A paraszti sorból a Kossuth-díjig emelkedő, a népi szürrealizmustól a posztmodernig jutó, öt éve elhunyt Bertók László Összegyűjtött verseit a költő születésének kilencvenedik, a Magvető hetvenedik évfordulóján mutatták be a Magvető Caféban.
Miként járja át az életművet a hármas szám és a börtöntapasztalat? Hogy kerül próza a gyűjteményes verskötet lapjaira? Melyik versek olyanok, mint a paprikával felütött wasabi? A kötetbemutatón mindezekről szó esett. A szöveggondozó, a verseket jegyzetekkel ellátó és az utószót jegyző Mohácsi Balázzsal a kiadvány felelős szerkesztője, Szegő János beszélgetett.
Nem is olyan elfuserált versek
Két lepke csapkod, Hangyák vonulnak, Dongó a szobában. Fagy, hó, macskanyom; Csiga; Kakas; Dinoszaurusz. A Bertók-életmű a legkülönfélébb állatokkal van tele. Nem csoda hát, hogy Szegő János úgy konferálta fel Mohácsi Balázst, mint akinek az összegyűjtött versek összeállításában oroszlánrésze van.
Mohácsi úgy fogalmazott, a kötet összeállítása során az életmű minden korábbinál mélyebb megismerésén felül feltárult előtte a szerző pszichéje is. A megjelent Bertók-köteteken túl átnézte ugyanis a hagyatékból előkerült jegyzetfüzeteket, illetve az írógépes verstisztázatokat. Egy „Elfuserált versek” című mappát is talált, de mivel szerinte nem is annyira elfuseráltak az ebben olvasható szövegek, úgy érezte, itt az ideje, hogy az olvasók elé kerüljenek. Az Összegyűjtött versekben tehát 200-nál is több, a korábbi kötetekben nem olvasható, hátrahagyott szöveg, valamint alkalmi írás is sorakozik.
Bertók olyan pontosan számon tartotta a versei sorsát, hogy Mohácsi Balázsnak szinte az összes szövegről sikerült kiderítenie, mikor készített róluk a költő írógépes tisztázatot, illetve azt is, hogy azok melyik lapban pontosan mikor jelentek meg. Mohácsi azt mondta, Bertók László már-már kényszeresen tartott meg dolgokat, így a Petőfi Irodalmi Múzeumban 30 dobozra rúg az anyaga. És ez korántsem minden.
Előkerült ugyanis három füzet is, a „Honoráriumok 1.”, a „Honoráriumok 2.”, illetve a „Versek sorsa 3.” címűek. Mohácsi sokáig úgy sejtette, a mester egyszerűen változtatott a címadás logikáján, és ezeket egymás folytatásainak lehet tekinteni. Néhány napja azonban, a nagyatádi Bertók-emlékszoba íróasztalán pihenő kiállítási tárgyak között felfedezte a „Versek sorsa 1.”, illetve a „Versek sorsa 2.” feliratú noteszokat. Ezekben Bertók azt jegyezte fel, hogy mikor melyik lapnak küldte el az adott szöveget, és hogy mikor kapott a szerkesztőségtől válaszlevelet. Ha előbb tud róluk, tette hozzá mosolyogva Mohácsi, megspórolt volna néhány heti filológiai szöszmötölést, de összességében így szép ez a sztori.
A hármas szám misztikuma
Annál is inkább, mert kibontakozik belőle a hármas szám misztériuma, amely az egész életműhöz kulcsot kínál. A Somogy megyei Vésén, paraszti családba született Bertók László 14 éves kora óta írt verseket. A csurgói gimnáziumi évek alatt már tudatosan költőnek készült, ezért, fogalmaz az Összegyűjtött versek utószavában Mohácsi Balázs, a költői kiteljesedést segítő szakmát keresett. Ezért lehetett különösen csalódott amiatt, hogy sem egyetemre, sem pedig főiskolára nem vették fel az érettségi után. Három verséért ráadásul, amelyekben mások mellett az ötvenes évek padlássöpréseiről írt, valamint átkot mondott Rákosi Mátyásra („Ki akarta mindezt – bomba szórja széjjel. / Akták közt sorvadjon patkány életével. / Kígyó másszon kopasz feje alá éjjel. / Köpjön rá mindenki, ha mellette lép el. / Sose haladhasson egy úton a néppel. / Verje meg az Isten örök verésével.”), államellenes izgatás vádjával bebörtönözték. Bertók 19 éves volt ekkor, és a számára kiszabott 8 hónapos (vagyis, ezt tartsuk észben, 243 napos) börtönbüntetés tulajdonképpen az életére, illetve az egész későbbi életművére rávetült.
