Ajánlana nekem egy jó könyvet?
A könyvesbolt megnyitása előtt Jongdzsunak eszébe sem jutott, hogy alkalmas-e könyvkereskedőnek. Azt gondolta kissé naivan, hogy aki szereti a könyveket, az könyvesboltot is tud vezetni. Csak azután döbbent rá, hogy milyen komoly hiányosságai vannak e téren, miután beindította az üzletet. Képtelen volt rendesen megválaszolni az olyan kérdéseket, mint „Melyik könyvet ajánlaná?” vagy „Melyik könyvet tartja érdekesnek?”. Egyszer teljesen bolondot csinált magából, amikor egy negyvenes évei végén járó férfi kérte a segítségét.
– Nekem nagyon tetszett J. D. Salingertől a Rozsban a fogó. Olvasta esetleg?
– Nem – rázta meg a fejét a férfi.
– Én legalább ötször… Nem igazán az az átlagos érdekes könyv. Mármint, nem az a fajta, ahol önkéntelenül felkuncogunk, vagy annyira várjuk a következő fejezetet, hogy szinte belekábulunk. Ez a könyv nem így érdekes. Ugyanakkor… tudja… mégis élvezetes a maga módján. Nincs konkrét cselekményszála, és hát tetőpontja sem igazán van. Arról szól, mi jár a főszereplő fiú fejében, azt is csak egypár napon át követjük. Mégis, nekem… tetszett ez a könyv.
– És mi jár a fiú fejében?
A férfi annyira komoly arccal kérdezte mindezt, hogy Jongdzsun úrrá lett a feszültség.
– Arról szól, hogyan látja egy gyerek a világot, az iskolát, a tanárait, a szüleit, a barátait…
– Maga szerint tetszene nekem? – kérdezte az úr halálos komolysággal. Jongdzsu zavartan pislogott. Vajon tetszene neki a regény?
Miért pont ezt ajánlottam? Az arcára valószínűleg kiülhetett a tanácstalansága, mert a vevő egyszerűen megköszönte neki, és visszament a polcokhoz válogatni. Később az Eurázsiai barangolások című kötettel tért vissza a pulthoz. Szóval a történelmi ismeretterjesztő könyveket kedveli. Jongdzsu képtelen volt kiverni a fejéből az utolsó dolgot, amit a férfi mondott neki, mielőtt elment.
– Ne haragudjon, hogy megkérdeztem. Nincs igazán jó válasz, hiszen ízlések és pofonok…
Jongdzsu megdöbbent. A vásárló kér bocsánatot, mert kikérte a könyvkereskedő véleményét? Úgy érezte, neki kellene szabadkoznia, amiért nem tudott segíteni. Megértette, hogy nem ajánlgathatja a saját kedvenceit a vásárlóknak, anélkül, hogy tudná, mi érdekli őket. Változtatni akart ezen. De hol kezdje? Amikor épp nem akadt tennivalója, ezen morfondírozott, megpróbálta kitalálni, hogyan válhatna jobb szakemberré.
– MARADJ OBJEKTÍV!
Objektív szempontok szerint ajánlani könyvet a vevőnek, az alapján, ami neki tetszene, nem pedig olyat, amit én szeretek olvasni.
– MINDIG KÉRDEZZ!
Kérdezd meg a vevőtől, mit szeret!
– Melyik könyv tetszett neki a legutóbb? Melyik volt rá nagy hatással? Milyen műfajt preferál? Mi jár a fejében mostanság? Kik a kedvenc szerzői?
Bár a jegyzettel felkészítette magát a helyzetre, mégis akadtak alkalmak, amikor teljesen leblokkolt az ilyen kérések hallatán.
– Tudsz ajánlani olyan könyvet, amitől kicsit megkönnyebbülne a szívem? – kérdezte Mincshol anyukája, és rendelt egy jeges americanót. Aznap nem volt kedve elmenni a kulturális központba, inkább kihagyta az óráit.
