A Nemzeti alaptantervben azt foglalták keretbe, hogy mit kell egyformán lenyomni a gyerekek torkán

Ha a betűkre bízzuk a tudásunkat, gyengíteni fogja az emlékezetet, így az emberek felszínesebb tudáshoz jutnak hozzá – nagyjából így foglalta össze Platón az írással szembeni félelmeit az írásbeliség megjelenése idején, Phaidrosz című művében. Gondolatébresztő és az egyik első példa arra, hogy mennyire hajlamos az ember tartani az újtól. Ennél jobban már csak attól rettegünk, hogy valami véget ér. Most éppen az írásbeliség és az olvasás Platóntól mostanáig tartó korszakáról gondoljuk ezt.

2024 őszén egy brit újságíró, James Marriott egy nagyhatású esszében azt írta: elindultunk a „posztírásbeliség társadalma” felé. A szerző szerint nem arról van szó, hogy eltűnik az olvasás, hanem hogy elveszíti központi szerepét. Az írott szöveg többé nem a gondolkodás, a tanulás és a közéleti vita elsődleges közege lesz, hanem egyre inkább egy szűkebb réteg kiváltsága. Az elmúlt években egymást érik a figyelemfelhívó cikkek arról, hogy a fiatalok nehezebben olvasnak hosszabb szövegeket, és hogy az értő olvasás képessége minden korosztályban visszaszorulóban van.

Persze nem először temetik a történelem során az olvasást, amely ugyan folyamatosan változik, de még mindig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy értsük a körülöttünk lévő világot. Volt, hogy a színház, a televízió, majd az internet, aztán a közösségi média térnyerése, ma pedig a mesterséges intelligencia térhódításával magyarázzák, hogy visszaszorulóban van az elmélyült olvasás, és hogy egyre kevesebb a rendszeresen olvasó. Ma már bizonyított tény, hogy a digitális környezet töredezi a figyelmet, ahogy az is, hogy a fiatalok körében folyamatosan romlik a szövegértés. A legfrissebb vészjósló statisztika szerint minden ötödik magyar gyerek funkcionálisan analfabéta, de hiba lenne azt gondolnunk, hogy ez szimplán generációs probléma.

A Buksó legújabb epizódjában két olvasáskutatót, Vass Dorotteát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusát és Farkas Ferencet, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának igazgatóját kérdezi Nyáry Krisztián. Vendégei nem fogják tudni teljesen megnyugtatni sem őt, sem pedig a nézőket afelől, hogy a könyvek és az olvasás, köszönik szépen, jól vannak, de a katasztrófaturista hangokat talán sikerül lehalkítani.

Egyetemi hallgatók is nehezebben értik a szakszöveget

„Valószínűleg valamilyen változási folyamatban vagyunk, valószínűleg valamilyen paradigmaváltási folyamatban van az olvasás is, de egyáltalán nem hanyatló állapotról beszélünk. Egy olyan változást élünk meg a hétköznapokban, amibe beköszönt valószínűleg a digitális éra is, és ez érinti az olvasásunkat is, de ez egyáltalán nem egy nehéz vagy egy ijesztő dolog” – foglalta össze Vass Dorottea a megváltozott olvasási szokásokról alkotott gondolatait.

Farkas Ferenc szerint sincs új a nap alatt: „Amikor az írásbeliség megjelent, jóval erősebb volt a vizualitás, elég ehhez csak a barlangrajzokat néznünk, vagy a középkorban a templomi freskókat. Akkor még viszonylag kevesen tudtak írni és olvasni, de valahogy a történeteket el kellett nekik mesélni. (...) Ma pedig azt látjuk, hogy bizonyos szempontból az írásbeliség egy picit talán kezd visszaszorulni. Egészen pontosan talán pont az olvasásnak arra a részére, ami érzelemalapú. Azt nem vitathatjuk el közben, hogy a tanulási folyamatokra kisebb szerepe van.”

