A magyar bűnügyi nyilvántartásban Hernádi Zsolt tiszta – egy per és a magyar–horvát konfliktus különös háttere
Több mint 17 éve, 2009 júniusában két ciprusi cég 5 millió eurót utalt át egy svájci társaságnak. Tényleg jó nagy összeg, de azért így is meglepő lehet, hogy ez a pénzügyi aktus azóta is sok magyar-horvát konfliktus eredetpontja.
A ciprusi cégek mögött magyar (Fazakas Imre) és orosz (Mihail Gucerijev) olajipari üzletemberek, a svájci fogadó fél mögött pedig egy horvát iparbáró (Robert Ježić) állt. Horvátország, illetve konkrétan horvát bírósági ítéletek azonban régóta azt sugallják, hogy az utalás valódi feladója Hernádi Zsolt, a Mol első embere volt, míg a végső címzettje Ivo Sanader akkori horvát miniszterelnök lehetett. Bár a pénz feladói teljesen más magyarázatot adtak az utalás céljára, a vádlottak is kategorikusan tagadták a vádakat, Zágrábban – Robert Ježić vallomása alapján – született egy jogerős elmarasztaló ítélet, Sanadert hat, Hernádit két évre ítélték.
Mindebbe Hernádi Zsolt sohasem nyugodott bele. Az elmúlt években annyiban javult a helyzete, hogy amerikai és svájci választottbíróságok is a Molnak adtak igazat ehhez kapcsolódó eljárásokban. Horvátország azért veszítette el a pereket, mert a nemzetközi bíróságok nem találtak korrupciót, erre Hernádit az Interpol le is vette a körözési listájáról. Az üzletember azonban az EU-n belül továbbra sem utazhat. Erre csak 2031-től elévülés útján, vagy akkor lenne esélye, ha Horvátország levenné a körözési listáról, ami most nem tűnik valószínűnek.
A horvát ítélet miatt Hernádi Zsolt büntetlen előélete sokáig ex lex állapot volt, de most megszületett a Hernádinak kedvező magyar ítélet, ami egy tőzsdei cég igazgatósági elnökének sokféle helyzetben nélkülözhetetlen lehet (tranzakciók engedélyezése, adóeljárások).
A legfrissebb ítélet
A Fővárosi Törvényszék március 18-án meghozott jogerős végzésével döntött arról, hogy Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója ellen a horvát bíróságok által jogerősen meghozott elítélő határozatokat Magyarország nem veszi figyelembe.
Mi volt ennek a bírósági eljárásnak a háttere? Miként befolyásolja ez a magyar-horvát viszonyt? Mi volt egyáltalán az eredeti ügy? Ezekre a kérdésekre szeretnénk cikkünkben választ adni.
Maga a mostani ítélet egy novemberben kezdődő eljárás volt, a bíró alapvetően dokumentumokat, beadványokat tanulmányozott, de csak egyetlen tárgyalási napot tartott, ahol ítélet is született. Itt az idő fele azzal telt, hogy a bíró sorolta, hogy milyen alapvető jogi normákat nem tartott be a horvát bíróság.
A tét az volt, hogy a Hernádi Zsolt elleni horvát büntetőbírósági határozatokat Magyarország elismeri kvázi olyannak, mintha azok a döntések Magyarországon születtek volna meg. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz a magyar törvények, sőt az EU jogrendszere alapján is néhány alapfeltételnek kell teljesülnie – az esetek döntő többségében ezzel nincs is semmi probléma, a Fővárosi Törvényszék szűrőjén nagyon ritkán akad fenn egy másik EU tagállamban született büntető ítélet. A jogszabály ugyanis nagyon szűken veszi, hogy milyen alapvető feltételeknek kell megfelelni, és ezeknek a többség meg is felel. Viszont ha a feltételek közül egy is sérül, akkor kötelező megtagadni a honosítást. Ezeket az úgynevezett „figyelembevételi eljárásokat”, a Fővárosi Törvényszék vizsgálja és, mint említettük, az esetek 99 százalékában elfogadja a másik ország elítélő döntését.
Mint megtudtuk, Magyarország egyszer már kezdeményezett egy ilyen eljárást. A Fővárosi Törvényszék az első ilyen esetben (2022-ben) Horvátországhoz fordult, kikért volna iratokat, de Horvátország nem adott válaszokat. Az uniós szabály szerint rendelkezésre álló 12 hónap lepörgött és a horvát válaszok híján a magyar bíró nem tudott döntést hozni és megszüntette az eljárást.
Az újabb nekifutás
2025 végén egy erkölcsi bizonyítvány kérése miatt a magyar Belügyminisztérium újabb eljárást indított arról, hogy az ítélet megfeleltethető-e. A mostani eljárásban az volt a pozitív fejlemény, hogy közben Horvátországban kereshetővé váltak bizonyos bírósági dokumentumok, és bár a horvátok megint nem válaszoltak a magyar bírónak (aki ezt feltételezhetően nem is vette jó néven), Laura Valković, Hernádi Zsolt zágrábi ügyvédje hitelesített másolatokat hozott a magyar bíróságra. A magyar bíróság több hónapnyi eljárás után végül el tudta dönteni a kérdést, és úgy ítélte meg, hogy Hernádi nem kapott fair eljárást, sérültek az alapvető jogai, és így az ellene hozott ítélet súlyosan jogsértő és nem vehető figyelembe (nem honosítható).
Amennyire az ügyre rálátó forrásoktól tudjuk, nem is egy, hanem egy tucat pontot talált sérelmesnek a magyar bíró, aki az indokolásában hosszasan sorolta fel a horvát eljárás szabálytalanságait. Sérült a tisztességes eljáráshoz való jog, amibe beletartozik a pártatlan és elfogulatlan bíróhoz való jog is. Továbbá kifogásolták, hogy a horvát eljárásban korlátozták a védelemhez való jogot, indokolatlanul bírságolták a védőket és nem engedélyezték a védelem által meghallgatni javasolt tanúkat sem. Ezen felül nem adott elég időt a védőbeszédhez és nem biztosította az anyanyelv használatához való jogot sem.
Kiemelkedik ezek közül az Ivan Turudićot érintő kifogás is. Az eljárást anno elindító Turudićot a Zágrábi Megyei Bíróság elnökét a Legfelsőbb Bíróság kizárta az ügy tárgyalásából elfogultság miatt, de ő valahogyan mégis az ügy részese maradhatott, később is döntéseket hozott, illetve az utódját, vagyis az új bírót, Maja Štampar Stipić bírónőt is ő nevezte ki, akkor már újabb sapkájában.
Ebben a mostani magyar eljárásban a horvát véleményt senki nem képviselte, itt magyar bíró előtt a magyar ügyészség tárta elő a bizonyítékokat, Hernádiék becsatolták a nemzetközi választottbírósági dokumentumokat és a nemzetközi megfigyelők megállapításait, amit a magyar bíróság mérlegelt. A döntése indokait a Fővárosi Törvényszék bírója szóban már ismertette, az írásba foglalt ítéletből lehet majd minden részletet megtudni. Ennek, a Hernádi Zsolt szempontjából kedvező bírósági döntésnek az egyik következménye az lesz, hogy ha a jövőben a Mol elnök-vezérigazgatója erkölcsi bizonyítványt kérne, akkor azt a Belügyminisztérium minden további nélkül, „tisztán” fogja kiállítani.
A horvát oldal továbbra is azzal vádolja Magyarországot, hogy nem működik együtt az igazságszolgáltatás, miközben a magyar fél szerint éppen a horvátok nem vették figyelembe korábban sem a magyar bírósági ítéleteket. Mindkét, a három évvel ezelőtti és a mostani eljárás során is a horvát hatóságok mindenfajta együttműködést és jogsegélyt megtagadtak.
Újabb mérgezett pirula a magyar-horvát viszonyban
A magyar-horvát viszony mostanában eleve eléggé terhelt. A horvát politika (Andrej Plenković kormányfő, illetve Ante Šušnjar gazdasági miniszter) egy kicsit visszafogottabb, voltak ennél sokkal konfliktusosabb időszakok is, elsősorban akkor, amikor nem a jobboldali HDZ (Sanader ennek a pártnak volt a kormányfője és Plenković is ide tartozik), hanem annak ellenzéke volt hatalmon. Zoran Milanović, a Kukuriku Koalíció ellenzéki szövetség jelöltje 2011 és 2016 között volt miniszterelnök, akkor indultak a különféle eljárások Sanader ellen, egy ilyet egyesítettek később Hernádi Zsolt meggyanúsításával.
Horvátországban valahogy mindig sokkal erősebben a napi hírekben volt az ügy, aminek emlékezetes epizódja volt, hogy az említett Milanović bukása után a HDZ visszatért, de a párt vezetője, Tomislav Karamarko mégis lemondani kényszerült. Karamarko egyetlen hivatalos bűne az volt, hogy a felesége üzleti kapcsolatban állt egy olyan céggel, amely a Molnak lobbizott. Elég távoli nexus volt, Karamarkót mégis összeférhetetlennek ítélték. Valószínűleg az sem segített neki, hogy ő kezdettől fogva azt képviselte, hogy ezeket a nemzetközi pereket Horvátország el fogja veszíteni és a Mollal meg kéne egyezni. Jelenleg három nagy magyar-horvát konfliktus azonosítható:
- Állandó a vita arról, hogy a Janaf horvát vezeték mennyi olajat tud felhozni, mennyire drága, hozhat-e orosz olajat.
- Egy amerikai bírósági ítélet szerint Horvátországnak 236 millió dollárt plusz késedelmi kamatokat kellene fizetni a Molnak, de egyelőre Horvátországnak esze ágában sincs fizetni.
- Végül ott van Hernádi ügye, a horvátok sérelmezik, hogy egy velük egyenrangú uniós tagtársuk nem fogadja el az ítéletüket, nem adja ki Hernádit. Az ügy horvát fontosságára jellemző, hogy az igazságügyi miniszter azonnal sajtótájékoztatót tartott a magyar ítélet után, ahol a magyarokat vádolta, de azt nem említette, hogy a horvát hatóságok éveken keresztül megtagadták az együttműködést.
Az egykori ügy
Maga a Hernádi-ügy is tehát bőven másfél évtizedes. A történet nagyon röviden arról szólt, hogy az INA horvát olajcégnek két tulajdonosa volt, a Mol és a horvát állam, a felek szerződést kötöttek, amely rögzítette, hogy a Mol irányíthatja a céget. A horvát gyanú szerint ezt kenőpénzzel érte el. Ivo Sanader kormányfő és Hernádi Zsolt üzletember, vagyis a gyanú szerinti két aktor ezt végig tagadta, szerintük nem történt semmilyen korrupciós célú kenőpénzutalás, a vád mindössze egy éppen börtönben ülő és onnan vélhetően vádalkuval szabadulni próbáló, megbízhatatlan, a vallomásait folyamatosan változtató tanú, Robert Ježić rijekai üzletember vádjaira alapult.
A valódi utalók, vagyis Mihail Gucerijev olajmágnás a Rusznyefty nevű orosz olajcég tulajdonosa, illetve Fazakas Imre, aki rengeteg orosz-magyar olajüzletben volt benne, azt állították, hogy azért utaltak Ježićnek, mert az üzletember Dioki nevű cégének volt egy területe a Krk-szigeten, oda szeretett volna az orosz fél tartályparkot létesíteni. Maga a főprojekt az lett volna, hogy az Omisalj–Százhalombatta közötti, mostanában gyakran emlegetett Adria-vezeték kétirányúsításával az olaj nemcsak a horvát kikötőből mehetett volna Százhalombattára, de az orosz Barátság-vezeték felől is lejuthatott volna egészen a horvát kikötőkig. Ebből a projektből nem lett semmi, és a tanúk vallomását kisöpörték a horvát eljárásban, kitalációnak tartották.
Ježić kitartott amellett, hogy őt Ivo Sanader kérte a pénz fogadására. Azt mondta, hogy az ugyan nem hangzott el, hogy a Mol küldené a pénzt, ahogy magát a pénzt sem adta át soha a miniszterelnöknek. A pénz nem is került elő soha, bár a horvát bírósági kötelezte erre, Ježić még mindig nem fizette vissza. Ezt a megbízhatatlanságot egyébként a nemzetközi választottbíróságok is kimondták vele kapcsolatban.