Könyv, amitől megkönnyebbül a szív? Nehezen megfogható kérdés volt, és az előre összeírt kérdéseinek sem vette éppen sok hasznát. Mivel nem hallgathatott, végül olyasmit választott, amiből túl nagy gond nem lehetett.
– Valami baj van?
– Napok óta olyan érzésem van, mintha degeszre ettem volna magam ragacsosrizs-gombóccal… Valahogy torkig vagyok.
– Mi történt?
Jongdzsu kérdésére az asszony arca megdermedt, a szemhéja idegesen megrándult. Hirtelen a kávé több mint felét felhörpintette, de az élénkség nem tért vissza tekintetébe.
– Mincsholról van szó.
Szóval családi ügy. Mióta megnyitotta a könyvesboltot, Jongdzsu gyakran szembesült azzal, hogy a vásárlók megosztják vele személyes ügyeiket. Olvasta valahol, hogy az emberek megbíznak az írókban, mert azt gondolják róluk, hogy ők még a barátoknál is jobban meg tudják érteni az érzéseiket. Úgy tűnt, az emberek a könyvkereskedőkkel is hasonlóképpen vannak, és ezért még a legszemélyesebb gondolataikat is megosztják velük. Talán azt hiszik, a könyvkereskedőnek valami speciális érzéke van az emberi lélekhez?
– Mi történt?
Jongdzsu többször találkozott már Mincshollal. Magas, vékony középiskolás fiú volt, finom, kedves vonásokkal. Édesanyjához hasonlóan világos bőrű, ragyogó, ártatlan mosolyú.
– Mincshol… azt mondja, értelmetlen az élete.
– Értelmetlen?
– Aha.
– De hát miért?
– Nem tudom. Csak úgy mondta, vállvonogatva, de azóta nem tudom kiverni a fejemből. Képtelen vagyok másra gondolni.
Az asszony szerint a fiát semmi sem érdekli, sem az iskola, sem a barátai, de még a videójátékok sem. Ugyan nem hagyott fel mindennel, továbbra is tanult a vizsgáira, videójátékozott, ha unatkozott, és időnként a barátaival is találkozott, mégis úgy tűnt, Mincshol közömbösen állt az életéhez. Iskola után azonnal hazament, kicsit internetezett, aztán lefeküdt aludni.
Úgy tűnt, teljes letargiába zuhant. Tizennyolc évesen.
– Nincs valami jó könyv ilyen helyzetekre? – Mincshol anyukája az utolsó csepp kávét is kiszívta a szívószállal a jégkockák közül.
Mincsholnak több könyvet is tudott volna ajánlani. Rengeteg történet szól saját világában rekedt főhősről vagy a fásultságról. De milyen könyv segíthetne egy közönyössé vált gyermek édesanyján? Hiába törte a fejét, egyetlen ilyen történet sem jutott eszébe. Még nem olvasott olyan könyvet, amelynek anya és fia lett volna a főszereplője, és hát gyermekneveléssel kapcsolatos olvasmánnyal sem volt dolga soha. Egy pillanatra teljesen megrémült. Nem azért, mert nem tudott könyvet ajánlani Mincshol anyukájának, hanem mert rájött, hogy ő a korlátozó tényező ebben a könyvesboltban; az ő szűklátókörűsége. A teljes könyvesboltot a saját tapasztalatai, ízlése és érdeklődési köre határozta meg. Hogy tudna egy ilyen beszűkült világnézetű hely másokon segíteni? Úgy döntött, őszinte lesz az asszonnyal.
– Nem igazán tudok ilyen könyvet ajánlani.
– Nem? Nem baj, megértem.
– Várj csak… Eszembe jutott egy regény, de az egy anya-lánya kapcsolatról szól. Amy és Isabelle a címe.
Egy anya és a lánya együtt élnek, és amolyan szeretlek-gyűlöllek típusú a kapcsolatuk. Mert, ugye, a szülők és a gyermekek nem mindig értik meg egymást, és nem is feltétlenül tudnak alkalmazkodni egymáshoz. Miután befejeztem ezt a regényt, az jutott eszembe, hogy a szülők és a gyerekek útja valahol, valamikor óhatatlanul elválik egymástól.
