Dunaferr-ügy: a környező országok nem hagyják, hogy kifossza őket a vasmű végét elhozó Liberty Steel
A dunaújvárosi Dunaferr kálváriájáról sokat írtunk korábban, legutóbb három egykori dunaferres történetét követtük végig a kirúgási hullám utáni napoktól. A régóta zavaros hátterű, egymással szóba sem álló orosz és ukrán körök tulajdonában álló legendás Dunai Vasmű állami megmentési kísérlete eddig bőven több mint 100 milliárd forintjába került az adófizetőknek, vagyis az MNB-alapítványok közpénzvesztésének legalább a fele ezen az ügyön is összejött.
Az állam elkövetett ugyanis egy szarvashibát: sokáig hitt a brit Liberty Steel-csoportnak, amely csak újabb veszteségeket okozott, megmentőnek jelentkezett, de csak további állami támogatásokat vett fel, illetve szén-dioxid-kvótákat adott el.
Ez a társaság a brit–indiai Sanjeev Gupta érdekeltsége, aki maga sokáig Dubaj luxusszállóiról ismert területén, a pálmafa alakú szigeten élt egy luxusvillában. Úgy tudjuk, volt olyan tárgyalás is, amikor itt látogatta meg őt egy magyar kormányzati tisztviselő, de az üzletembernek immár annyi anyagi gondja lett, hogy ezt is kénytelen volt eladni.
A Liberty idejében Dunaújvárosban minden lepusztult, az emberek döntő többsége már nem munkavállaló, a vasmű lényegi része, a melegvonal leállt. Márpedig ha egy vasműben a kokszoló leáll, az már nem indítható újra, egyedül a hengerelés lehetne még megmenthető. Ennek ellenére a választás előtt a kormány – amolyan Patyomkin-intézkedésként – továbbra is kommunikál arról, hogy tárgyalásban áll befektetőkkel.
Sőt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kérdéseinkre válaszolva most azt jelezte, hogy „fontos előrelépés történt a Dunaferr jövőjével kapcsolatban. Megkezdődtek a tárgyalások olyan, nemzetközileg elismert, nagy tapasztalattal rendelkező szakmai befektetőkkel, akik a Dunaferr környezettudatos újraindításában gondolkodnak. A cél világos: a Dunaferr minél nagyobb részének újraindítása, a meglévő infrastruktúra kihasználásával egy zöld, modern ipari terület kialakítása, amely más iparágak számára is vonzó, és munkahelyeket biztosít Dunaújváros és a környék lakóinak.”
A közlés szerint jelenleg nemzetközi jogi és pénzügyi szakértők bevonásával dolgoznak azon, hogy hosszú távon működő, környezetbarát üzleti modell jöjjön létre. A tárca azt is írta, januárban már több mint 60 dolgozót vettek vissza, hogy segítsék az új jövő felé vezető munkát, illetve hogy a megoldás belátható időn belül várható.
Mik az ígéretek?
Ez tehát a legfrissebb helyzet, és ennek voltak is előzményei. Lázár János építési és közlekedési miniszter már február elején megcsillantotta újra a reményt, amikor bejelentette, hogy újabb 5 milliárd forintot kap a Dunaferr, illetve három külföldi befektetővel tárgyal a kormány az újraindításról. Dunaújvárosi forrásaink elmesélték, hogy erre a pénzre valóban akut szükség volt, mert
a nagy januári hidegben műszaki problémák léptek fel az egyetlen megmaradt gyáregység, a hengermű újraindításánál is. Ennek a műszaki problémának az orvoslására kellett az 5 milliárd forint.
Úgy tudjuk, a gyár területén valóban láttak külföldi érdeklődőket, de azok az alacsonyabb szinten dolgozó kínai mérnökök, akik felbukkantak, semmilyen szempontból nem tűntek kompetensnek, nem is volt róluk semmilyen hivatalos bejelentés. Amúgy abból a Szendrői Vasműből (Železara Smederevo) érkeztek, amelyet 2016-ban vásárolt meg a kínai HBIS (Hebei Iron and Steel) Group. Ugyanakkor ez a csoport aligha lehet megmentő, mert Szerbiában szintén nagy a baj, már csak egy kohó működik, nagyjából negyedkapacitáson, veszteséget termel a cég, de a társaságot még legalább melegen tartják.