Az olvasás népszerűségének csökkenése és a romló szövegértésről szóló statisztikák kéz a kézben járnak. Nyáry Krisztiánban fel is merült a kérdés, hogy ha kevesebbet olvasunk könyveket, az automatikusan azt jelenti-e, hogy rosszabbul is értjük mindazt, ami körülöttünk zajlik. Vass Dorottea szerint „vannak összefüggések ezzel kapcsolatban kognitív és affektív szinten is. (...) Egyrészt kérdés az, hogy valaki hogyan képes értelmezni egy adott szöveget, és hogy az elolvasott szöveget később hogyan használja fel, és hol használja fel ezeket az információkat. Tud-e például kritikus lenni egy adott szöveggel kapcsolatban, képes-e egyáltalán választani az adott szövegek között, másrészt pedig érzelmi szempontból hogyan tud kapcsolódni egy adott szöveghez, hogyan hagyja magát befolyásolni vagy hogyan tud reflektálni saját magára és a saját élethelyzetére, hogyha egy szöveget olvas? (...) Ilyen szempontból van dolgunk, nagyon is van dolgunk” – mondta az ELTE kutatója, aki maga is érzékeli a hallgatókon, hogy megváltoztak az olvasási szokásaik. „A gyógypedagógiai karon is nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy nehezen fókuszálnak és nehezen fogadnak be szakszövegeket, és sokkal inkább egy egyszerűbb eljárás felé fordulnak a hallgatók. Ez betudható annak is, hogy milyen az olvasási fluenciájuk, tehát a gördülékenységük az olvasásban, milyen és mennyire erős az önismeretük egy tanulási folyamatban vagy az olvasási módokban.”

Előrágott tartalmakat fogyasztunk

Farkas Ferenc fenntartásokkal kezeli a legtöbb olvasásról szóló statisztikát, így azt is, amely szerint Magyarországon minden ötödik gyerek funkcionálisan analfabéta lenne. „Ezzel mindig egy picit bizonytalan vagyok (...) két okból. Egyik, hogy még az előző rendszerben, amikor fénykorát élte a könyvkiadás, és relatív magasnak volt tekinthető akár a könyvtárba járóknak a száma, és iszonyatos példányszámban jelentek meg művek, szerintem akkor sem olvastak olyan nagy arányban, mint amit sugalltak ezek a statisztikák. Az vitathatatlan, hogy mostanában sokat csökkent a sokat olvasók száma is, tehát csökken az a korábban olyan 13 százalék környéki adat, hiszen az most olyan 8-10 százalék környékén van.” Vass Dorottea szerint ezek az adatok nem arra szolgálnak, hogy félelmet keltsenek, sokkal inkább figyelemfelhívóak. A Buksó vendégei igyekeztek leszögezni azt is, hogy az olvasással kapcsolatos változások globális természetűek.

„Ugyanúgy tapasztalom ezt kisgyermekeknél, családoknál, kisiskolásoknál és ugyanúgy a hallgatóknál is. Nehezen fókuszálnak, szóval a nyitottság az olvasásra megvan akár ha valamilyen szakszövegnek, vagy ha valamilyen szépirodalmi szövegnek az olvasására is gondolunk. Az elmélyült olvasást emelném ki és kérdőjelezném meg, hogy az milyen mértékben valósul meg egy jelenlegi hallgatónál, egy jelenlegi fiatal felnőttnél vagy egy kisiskolásnál. Ez szerintem egy globális kérdés jelenleg.” Vass Dorottea szerint kétségtelen, hogy a digitális, főként a rövid videós tartalmak is visszahatnak az olvasási szokásainkra. „Ezt úgy érdemes elképzelnünk, mint egy izmot, mert az agyunk is egy izom, ezért egy izommunkát végzünk; és ha egy kisebb súlyt emelünk fel, azaz egy egyszerűbb szöveget fogadunk be, ráadásul videós tartalomban, ami nincs is feliratozva akkor az egy sokkal könnyebb feldolgozása és befogadása egy szövegnek, minthogyha egy elmélyült szakcikket olvasunk, vagy egy olyan regényt, ami sokkal nagyobb figyelmet igényel. (...) Nem mindegy, hogy Krasznahorkait olvasunk, vagy egy TikTok-videót nézünk meg. Mivel az agy egy idő után már arra áll rá, és arra formálódik, hogy egy socialmedia tartalmat fogadjon be, egy idő után már sokkal nehezebb lesz befogadnunk a nehezebb információkat.”

Ráadásul a dopamintermelésre is egészen máshogy hatnak a digitális, mint az offline tartalmak. „A digitális tartalmak sokkal előbb aktiválják bennünk a dopaminképződést, mint az írottak. Amiatt is, mert az agy olvasás közben mindent önállóan hoz létre.” És hogy mi az, amit mégis jobban tud a könyv, mint a képernyő? Farkas Ferenc szerint „a könyv sokkal nagyobb kihívás tud lenni, de sokkal nagyobb örömet is tud okozni, amikor beindul az emberben a belső mozi és az ember saját maga válik rendezővé. (...) A média és a digitális világ kapcsán pedig én azt érzem problémának, hogy egy kicsit kezd egyenízűvé válni a világ. Akár ahogy a táplálkozásnál is az a rengeteg tálcás kaja, amit megvásárolnak az emberek, vagy a divatnál, ami sokkal globálisabb, mint régen volt, és az egyéni stílust sokkal nehezebb kialakítani, ugyanígy az is probléma, hogy azoknál a történetmesélőknél, akiknek filmadaptáció készül a műveikből (...) mindenki ugyanazt látja, mindenki ugyanazt gondolja, egy előrágott tartalom születik.”