A horvát politika a teljes ügybe nagyon bevonódott. Először azért, mert Horvátország elkezdte nem betartani a Mollal kötött szerződései elemeit (ezt nyilván szerintük igazolhatta volna, ha a szerződés korrupció miatt született meg), majd amikor elkezdték elbukni a nemzetközi pereket, amelyek során a bíró nem látta bizonyítottnak a korrupciót, akkor a vezetésnek kínos lett, hogy Horvátországnak még fizetnie is kell. Az egyik ilyen pervesztés után, 2016 karácsonyán Andrej Plenković kormányfő a vereség bejelentésével párhuzamosan előremenekült és hangzatosan kijelentette, hogy Horvátország visszaveszi az INA-t (ebben azóta sem történt érdemi lépés).
Rengeteg ítélet
A különböző eljárásokban rengeteg ítélet született. Először 2012-ben egy zágrábi bíróság tíz évre ítélte Ivo Sanadert részben háborús nyerészkedés, részben a Mol–INA-ügy miatt. 2013-ban egy horvát jogsegélykérelem után a magyar Központi Nyomozó Főügyészség szintén vizsgálódott, majd bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Hernádi Zsolttal szemben. 2013-ban a magyar bíróság előbbi vizsgálatra hivatkozva megtagadta Hernádi Zsolt átadását Horvátországnak. Indoklása szerint azért is, mert az addigi horvátországi eljárások során bebizonyosodott, hogy nem biztosított a tisztességes eljárás. Ez visszacseng a most Fővárosi Törvényszéki ítéletben is.
2014-ben a másodfokú horvát bíróság nyolc és fél évre csökkentette Ivo Sanader büntetését. 2015-ben a horvát alkotmánybíróság az eljárás hibái miatt hatályon kívül helyezte a horvát Sanader-per nyolc és fél éves ítéletét (és kizárta Ivo Turudić bírót). Indultak polgári jellegű perek is, Horvátország beperelte a Molt (Svájcban), a Mol pedig beperelte Horvátországot (Washingtonban).
A nemzetközi bíróságok előbb (Genfben), majd utóbb (Washingtonban) a Molnak adtak igazat, kimondták, hogy a korrupció nem bizonyítható, és hogy a magyar vállalat minden vállalt szerződéses kötelezettségét betartotta. Ezt a horvátok máig nehezen fogadják el, nagyon sokat költöttek a nemzetközi jogászokra, de elvileg sokat kellene fizetniük az ítéletek alapján is. 2018-ban újabb büntetőper indult Zágrábban (immár Sanader mellett Hernádi ellen is), a magyar bíróság újra megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását, majd Zágrábban 2021-ben jogerősen elítélték Sanadert és Hernádit is. Előbbit hat évre, utóbbit kettőre.
Van egy horvát kapaszkodó: az Energia Charta vége
Horvátország szerepe most megint nagyon fontos a magyar energiaiparban. Szerencsére az olaj most jön az Adria-vezetéken. A Mol líbiai, kazah és szaúdi olajat vett, de aztán az iráni helyzet miatt a szaúdi tanker más irányba fordult, mert ráígértek a szállított olaj árára. Ez elég vadul hangzik, de a szerződések szerint volt erre lehetőség, vagyis bizonyos felár megfizetése után dönthetett úgy a szállító, hogy másnak adja el az olaját.
A vezeték ügyében is vannak konfliktusok, de talán erősebb vita az, hogy Horvátország nem hajlandó megfizetni a washingtoni bíróság által megítélt összeget a Molnak. A horvátok még bizakodnak, hogy nem kell kifizetni a washingtoni bírósági döntés után a kártérítést, vagyis a ma már kamatokkal együtt 280 millió dollárt. Ebben az ügyben Horvátország az EU mögé szeretne bújni, azt mondja, hogy maga az EU folytat keresztes háborút a nemzetközi beruházásvédelmi megállapodások ellen.
