Az iráni tűzszünet körüli bizonytalanság miatt újra kilőtt az olaj ára

Nem tartott sokáig a pozitív hangulat a globális kőolajpiacon azután, hogy Donald Trump tűzszünetet jelentett be Iránnal. A szerdai esés után ismét emelkedik a kőolaj világpiaci ára, mivel a törékeny tűzszünet Izrael libanoni akciói miatt a bejelentés után alig egy nappal szétesni látszik.

Donald Trump szerdán bejelentette, hogy tűzszünetről állapodtak meg Irán kormányával, amelynek részeként megnyílhat a Hormuzi-szoros, aminek lezárásával Irán fojtófogásban tartja az egész olajpiacot, szombaton pedig béketárgyalások is kezdődnének Pakisztánban. A bejelentés hatására zuhanni kezdett a brent kőolaj ára, egy nap alatt több mint 13 százalékkal lett olcsóbb egy hordó. Azonban miután Izrael az amerikai–iráni tűzszüneti megállapodás után is nagy erőkkel lőtte az Irán támogatását élvező libanoni Hezbollah állásait, az iráni kormány bejelentette, hogy nem oldja fel a szorost. Ezen kívül az a hír sem segített az olajárnak, hogy szerdán találat ért egy fontos vezetéket Szaúd-Arábiában.

A brent olaj ára ezután szerdán 3,5 százalékkal emelkedett, a brent hordónkénti ára így ismét megközelítette a 100 dollárt. A kőolaj világpiaci ára így még nem tért vissza a szerda előtti, 110 dollár körüli árakhoz. A földgáz határidős piacain is emelkedést lehetett látni Európában, hiszen a Hormuzi-szoroson nemcsak kőolaj, de cseppfolyósított földgáz is érkezik, elsősorban Katarból.

A brent olaj árfolyama az elmúlt napokban – Grafikon: Trading Economics
A brent olaj árfolyama az elmúlt napokban – Grafikon: Trading Economics

A tűzszünet körüli bizonytalanság a részvénypiacokra is kihatott, az ázsiai és az európai tőzsdék is alacsonyabb szinten nyitottak csütörtökön. A japán Nikkei tőzsdeindex csütörtökön  0,7 százalékkal; a dél-koreai Kospi pedig 1,7 százalékkal esett vissza; a brit FTSE 100 0,3; a német Dax 1,2; a francia Cac tőzsdeindex pedig 0,75 százalékos mínuszban kezdte a napot. (Guardian)

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!