Mohácsi emiatt döntött úgy, hogy az Összegyűjtött versek élén közli a szóban forgó szövegeket, amelyek miatt Bertóknak meg kellett járnia az ÁVH börtönét. A nyolc hónapból végül hármat kellett letöltenie, azonban később munkaszolgálatos, fegyver nélküli honvédként a cserkúti uránbánya építésén is segédkezett. Amint Mohácsi Balázs kiemelte, az egész életművet áthatja a börtöntapasztalat, előbb a szonettforma válik kalickává Bertók számára, később pedig, ahogy romlik az egészsége, a teste lesz számára börtön.
Apropó, versformák. Az sem véletlen talán, hogy a Három az ötödiken című kötetben épp 243 szonett olvasható. Éppen annyi, amennyi napot Bertóknak eredetileg a börtönben kellett volna töltenie. 243 bekezdésből áll a Dongó a szobában is, amely a tördelése alapján prózának is tűnhet akár. Mohácsi mégis beválogatta az Összegyűjtött versekbe ezt a műfajilag nehezen besorolható anyagot, méghozzá amiatt, mert a gondolati költészet hagyományához érzi közel, és mert a Bertók-versekkel folytatnak párbeszédet a passzusai.
Formák, szerepek és helykeresés
A fentebbiek miatt Bertók költői indulása a megszokottnál későbbre tolódott. 37 éves volt, amikor megjelent a Fák felvonulása című első kötete, amelyben többek között arról ír, hogy nemigen találja a helyét Pécsen. Ez különös lehet, hiszen általában pécsi költőként hivatkozunk rá, pedig valójában csak 1965 óta élt a baranyai megyeszékhelyen.
Amint a kötetbemutatón kiderült, Bertók kezdetben Nagy László szerepfelfogását érezte magáénak, és afféle váteszként írta a népies szürrealista verseket. József Attila is alapvető olvasmánya volt, később azonban ettől a szemlélettől eltávolodott, és a megfigyelői pozíció, valamint a szériákban gondolkodás lett fontos neki. Ez utóbbihoz tartoznak Bertók háromkáknak nevezett rímes haikui, amelyeket a kilencvenes évek végén kezdett írni, és amelyeket Szegő János, utalva a japán versforma magyar nyelvhez igazítására, paprikával felütött wasabinak nevezett. A 2004-ben megjelent Háromkák című kötetre Mohácsi kerti könyvként hivatkozott, mert szerinte Bertók természetközelisége itt a leginkább tetten érhető.
A háromkákat az életműben a mozgalmas, szabadversszerű hosszúkák követték, amelyekkel a Hangyák vonulnak című, 2007-es kötetben találkozhatott először az olvasó. A költő utolsó korszakát pedig a firkák határozták meg. Bertók egy műtétet követően fordult a kétsoros megfigyelések, lételméleti tréfák írása felé. Mint Mohácsi Balázs felidézte, úgy indult a projekt, hogy a költő nem tudott mozdulni egész éjszaka, így hosszú órákon át egyetlen rímpárt csiszolgatott.
Az est vége felé, amikor Szegő arról kérdezte, milyen hosszú távú hatásra számít a Bertók költészetével való foglalatoskodás folyományaként, Mohácsi Balázs azt jegyezte meg, hogy álmodott már olyan verset, ami inkább Bertóké volt, mint az övé. Kevésszer jut eszembe, hogy egy verseskötet mellé jól jönne egy audiokommentár, de Mohácsi és Szegő beszélgetése után ilyesmi járt a fejemben hazafelé.
Hogy mit mondana erre Bertók László? Beszéljenek helyette az Ím, itt, leghátul, legelöl sorai:
„s a fű, a fa, a hal, a kő
példázza sorsomat,
és mint a tűz, a víz, a levegő,
vagyok szabad”.