Hogy értsük a helyzetet, 1994-ben létrejött egy Energia Charta nevű megállapodás, amit az EU is aláírt. Ez arról szólt, hogy aki aláveti magát a chartának, az vállalja, hogy amennyiben egy állam és egy energetikai befektető között vita van, akkor Washington dönthet.
Ez hasznos volt a befektetőnek (például Franciaországnak), mert biztonságban érezte a befektetését, de a fogadó államoknak is (például Azerbajdzsánnak), mert ha csatlakoztak, bátrabban indult meg feléjük a tőke. Igen ám, de később aztán az EU elkezdte nem szeretni az Energia Chartát, mert azt mondta, hogy az fosszilis befektetéseket konzervál. Az EU bírósága (Court of Justice of the European Union) több ítéletében is azt mondta ki, hogy az Energia Charta alapján hozott választottbírósági ítéleteket nem tartja érvényesnek, főleg nem uniós államok között (tessenek Európai Bíróságra jönni!). Sőt olyan ítélet is volt, ahol a választottbírósági eljárás utáni kifizetés egyenesen tiltott állami támogatásnak minősült.
Aki elmerülne ebben a folyamatban, az Achmea, a Komstroy, majd az Antin cégek eljárásai szóltak erről. A horvátok így azzal érvelhetnek, hogy például Spanyolország sem fizet ki több mint 1,6 milliárd eurónyi ítéletet. Spanyolország a magyar KÁT-hoz (az előző napelemes betáplálási rendszerhez) hasonló olyan megújuló programot hirdetett, ahol garantált jövedelme lehet a megújuló projektek fejlesztőinek, de amikor rájött, hogy mennyibe is kerülne ez, akkor felmondta a megállapodást, és nem fizetett.
Egyelőre azt is megúszták a spanyolok, hogy a befektetők sikerrel támadták meg a döntést Washingtonban: Madrid az EU-jogra hivatkozva nem fizet.
Jöhet a behajtás?
Ha viszont érvényesnek fogadjuk el az ilyen, washingtoni bírósági ítéleteket, akkor Horvátországnak bizony fizetnie kell. A nemfizetésnek amúgy ellentmond az is, hogy Horvátország szerződésben is vállalta, hogy tiszteletben tartja a nemzetközi ítéleteket, ráadásul már érvényes amerikai ítélet van a kártérítés behajtására is.
A Mol ügyében most egy izgalmas időszak jön, az úgynevezett „discovery” feltárás, vagy felfedezés időszaka, azaz a Molnak kell rohannia a horvát vagyontárgyak után, és amit tud, végre kell hajtatnia. Ez persze egy államnak elég kellemetlen, nem is szokták megvárni a végrehajtást, de Horvátország – legalábbis mi úgy értesültünk – most sem akar fizetni.
Van, amit nem lehet végrehajtatni, például Horvátország washingtoni nagykövetségi épületét, de amúgy az egyéb az államhoz köthető számlákat, vagyontárgyakat, akár kereskedelmi ügyleteket igen, és mint hallottuk, erre igazi bounty huntereket (fej- vagy jelen esetben vagyonvadászokat) is lehet szerződtetni, akik megfelelő jutalékért cserében eléggé rámenősek tudnak lenni.
Hernádi Zsolt személyes helyzete nagyon nem változik, vagyis az EU-n kívülre utazhat, de az EU-n belül továbbra sem, vagy legfeljebb igen nagy kockázattal. Ha kockáztatna és átugrana Esztergomból Párkányba egy jó szlovák sörre, és igazoltatnák, akkor kiderülne, hogy Európában körözött személy. Egy ilyen esetben annyiban lenne kedvezőbb a helyzete, hogy a szlovákok nemcsak a horvát, de a magyar ítéletet is látnák, és kérhetne szlovák megfeleltetést azzal érvelve, hogy van arról uniós ítélet, hogy sérültek a jogai. De egy ilyen körre aligha kerül sor, mert az előzetes kiadatási őrizet sem kellemes, ráadásul egyáltalán nem borítékolható, hogy a szlovák bíróság kinek a javára döntene.
