„már készülünk is a rendszerváltásra, de nem tudjuk előre, bőrönd lesz-e belőle vagy válltáska”

Háy János: Mi és ők

A miben és az őkben
töltjük el az időnket,
holott elveszítjük az eszünk,
ha csak a saját híreinkből eszünk.
Mi vagyunk az ezek, az ők az azok,
az ők az ezek, mi vagyunk az azok,
árulók és nemzetmentők,
barátom, hívni kéne a mentőt.
Aztán itt vannak az amazok,
a gondtalan bulizó kamaszok,
Ostobák és hálátlanok,
mondogatják az öreg faszok,
ingyen jutott nekik annyi érték,
holott ők ezt nem is kérték.

A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.

Mi a mivel, ők az őkkel,
fiatal vagy öreg nőkkel,
daliás vidám legénnyel,
nem keveredni, ez a lényeg,
minden arcon csoportbélyeg,
nem látják a véleményem.
Mást akartam, de most ezt akarom,
fogva tart a társadalmi karom.
De a fejemet hiába töröm,
nem tombol benne a nemzeti öröm.
Mohácsi vész és szigeti veszedelem,
nálunk minden sarkon Nobel-díjas terem.
S mi ülünk egy halotti toron,
hol nemzet pusztul el, mi élünk az ócska boron,
sok szomorú legénnyel a magyar ugaron.

A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.

Uram, bátyám két jóbarát,
együtt lopja a haza borát,
alvezér és főkolompos,
de a kezük kezeket mos.
A pénz nem számít, ha nincsen veszve,
a mindent begyógyító, igaz eszme,
ha a hagyományból a mába nyúl,
a dicsőséges, feudális múlt.
Régi szomszédok, régi barátok,
mindenkit örökösen gyalázok.
Ki mossa le a gyalázatot,
hogy megtanuljuk végre az alázatot?

A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.

Kinek a bűne kiált az égre,
kinek folyik bűntelen a vére?
Ez zajlik már harminchat éve,
Krisztus teste, világbéke
elég volt már, legyen vége!
Ha nem fúj a szél, nem zörög a haraszt,
de megmenekül a sok-sok ravasz.
S, aki horogra kerül? Csak néhány paraszt.
Az ügyesek eliramodnak nyomban,
s megbújnak egy offshore-paradicsomban,
pedig a bűnüket mindenki látja,
de behúzódnak a törvények árnyékába.
Aki a mi, az nem hibázhat,
az ők közül mindenkit megalázhat.

A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti, haver, a hazánkat.

Mindenki ígérget, hogy jó lesz,
aztán a nyakunkon mégis a córesz,
nem érdekel, hogy ki rontotta el,
ki lopta meg a hitem, ki vitte
el az értékeimet, a családomat,
a hazámat és az ezüst késeket.
Nem kell hozzá biblia vagy tóra,
az ember magától is törekszik a jóra.
Csillagos ég és erkölcsi törvény,
nem arathat diadalt az önkény.
Nem érdekel, hogy ki tette és ki vette,
csak az érdekel, hogy ki teszi vissza,
ki teszi helyre!
Aki az ország egy kicsi sarkáért felel,
teszi-e a dolgát rendesen,
jobb anya lesz-e, jobb apa vagy jobb gyerek,
jobb szomszéd, jobb főnök,
jobban teszi-e azt, amit tennie kell?
Újra megörülünk, hogy hátha most,
végre hátrahagyjuk ezt az ázsiai fost,
és már készülünk is a rendszerváltásra,
de nem tudjuk előre, bőrönd
lesz-e belőle vagy válltáska.
De nem lenne belőlünk semmi se’,
ha nem hinnénk, hogy van egy olyan népmese,
amiben nem a sárkány nyer, hanem egy csizmadia,
vagy a szegény ember harmadik fia.
Ahol mindenki tudja, mi a hamis, mi az igaz,
és a mese végén megbűnhődik, aki nem az.

A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.