű big tech cégek vezetői (akik a Biden-adminisztráció keményebb trösztellenes fellépései miatt mérgesek lettek, és a gazdagoknak kedvezőbb adóztatást is remélhettek Trumptól) is ott hajbókolnak az elnök eseményein.

Magyarországon kevésbé ágazati érzelmek és elköteleződések vannak, inkább minden jelentős szektort uralma alá hajt a kormánypárt, és minden ágazatban megvannak a csókosok.

A legnagyobb váltási kockázatot így a rendszer bizalmi cégei viselik, utána az őket agyba-főbe hitelező bankok.

De azt is nagyon érdekes lenne megfigyelni, hogy milyen metódusban változnának az elvileg független, a piac szempontjából is döntő fontosságú intézmények (Gazdasági Versenyhivatal, médiahatóság, Állami Számvevőszék, Közbeszerzési Döntőbizottság, ügyészségek, közszolgálati média) vezetői.

A NER-es üzletemberek jelentős része amúgy egy, vagy akár több céggel megjelent már a tőzsdén, és jelenleg ebben látja a legnagyobb biztosítékot az érinthetetlenségre. Mészáros Lőrinc érdekeltségei közül az Opus Holding és az MBH, Tiborcz István kisebb-nagyobb részesedései közül a Waberer’s, illetve a Gránit Bank, vagy a Jászai Gellért nevével fémjelzett 4iG-csoport mind-mind tőzsdén jegyzett cég. Vannak emellett bőven kisebb cégek is erős kormányzati kapcsolatokkal, sőt olyan további érdeklődőkről is hallottunk, így egy építőipari és egy informatikai cégről is, amelyek most vizsgálják a tőzsdére lépést, de ez már a választásig aligha reális.

A hazai tőzsdéről elmondható, hogy a kormányzati politika esetleges érdemi változása minden nagy céget érint, hiszen a támogatott hitelprogramok, az energiapolitika, a távközlési fejlesztések, a gyógyszeripar terhelése a blue chipek jövedelmezőségét is dobálhatja, még akkor is, ha a hazai csúcscégek (Mol, OTP) jellemzően nem csak Magyarországon aktívak. Ugyanakkor a legjobban érintett tőzsdei cégek természetesen nem a blue chipek lennének, hanem azok, amik egy adott érában mindent vittek, de ez a Tisza regnálása idején teljesen megváltozhatna.

Úgy tudjuk, a Fidesz-érában meggazdagodott vállalkozók jelenleg nagyon bíznak abban, hogy bár a gazdagodásukat sok állami hátszél segítette, ha nyilvánossá válnak ezek a vagyonok, ha transzparensek a cégek és vannak kisbefektetőik, az egyfajta védelmet jelent majd az esetleges későbbi támadások ellen.

Ugyanakkor ma még megválaszolhatatlan kérdés, hogy ez valóban így van-e. A gazdaság, a tőkepiac amúgy alapvetően a kiszámíthatóságot, a kontinuitást, és nem a botrányt szereti, Magyarországon viszont annyiban bonyolultabb most a képlet, hogy mivel a változástól jobb európai kapcsolatokat, akár több európai forrást és stabilabb makrogazdaságot is lehet remélni, ez a rend talán most felborult. Vagyis a befektetők – nem politikai szimpátia, hanem gazdasági racionalitás alapján – magasabbra áraznak egy tiszás sikert.

Ebben a témakörben azon is el lehet merengeni, hogy a több uniós forrás hozna-e alacsonyabb kamatokat, olcsóbb lenne a magyar államadósság finanszírozása, vagy azon is, hogy ki lenne hajlandó – minden előzetes és ezzel ellentétes ígérgetés ellenére – fenntarthatóbb költségvetést kialakítani, differenciáltabb adórendszerrel, célzottabb transzferekkel, akár a vállalati terhek enyhítésével.

Az is biztos, hogy amennyiben a kormánypárt, vagy akár a miniszterelnök személye április után sem változik, attól még a részelemek (így a kétharmad vagy egyszerű többség, illetve a kormány struktúrája és személyi összetétele) érdemben módosulhatnak. Ha például a Fidesz nyer, de csak sima többséggel, akkor egyszerű többséggel kell kormányoznia, amit először és utoljára csak 1998–2002 között próbált. Egy ilyen felállásban viszont valamennyire kommunikálni is kell az ellenzékkel, kompromisszumokra lehet szükség, anélkül nehezebb működtetni az országot, de a kormánypártiak már nagyon elszoktak a dialógustól, ahogy a Tisza sem túl nyitott jelenleg semmilyen higgadt párbeszédre a kormányerővel.