Mindig csak a bezárkózásról beszélünk, pedig a gazdasági együttműködések is felpörögtek mostanában
Hau L. Lee, a Stanford Graduate School of Business professzora, az ellátási láncok egyik legbefolyásosabb kutatója kapta meg az idén a Rajk Szakkollégium Herbert Simon-díját, amit minden évben olyan tudósoknak ítélnek oda, akiknek munkássága erős relevanciával bír az üzleti életben. A kutató munkája ott van mindenütt: ő azonosította azt az ostorcsapás-effektus névre keresztelt jelenséget, aminek lényege, hogy a fogyasztói kereslet kis ingadozásai a láncon felfelé haladva egyre nagyobb készletpánikot szülnek. Ez magyarázza meg például azt, miért ürültek ki a boltok polcai a koronavírus-járvány első hullámában, aztán miért volt utána hónapokig felesleg vécépapírból a raktárakban.
A Biden-, valamint a jelenlegi Trump-adminisztrációban is tanácsadóként dolgozó kutató a Telexnek egyebek között arról beszélt, hogy a mindannyiunk életét meghatározó ellátási láncok az utóbbi években nemcsak összetettebbek lettek, hanem alapvetően megváltoztak a játékszabályok.
Régen is voltak problémák, csak merőben másfélék
A kilencvenes évektől kezdődően virágzott a globalizáció, elterjedt az az elképzelés, hogy a világ – az áruk áramlásának szempontjából – lapossá vált. A határok kevésbé számítottak, a cégek bárhol gyárthattak, lényegében csak a képzeletük szabott határt annak, hogy merre telepítsenek gyártósorokat. Ez a 2010-es évek végére megkérdőjeleződött és a globalizáció bizonytalanabbá vált, a cégek elkezdték átgondolni, valóban bölcs döntés volt-e szétszórt, bonyolult ellátási láncokat kiépíteni.
Hau L. Lee az elsők között volt, aki nagy változásokra figyelmeztetett: egy 2019-es Economist-cikkben arról beszélt, hogy a globális multicégek vezetőinek új képességeket kell elsajátítaniuk ahhoz, hogy az ellátási láncaikat egy kiszámíthatatlanabb, bukkanókkal teli új világhoz igazítsák. Azóta jött a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború eszkalációja, a Szuezi-csatorna blokádja és a vámháborúk.
„Talán a bukkanók ma már nagyobbak” – mondta hét évvel később Budapesten Lee, hozzátéve, hogy nem csak méretük, a jellegük is más. Huszonöt-harminc éve az általa hivatkozott döccenők főleg logisztikai súrlódások voltak, alulfejlett kikötők, bürokratikus határátkelők, a vámeljárások, importengedélyek dokumentációja lassú volt, mivel papíralapon történt, instabil volt az áramellátás számos kínai gyárban. Ma a fő nehézséget a geopolitikai törések jelentik, ilyenek a vámok, a szankciók, exporttilalmak és az országok közötti baráti vagy ellenséges viszony. Ezek más kategóriát jelentenek, amik nem folyamatoptimalizálással kezelhetők, hanem az egész lánc újratervezésével.
A vámháború árnyékában rengeteg együttműködés is van
Az egyik legtöbbet hangoztatott válasz a törékeny globális ellátási láncokra a regionalizáció, avagy az Egyesült Államok gyártson hazai piacra, Európa Európának. A pandémia után erős politikai és üzleti nyomás alakult ki a globális ellátási láncok rövidítésére. Sokan földrajzilag közelebb található gyártókra váltottak, de gyakori volt az is, hogy hazai gyártósort részesítettek előnyben a nagy cégek, összességében sokan elkezdtek próbálkozni a Kínától való függőségük leépítésével. Lee szerint viszont Kínát nem lehet teljesen elhagyni, mivel a legtöbb gyártócég még mindig ott bonyolítja le a termelés hetven százalékát, a kapacitások körülbelül harminc százalékát rakták át Vietnámba vagy Kelet-Európába.