A kormány – Lázár János mellett korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, de kormányinfón is szóba került a kérdés – szintén beszélt arról, hogy folynak egyeztetések szakmai befektetőkkel, még vissza is kellett venni embereket a céghez. Mészáros Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője is fórumokat tartott, ezeken bizakodó hangot ütött meg
Csak sajnos a régi dunaferresek szerint ma már fizikai képtelenség lenne „vasműszerű” tevékenységet folytatni ott, ahol nincsen melegfázis, teljesen amortizálódott a gyár, az embereket kirúgták, elmentek vagy nyugdíjba vonultak. Tehát a hozzáértők szerint lehet, hogy lesz valamilyen bejelentés új hasznosításról, ipari parkról, egyebekről, de abban senki ne reménykedjen, hogy integrált vasmű működhet még a területen.
Mások jobban kivédték a Liberty-féle csapást
Ha a lejtmenetet historikusan megnézzük, az igazság az, hogy Európa acéliparának rengeteg baja volt eleve: drága az európai munkaerő, magas az energiaköltség, távoliak a nyersanyagok. Az elmúlt évtizedben viszont az utolsó tőrdöfést rendre kontinensen kívüli cégek vitték be.
A legnagyobb indiai acélipari szereplő, az ArcelorMittal 2018-ban vette át az olasz Ilva acélművet (később Acciaierie d’Italia), a tarantói cég Európa legnagyobb integrált acélgyára volt. A tranzakció engedélyezésének az volt a feltétele, hogy az ArcelorMittal más európai érdekeltségei közül eladjon ezt-azt, ekkor bukkant fel vevőként a brit Liberty Group.
A Liberty megvette Ostravában (Csehország) és Galațiban (Románia) az ArcelorMittal méretes integrált acélműveit, de vett érdekeltségeket Szkopjéban (Észak-Macedónia), Piombinóban (Olaszország), Dudelange-ban (Luxemburg) és Liège-ben (Belgium) is.
Aztán nemcsak ezeknél, de a Liberty korábbi brit és ausztrál érdekeltségeinél is sorozatos botrányokra került sor, mindenféle hatósági vizsgálat kezdődött. És hogy a kép még szörnyűbb legyen, a fő deal is megbicsaklott: az ArcelorMittal–Ilva-partnerség 2024-re teljesen meghiúsult, az olasz kormány állami felügyelet alá vonta a gyárat, a felek pedig több milliárd eurós kártérítési pereket indítottak egymás ellen. Végül a Liberty dominószerűen eldőlő üzleteit maga az ArcelorMittal kezdte ellökni, mert a Liberty Ostravában neki is tartozott háromévnyi energiadíj kifizetésével.
Románia keményen fellépett
Amint a Liberty megjelent egy piacon, mindenhol a helyi kormányhoz fordult segítségért, majd idővel mindenhol tönkrement. Természetesen azt Magyarország is felismerte, hogy a cég átvágta a kormányt, nem megmentették a gyárat, hanem tovább zsigerelték. Újabb állami támogatásokat zsebeltek be, állami hitelt vettek fel, illetve értékesíteni kezdték a Dunaferr kvótáit, de nagyon úgy tűnik, hogy a környező országok hatékonyabban fel tudtak lépni a Liberty ellen.
A román ügyészség például egyáltalán nem akarta szőnyeg alá söpörni a gaztetteket, hiába voltak korábban ott is politikusi támogatói is a cég megjelenésének. 2025 novemberében a román ügyészség bejelentette, hogy 300 millió dolláros szén-dioxid-csalást vizsgál a Liberty által megszerzett galați acélgyár ügyében. A gyanú szerint
a cégvezetők sikkasztottak el pénzeszközöket (maguknak és nem a cégnek) és fiktív tranzakciókat hajtottak végre szingapúri és dubaji kapcsolt vállalkozásaik javára.
A román sajtó nagyon részletesen foglalkozott az üggyel, de bekapcsolódtak nemzetközi oknyomozó portálok is. A bukaresti ügyészség közleménye szerint az ügyészek és a rendőrség különleges egységei razziákat tartottak Bukarest és Galați városában. Mint kiderült, a zavaros ügyletek miatt az állami költségvetés veszteségeket szenvedett el, csak a cég vezetői nyertek.
A nyomozók szerint a tranzakciók nem legitim üzleti célokat szolgáltak, hanem „sikkasztás és illegális adóoptimalizálás eszközeként” használták fel őket. Az ügyészek azt is állítják, hogy 57 millió dollárt loptak el a cégtől, hamis tanácsadói és vezetői szerződések révén körülbelül 17 millió dollárt fizettek ki nem létező szolgáltatásokért, míg további 40 millió dollár egy szingapúri székhelyű vállalathoz került, amely nem teljesítette a szerződését.