Mincshol anyukája ezt hallva úgy döntött, elolvassa a könyvet. Megkérte Jongdzsut, hogy számolja fel az árát, ám amikor az felajánlotta neki, hogy kölcsönadja, arra az esetre, ha mégsem ezt keresné, az asszony visszautasította. Jongdzsu nézte, ahogy Mincshol anyukája kezében a könyvvel kilép az ajtón, és közben az járt a fejében, hogy mekkora hatalommal is bírnak a könyvek. Létezhet olyan könyv, amely tényleg képes legördíteni a nehéz követ egy ember szívéről? Tényleg lehet egy könyvnek ekkora hatalma?
Úgy tíz nappal később Mincshol anyukája ismét beugrott a boltba.
– Rohannom kell, de el akartam mondani, mennyire tetszett a könyv. Anyámra és magamra emlékeztetett. Mi is rengeteget veszekedtünk, bár nem annyit, mint Amy és Isabelle… – Egy pillanatra eltöprengett, majd kissé kivörösödött szemmel folytatta. – A vége különösen megindító volt, ahogy az anya a lányát szólongatta. Végig bőgtem, eszembe jutott, hogy egy nap talán nekem is így fog hiányozni Mincshol. Meddig maradhat még az én pici fiam? Talán itt az ideje, hogy elengedjem. Nagyon köszönöm, Jongdzsu. Legközelebb is ajánlhatnál nekem olvasnivalót! Na jó, rohannom kell!
Mincshol anyukájának tetszett a történet, amit Jongdzsu tétovázva ajánlott neki, annak ellenére, hogy nem egészen ezt kereste. Bár nem sikerült könnyíteni a szívén, az olvasmány felelevenítette az édesanyja emlékét, és elgondolkodtatta a fiával való kapcsolatáról. Ha így vesszük, akkor Jongdzsu jó könyvet ajánlott neki? Ha egy könyv nem teljesíti maradéktalanul az olvasó elvárásait, akkor is nyújthat-e tartalmas és kielégítő élményt? Egy jó könyv vajon mindig jó olvasmány?
Még ha az általa ajánlott könyv nem is egészen olyan volt, amilyennek az olvasó remélte, de ettől függetlenül tetszett neki, már az is valami. Persze, ha egy történelmi ismeretterjesztő műveket kedvelő középkorú embernek a világirodalom egyik leghíresebb antiszociális tinijéről szóló regényt ajánlja, valószínűleg nem fog vele nagy sikert aratni. De ki tudja, egy nap kedve támad regényt olvasni, vagy szeretné majd jobban megérteni a gyermekét, és akkor talán éppen ezt a könyvet emeli le a polcról, és még az is lehet, hogy tetszeni fog neki. Mert mint mindennek az életben, az olvasásnak is megvan a maga ideje.
Akkor mégis mitől lesz jó egy könyv? Egy átlagembernek talán attól, hogy élvezettel olvasta. Jongdzsu azonban tisztában volt vele, hogy neki könyvkereskedőként felül kell emelkednie a saját ízlésén.
Tehát, gondoljuk át újra, mi is a jó könyv mércéje!
– Olyan könyvekre van szükség, amelyek az életről szólnak, amelyek nem a felszínt karistolják, nem általánosságokról beszélnek, hanem őszintén és mélyen alámerülnek az élet dolgaiba.
Jongdzsunak eszébe jutottak Mincshol édesanyjának kivörösödött szemei, ezért kiegészítette a definíciót.
– Olyan könyvekre van szükség, amelyeknek a szerzői értik az életet. Akik a családról, a szülőkről, gyermekekről, önmagukról, a világról, az emberiségről írnak. Mert hát mitől lenne egy könyv jó, ha nem attól, hogy egy író mélyenszántó gondolatai megérintik az olvasó lelkét, és ezáltal az képessé válik jobban megérteni az életet?
Hvang Borum: A könyvesbolt
Fordította: Baksa Tímea
Európa, 2025, 4399 Ft
