Kiderült, mennyibe fog kerülni egy jegy a Budapest–Belgrád-vasútvonalra

A teherforgalom február végén, a személyszállítás pedig várhatóan március közepén indul a Budapest–Belgrád-vasútvonalon. Aleksandra Sofronijevics, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztere több részletet is elárult a vonal indulásával kapcsolatban – írja a Világgazdaság.

A szerb miniszter azt mondta, hogy a Budapest–Belgrád-vonalon a menetjegy ára 32 eurónak megfelelő dinár lesz, ami mostani árfolyamon nagyjából 12 ezer forintot jelent egy útra. A retúrjegy körülbelül 24 ezer forintra jön majd ki. A menetidő Budapesttől Belgrádig a tervek szerint 3 óra 15 perc lesz. Összehasonlításképp: a Budapest–Bécs-vonat menetideje körülbelül 2 óra 40 perc, a jegy pedig két-három héttel előre vásárolva 10–13 ezer forint között mozog.

Ez az ár egyébként ellentmond Font Sándor, fideszes országgyűlési képviselő által korábban bejelentett tarifával. A Font Facebook-bejegyzésében közzétett képen az látszik, hogy a Budapest–Belgrád-vonatjegy egy útra 26 euróba, azaz körülbelül 10 ezer forintba kerül majd.

A Budapest–Belgrád-vasútvonalról a szerb miniszter közölte, hogy a szerb és a magyar fél minden részletben megállapodott a vonal átadásáról. A következő lépés a két ország rendszereinek összekapcsolása, valamint a mozdonyvezetők és a személyzet kiképzése lesz, a határ menti szakaszokon pedig már zajlanak a technikai munkálatok. Az ezermilliárdból gyorsított vonatok egyébként várhatóan fél órát állnak majd a szerb–magyar határon.

Az is kiderült, hogy február 27-én éjféltől megszűnik a vágányzár, és elindul a teherforgalom a vonalon, kezdetben legfeljebb 100 kilométer per órás sebességgel. A teherjáratok tapasztalatokat szolgáltatnak a várhatóan március 15-én induló személyforgalomhoz, amely Budapesten a Keleti pályaudvarról indul és oda érkezik.

Lázár János a január elején tartott közlekedésinfóján jelentette be, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonalon jelenleg a tesztüzem zajlik. Akkor azt mondta, hogy február 20-án megnyitják a teherforgalom előtt a magyarországi szakaszt, a cél, hogy február vége és március 15-e között a személyforgalom előtt is megnyílhasson.

A Szabadka–Belgrád-vonalon tavaly októberben indult az első személyszállító vonat. Azt, hogy milyen lett a Budapest–Belgrád szerb oldala ebben a cikkünkben mutattuk be.

Cikkünkre reagálva az Építési és Közlekedési Minisztérium arról írt lapunknak küldött levelében, hogy „a magyar fél olcsóbb, 25 euró körüli díjszabásra tett javaslatot az egyelőre kicsit magasabb árszint mellett érvelő szerb társvasútnak. A menetrend, illetve a BuBe-díjtermék árának véglegesítése ugyanakkor még nem történt meg, arra a személyforgalom – március közepére tervezett – indulásából visszaszámolt közzétételi előírásoknak megfelelően kerül majd sor.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!