Galați még megmenthető
Ugyanakkor a keményebb fellépéssel Galați talán még megmenthető. A román állam most 709 millió euró (280 milliárd forint) induló áron és 200 millió euró (76 milliárd forint) kötelező befektetéssel hirdette meg a Liberty Galați, illetve a Liberty Tubular Products Galați nevű cégek eszközeit. A vevőknek át kell vállalniuk továbbá a vállalatok teljes tartozását is.
No persze sikerről majd akkor lehet beszélni, ha márciusban valóban lesz vevő, de az érdeklődő befektetők köre elég jelentős: az UMB Grup România, a JSW Steel (a legnagyobb indiai acélgyártó), a szintén indiai Jindal Group, az iraki Galiawa Group, a kínai DeLong Steel, a török KMC Steel, az ukrán Metinvest, valamint egy németországi székhelyű árukereskedő, a Steel Mont által vezetett európai konzorcium. Igaz, ez a cég úgy német, hogy a vezérigazgatója és a tulajdonosa az indiai Rajesh Saraiya, aki az indiai acélipar egyik ismert szakembere, a felesége pedig ukrán. Saraiya Indiában arról is ismert, hogy dalit, vagyis a leginkább elnyomott kasztból származik, és ő lett e közösség első milliárdosa.
Az külön érdekes lehet, hogy a román hatóságok keresték-e a magyarokat, hiszen tudomásunk szerint a Dunaferr és a Liberty Galați között is nagyon sok furcsa szerződés és pénzmozgás volt.
A csehek is kivergődtek
A Liberty természetesen Csehországban sem teljesítette a vállalásait, hamar bedobta a törülközőt, ott is ugyanazok a bűncselekmények merültek fel, mint Magyarországon és Romániában. Ráadásul a cseh és a román ügyek is erősen összefonódtak.
Viszont azóta a Liberty Ostrava új gazdára talált. A vevő az SPV NH Ostrava és az SPV NH Koksovna vállalatokból álló konzorcium lett, amely 3,01 milliárd cseh koronáért (46 milliárd forint) vásárolta meg a Liberty Ostrava fő üzemét és kokszolóját.
A cég Martin Pecina cseh politikus-üzletemberé (nem keverendő össze az osztrák Heinrich Pecinával, aki Magyarországon is ismert mint a Mediaworks kormányközelbe átjátszásában együttműködő stróman). Martin Pecina volt korábban belügyminiszter is és a helyi versenyhivatal elnöke is, amúgy annyiban „szakmabeli”, hogy egykoron az Ostravai Bányászati Egyetemen végzett.
Hazai kilátások
Az, hogy Magyarországon valami hasonló, viszonylag pozitív végkifejlet elérhető-e, nem nagyon látszik. Az államtól az jogosan elvárható, hogy mindent megtegyen egy emblematikus iparvállalat, egy nagy foglalkoztató megmentéséért. Tételezzük fel, hogy a Dunaferr szomorú történetében az államnak pozitív, segítő szándékai lehettek. Csak aztán mégis rengeteg adófizetői pénzt evett meg a történet, méghozzá úgy, hogy közben a cég csak sodródott a vég felé.
Sokszor az államnak kellett fizetnie a dunaújvárosi acélgyári dolgozók fizetését (Bérgarancia Alap), ami még kisebb baj, de sajnos nagyon sok pénz landolt a Liberty-csoportnál, amely támogatásokat és Exim-hitelt is kapott. Az állam beszállt az energiaszámlák rendezésébe, de kellemetlen és nagy tétel a szén-dioxid-kvóta is, amit a 265/2023. kormányrendelettel kapott meg a Liberty.
A magyar politika nem ismerte el igazán, hogy rossz lóra tett, nem támadta kellő eréllyel a Libertyt. Sőt, Nagy Márton, mint szinte mindenért, ezért is Brüsszelt okolta.
Többször elmondta, hogy a Dunaferr problémáit az elhibázott szankciók okozták, emiatt lett magas az energia ára, vagy költséges az átállás a zöldacél-programra. De ha valaki régebb óta nyomon követte a Dunaferr sorsát, az láthatta, hogy a helyzet valójában már bőven a szankciók előtt végzetesen elromlott. Az orosz acélra kivetett szankciók pedig amúgy éppen az uniós gyártókat erősítették, hiszen a termékpiacot védték, de az alapanyagra, vagyis az orosz bugára és a vasércre nem volt szankció.