Lee szerint a regionalizációs hozzáállás túlságosan leegyszerűsítő, mivel az ellátási láncok két részre oszthatók: az upstreamre, azaz az alapanyagok kitermelésétől a gyártásig tartó folyamatra, valamint a downstreamre, ami a gyártástól vagy kitermeléstől a végfelhasználóig tart. „A downstream valóban regionalizálható – lehet gyár Mexikóban, São Paulóban, Észak-Afrikában. De az upstream? Az upstream erősen globális marad.”
Kézenfekvő példa erre a gyapot. Az ellátási lánc alsó felét valóban lehet regionalizálni, az amerikaiak Mexikóból és Közép-Amerikából fedezhetik igényük nagy részét, Európa Észak-Afrikával kiegészülve hasonlóan boldogulhat. De a lánc felső fele továbbra is globálisan szervezett marad. „Pamutból nem tudják magukat ellátni az amerikaiak” – mondta, de ilyenek a ritkaföldfémek (amikből hatalmas készletek vannak Kínában vagy éppen Latin-Amerikában) és a speciális textíliák is. Ezeket nem lehet egyszerűen közeli országokba kiszervezni, mert fizikailag máshol vannak.
Fontos hozzátenni, hogy az elmúlt évek fejleményei nemcsak negatív változásokat hoztak. Miközben sokasodnak a gyakran politikai fegyverként használt vámintézkedések, a háttérben csendben szaporodnak a regionális kereskedelmi megállapodások is. A Kereskedelmi Világszervezet adatai szerint exponenciálisan nő a megkötött kereskedelmi egyezmények száma: kikötőkbe fektetnek be Görögországban, India és Pakisztán korszerűsíti infrastruktúráját, tehát az egymással versengő nagyhatalmak között egy teljesen más logika alapján szövődnének szorosabb kötelékek.
Etiópia például az elmúlt évtizedben jelentős ruházati ipari potenciált fejlesztett ki, olcsó, angolul beszélő, fiatal munkaerővel, ezért például a H&M is fontos beruházásokat telepített ide. A probléma korábban az volt, hogy Magyarországhoz hasonlóan Etiópiának nincs közvetlen tengeri kapcsolata. Végül beruháztak egy vasútvonalra Etiópia és Dzsibuti között, ami közvetlen kapcsolatot hozott létre a tengeri kikötők felé, ezáltal vonzó célponttá vált Etiópia. Etiópia fejlődését segítették később az országok közötti vámmegállapodások, például az EU-val kötött különleges kereskedelmi egyezmény. A „Mindent, csak fegyvert nem” (EBA) nevű program keretében az ország termékeit vámmentesen exportálhatja az EU piacára, illetve behozatali kvóta sem érvényes az országra.
Az MI még csak az első lépésnél tart
Lee leghíresebb innovációs modellje, a Triple-A (Agility, Adaptability, Alignment) stratégiai keretrendszer négy szintet különböztet meg: helyettesítés, skálázás, struktúraváltás és teljes transzformáció. „Jelenleg szinte kizárólag a helyettesítés szintjén vagyunk” – mondta Lee arról, hol áll a mesterséges intelligencia pillanatnyilag ebben a keretrendszerben. A helyettesítés azt jelenti, hogy egy meglévő folyamatlépést egy jobb megoldással váltunk fel, például az eddig kézzel kitöltött fuvarlevelet most egy MI-rendszer digitalizálja és automatizálja, az előrejelzési modelleket gépi tanulás javítja. Hatékonyabb, kevesebb hiba, kevesebb emberi érintés, de a folyamat szerkezete nem változik.
Az igazi áttörés viszont az lenne, ha az MI nemcsak egy lépést, hanem a teljes folyamat logikáját változtatná meg. A professzor egy könyvkiadón keresztül szemléltette ezt. A kiadó azt vizsgálja, hogyan írhat az MI újságcikkek és interjúk alapján könyvvázlatokat, vagyis nem szerzőket keres, hanem ötleteket generál mesterséges intelligenciával, szerkesztők finomítják, és csak akkor nyomtatnak ki egy kötetet nagy példányszámban, ha a digitális teszt alapján a kereslet igazolódott. A kockázat csökken, a kínálat nő, a kiadó nem fektet be várhatóan sikertelen könyvekbe.