Az olvasástanulás kezdetén indulnak a bajok

Egyszerre meglepő és elkeserítő, de a statisztikák szerint a legtöbb potenciális olvasót már akkor elveszítjük, amikor megtanulnak olvasni. „A kutatásaim alapján azt tudtam mindig kimutatni, hogy a 6–8 éveseket, tehát a kezdő olvasókat érinti leginkább az olvasásmotivációval kapcsolatos hátrány, hanyatlás. Magyarán, amikor iskolába kerülnek és elsődlegesen elkezdenek arra fókuszálni, hogy technikailag ők hogyan sajátítsák el az olvasást, mert elsődlegesen ők óvodában meg a családi környezetben kisgyermekként – jó esetben – meseélményben részesültek, és akkoriban még teljes mértékben élvezik az olvasást és a könyvhöz való kapcsolódást. Mert az még egy érzelmi folyamat, és az, ami iskolásként bekövetkezik, az ennek inkább a kognitív, a technikai része, hogy ő hogyan kapcsolja össze a hallottakat, a látott formátummal, és azt hogyan tudja később értelmezni. Ami izgalmas, hogy ebben a korban jelentkezik a kisebbrendűség élménye, érzése a gyerekeknél, hogy ők meg szeretnének felelni a felnőtteknek, és folyamatosan azt figyelik, hogy milyen visszajelzéseket kapnak a felnőttektől. Ez egy természetes állapota a 6–8, sőt a későbbi korosztálynak is, és ha azt tapasztalják, hogy ők olvasásból kevésbé jók, vagy ez egy olyan erős feladat, amit úgy éreznek, nem tudnak megugrani, vagy olyan szöveget kapnak ami nem tartozik az érdeklődési körükhöz, akkor ez elkezd szépen lassan csökkenni” – fogalmaz Vass Dorottea.

Jó hír azonban, hogy a szakértők szerint ennek ellenére nincs olyan pont, ahonnan ne lehetne visszahozni vagy felébreszteni az olvasási kedvet. Farkas Ferencnek erről egy beszédes történet jutott eszébe. „Ezt onnan tudom megfogni, hogy amikor egyszer meghívtuk Ranschburg Jenőt a könyvtárba vendégként, viszonylag nagy korkülönbség volt a fia és közte. (...) Mondta, hogy kétségbeesett attól, hogy nem olvas, és nem olvas, és nem olvas, és ő ezt »tékozló fiú effektusnak« nevezte. De aztán van az a pillanat, amikor a példaadás egyszer csak átvált abba, hogy jé, a szülői minta megjelenik, és nála ez konkrétan az egyetemi koránál jelent meg a fiúnak, hogy egyszer hazament, unatkozott, levett a polcról egy könyvet és a kezében maradt szó szerint és onnantól kezdve olvasott.”

Vass Dorottea olvasáskutatóként éveken át foglalkozott tankönyvelemzéssel, így az olvasó- és az ábécéskönyveket is behatóan vizsgálta. Arra jutott, hogy a tankönyvi tartalmak egyáltalán nincsenek összhangban a gyerekek érdeklődésével. „Magyarán ők lehet, hogy elolvassák azokat a logatomokat, azokat az értelmetlen szótagokat, amik alapján ők tanulnak olvasni, (...) de ha tartalmilag nem tudnak ahhoz kapcsolódni, akkor igazából célba érnek az olvasással, de a célban nem kapnak tapsot, nem kapnak saját élményt, amit ők önállóan élménnyé tudnak átfordítani, csak azt látják, hogy teljesítettek egy feladatot. Én itt látom a legnagyobb feladatunkat.” Abban mindkét olvasáskutató egyetért, hogy az iskolai autonómia növelése kedvezően hatna az olvasáskultúrára, hiszen egy jó pedagógus más eszközökkel szeretteti meg a könyveket egy borsodi faluban, mint egy budai elit iskolában.

A teljes videót itt lehet megnézni: