Felfüggesztené a devizahiteles pereket és végrehajtásokat egy törvényjavaslattal a Tisza Párt
A devizahiteles perekről és az ezekkel kapcsolatos végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot nyújtott be szerdán a Tisza Párt két országgyűlési képviselője, Hantosi István és Melléthei-Barna Márton.
Az “egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről” címet viselő javaslat célja, hogy a devizahiteles szerződésekkel összefüggésben elrendelt végrehajtásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó peres eljárásokat a jogszabály erejénél fogva, hivatalból és soron kívül felfüggessze.
Az indoklás szerint a devizahiteles szerződések jogkövetkezményeinek felülvizsgálata érdekében indokolt a még folyamatban lévő perek felfüggesztését elrendelni, “hogy az érintett végrehajtási eljárásokban végrehajtási cselekményt, intézkedést ne lehessen foganatosítani”.
“Amennyiben a felfüggesztésre a végrehajtó vagy a bíróság hibájából nem kerül sor soron kívül, az ebből fakadó károkért a felelősség a végrehajtót, illetve a bíróságot terheli. A tervezet szerint a felfüggesztés elrendelése ellen fellebbezésnek van helye azzal, hogy a fellebbezésnek az eljárás felfüggesztésére halasztó hatálya nincs” – áll a javaslat részletes indoklásában.
A törvényjavaslat szerint mind a polgári peres eljárások, mind a bírósági végrehajtási eljárások folytatására az érintett törvények felülvizsgálatát követően kerülhet sor a külön törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően.
A törvényjavaslat meghatározza azokat a speciális eljárási cselekményeket, amelyeket a végrehajtási eljárásokban annak ellenére indokolt lehetővé tenni, hogy maga az eljárás ,,leállításra" került. Ingatlan árverése esetén indokolt lehetőséget biztosítani arra, hogy az árverési vevő, ha még nem fizette meg a vételárat, ezt csak az eljárás folytatása esetén kelljen teljesítenie, illetve amennyiben a vételárat már megfizette, de az ingatlant még nem adták át neki, úgy a vételárat – az előleg kivételével – visszaigényelhesse. Ez esetben is csak az eljárás folytatásától függően válik esedékessé a vételár megfizetése.
A törvényjavaslat azt is biztosítja, hogy ha az adós maga kíván továbbra is teljesíteni, ezt megtehesse. A szabályozás rendezi továbbá a kapcsolódó végrehajtások “leállítását” a fedezet biztosítása érdekében.
Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője a javaslattal kapcsolatban azt mondta, hogy több ezer család életét érintő kérdésről van szó.