„Az új, MI-alapú megközelítésben már nincs feltétlenül szükség hagyományos szerzőre. Az MI meglévő tartalmakból, interjúkból vagy újságcikkekből képes összerakni egy könyv nagy részét, amit aztán egy szerkesztő csiszol végleges formára. A nyomtatás is csak akkor történik nagy példányszámban, ha a könyv bizonyítottan sikeres, addig digitális formában vagy kis tételben terjesztik. Ez alapvetően csökkenti a kiadók kockázatát, miközben több és változatosabb könyv jelenhet meg a piacon.”
Az már más kérdés, hogy ha a gazdasági racionalitás szempontjain túlra is tekintünk, egy ilyen gyakorlat jogi és etikai szempontból erőteljesen megkérdőjelezhető lehet, felveti például annak kérdését, hogy ki tüntethető fel ilyenkor szerzőként és kinek a szellemi termékéről van szó. Arról nem is beszélve, hogy a generatív modellek egyelőre kétes minőségben tudnak terméket előállítani. Ha a kreatív részét nem is fogja felváltani, a piaci optimalizációban, a raktározásban és szállításban jelentősen segíthet az MI-alapú eszközök bevonása.
Az MI esetében ugyanakkor fennáll az a nehézség, ami minden új technológia bevezetésénél visszatérő probléma: hiányzik az egységes szabvány. A fuvarlevél digitalizációja itt is jó példa: az MI-alapú megoldás egyértelműen hatékonyabb lenne a kézi folyamatnál, mégis sok vállalat egyszerűen kivár – nem azért, mert nem látja az előnyöket, hanem mert fél, hogy a ma választott protokollok és szabványok egy-két éven belül elavulnak. Aki befektet egy rendszerbe, nem tudja, két év múlva még érvényes lesz-e. Ez tipikus tyúk-tojás probléma: mindenki vár a szabványra, de a szabvány csak tömeges adaptáció révén alakul ki. Lee szerint a kiút a korai kockázatvállalókon múlik, ők azok, akik kipróbálják a különböző megoldásokat, és a felhasználói visszajelzések alapján végül kialakul, melyik válik később meghatározóvá.
Elkerülhetetlenek a visszatérő válságok
Lee szerint a vámháború újabb fellángolásai és a kereskedelmi feszültségek visszatérő jellege nem meglepő – ez az ellátási láncok alapvető természete. Ez megfigyelhető volt a pályafutásán is, az ostorcsapás-elméletet a nyolcvanas–kilencvenes években azonosította, a vállalatok tanultak belőle és javítottak a rendszereiken – majd jött a Y2K-pánik – az elképzelés, miszerint az egész modern világ egy digitális gikszer miatt le fog állni – és mindenki újra készletet halmozott. Aztán jött a 2008-as pénzügyi válság, a Covid, a Szuezi-csatorna blokádja, ezekre a sokkokra hasonló reakciók érkeztek.
A jelenség azért ismétlődik újra és újra, mert minden sokk más és váratlan. Senki nem látta előre a 2008-as összeomlást vagy a világjárványt, mondta Lee, és természetesen lesznek újabb, ma még elképzelhetetlen események is. Amikor valami teljesen új üti fel a fejét, az emberek ösztönösen visszatérnek a régi reflexekhez, még akkor is, ha korábban már megtanulták a leckét.
Lee szerint ez a hozzáállás nem szüntethető meg teljesen, de mérsékelhető. Az MI-alapú adatelemzés segíthet, ha egy rendszer valós időben látja, hogy a beszállítónak van elegendő készlete, a vevőnek nem kell tízszeres mennyiséget rendelnie biztonsági tartalékként. „A visszatérő válságok elkerülhetetlenek, de okosabb eszközökkel és jobb reflexekkel a következő sokk kisebb sebet ejthet.”
