Napokon belül átrakhatják a Revolut-felhasználókat az új, magyar számláikra
Akár már május 18-án, hétfőn elkezdődhet a Revolut magyarországi ügyfeleinek áthelyezése a litván bankszámlákról a magyar bankszámlákra – mondta Petrás Gábor, a Revolut magyarországi vezetője a Portfoliónak adott interjúban. Az áthelyezésről korábban minden érintett ügyfél kapott tájékoztatást, de ez a lépés a többségükkel csak a következő időszakban történik majd meg.
A Revolut már tavaly ősszel megkapta az engedélyeket arra, hogy magyarországi fióktelepet nyisson, aminek a velejárója, hogy az ügyfeleik idővel magyar bankszámlaszámot kapnak. Ez egyrészt lehetővé teszi majd, hogy a revolutos számláikra kérjék a fizetésüket, másrészt elérhetőek lesznek a platformon az olyan magyar szabványoknak megfelelő fizetési formák, mint például a qvik.
Petrás Gábor a mostani interjúban azt mondta, hogy a magyar bankszámlákat idén márciusban csak az ügyfelek egy szűk körének vezették be, és ezt fokozatosan tervezik kiterjeszteni. A meglévő ügyfeleket leghamarabb május 18-tól, hétfőtől tehetik át magyar bankszámlára, fokozatosan mindenki átkerül majd.
A Revolutnak ma Magyarországon 2,3 millió lakossági ügyfele van, ez a szám tavaly 28 százalékkal nőtt. Közel kétharmaduk aktív felhasználó, az ő számuk tavaly 40 százalékkal nőtt. A teljes interjút a Portfolión itt lehet elolvasni.