Kutatás a magyar zeneoktatásról: fogjuk meg és vigyétek!

Az egy hónapig, online elérhető kérdőívet összesen 929 fő töltötte ki, oktatók és hallgatók, így reprezentatívnak fogadhatjuk el. A kilencvenöt(!) kérdés a zeneoktatásban tapasztalható digitális médiafogyasztási és médiahasználati szokásokra, illetve a zeneoktatásban dolgozók és tanulók helyzetére, jövőképére, motivációira volt kíváncsi. A kutatásról a Magyar Zenei Tanács (MZT) minden magyarországi, zeneoktatásban részt vevő intézményt értesített, a november 9-én lezárult adatgyűjtés után pedig az eredményeket nyilvános szakmai fórumokon mutatja be.
A kütyüzésről
November 25-én, Miskolcon, a Zenepalota kórustermében dr. Török Bernát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának főigazgatója röviden ismertette a kutatott csoport digitális eszközhasználatáról szóló megállapításokat: a megkérdezettek közül szinte mindenki használja az internetet, az e-mailezés inkább az idősebbekre jellemző, akik a munkájukhoz használják, míg a fiatalok inkább csetelnek. Ami a közösségi médiát illeti, az idősebbek a Facebookot, míg a fiatalok a modernebb platformokat használják.
Új információként egyedül annyi hangzott el, hogy a közösségi média-használat intenzitása nincs befolyással a gyakorlással, munkával töltött időre, sőt, az elhivatottsággal többnyire egyenes arányban van a digitális jelenlét. Továbbá a mesterséges intelligencia jelenléte még átlagos mértéket mutat, illetve az anyagi helyzettel nincs összefüggésben az eszközhasználat, magyarán okoseszköze majdnem mindenkinek van már. Mellbevágó tények.
A továbbiakban Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke mutatta be az újmédia-fogyasztás trendjeit. A megkérdezettek több mint fele naponta hallgat zenét, sőt a diákok 65,5 százaléka nyilatkozott így. A kutatás azt is feltárta, hogy ez valóban „minőségi” zenehallgatás, hiszen a naponta zenét hallgatók nem valamilyen tevékenység mellett, vagy háttérzajként teszik azt. A zenehallgatáshoz jellemzően az okoseszközüket vagy laptopjukat használják, ami a streaming platformok egyértelmű túlsúlyát mutatja a hagyományos hanghordozókkal, lejátszókkal szemben.
Évtizedek óta állandó pillanatkép
A kutatás zeneoktatással foglalkozó részének eredményeit dr. Váradi Judit, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi tanára, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagja ismertette, és nem volt könnyű dolga, hiszen a kutatás igyekezett a zeneoktatás résztvevőiről a legtöbb információt megtudni. Az elkészült értékelésben hetven (!) oldalt töltenek meg azok az adatok, amik összességében egy magára hagyott szektor képét mutatják.
Az első rész a zeneművészeti szakgimnáziumban tanulók pályaorientációjával foglalkozik. Egyértelműsíti a szülői háttér és támogatás alapvető fontosságát. Azt, hogy gyakran egy éppen tinédzserkorba érő fiatalnak mekkora energiájába telik a szüleit meggyőzni pályaválasztásának helyességéről, illetve azt is megmutatja, hogy a zenei hivatást választók a kortársaikhoz képest sokkal hamarabb döntenek a pályájukról és ki is tartanak mellette. Igaz, a képzési rendszer a későbbiekben már nem igazán biztosít átjárhatóságot.
A képzésükkel túlnyomórészt elégedettek, de szívesen vennének egy olyan ösztöndíjprogramot, ami elismeri a befektetett munkájukat. Érdekes adat, hogy a diákok negyede gondolkodik külföldi továbbtanulásban, míg harmaduk teljesen kizárja azt. Ezt az eltökéltséget talán érdemes lenne honorálni.
A második részben dr. Váradi Judit a felsőoktatás hallgatóinak pályaképét mutatta be a kutatás eredményeire támaszkodva. Az adatok itt is a szülői támogatás fontosságát húzták alá, hiszen elmondható, hogy a hazai zeneoktatási rendszerben a felsőoktatásba kívülről is érkezhet valaki, tehát felkészülhet a felvételire magántanárral vagy akár egyénileg is.
A hallgatók pályaválasztásában tehát meghatározó, hogy milyen hamar találkoznak élő zenével és hangszerekkel, és milyen minőségű ez a kapcsolat. 72 százalékuk maga választotta hangszerét és ki is tartott mellette. Mindez azt jelenti, hogy az óvodai hangszerbemutatókat, de az alapfokú képzés fontosságát végképp nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A válaszokból kiderül, hogy ez egyéni hangszeres órákat tartják legtöbbre a hallgatók, de a szakmai munka mellett lenne igény a sportolásra, szórakozásra és ráférne a hangszeres infrastruktúrára egy átfogó fejlesztés is.
Külföldi tapasztalatot oktatási intézményben körülbelül minden tizedik hallgató szerzett és a megkérdezettek fele venne részt ilyen képzésben, ám ebben jellemzően a szűkös anyagi lehetőségeik akadályozzák őket.
Az egyik legérdekesebb pont azonban a mentális segítség igénye lelki egészségük megőrzése érdekében. A területtel már csak azért is foglalkozni kell, mert a hallgatókból később zenetanár lesz, akik az ott megszerzett tapasztalatot és tudást használni fogják, és továbbadják majd a következő zenészgenerációknak.
Talán kimondható, hogy az oktatási rendszerben példátlan az a szituáció, ami a zeneoktatásban megvalósul, nevezetesen az, hogy hetente több alkalommal a pedagógus és növendék négyszemközt, csak egymásra figyelve dolgozhat. A közös munka minőségét viszont több tényező is alapvetően befolyásolja: a szülői attitűd és a gyermek autonómiája, motivációi; a tanár képességei és felkészültsége, motivációja és önértékelése. Nem mindegy tehát, hogy a pedagógus mennyire érzi megbecsültnek magát, mennyire érzi magát a helyén, illetve, hogy mekkora önállóságot biztosít számára a rendszer és rendelkezésére áll-e minden eszköz a minőségi munkához.
A kutatás eredményeit bemutató kiadvány fele a pedagógusok válaszait elemzi, a közel ötven oldal nem tartalmaz egy felesleges vesszőt sem, így minden kiragadott adat önkényes választás lenne. Mindenféleképpen érdemes az értő tanulmányozásra.

Ezután három iskolavezető (Komár Lívia, a Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Bárány Zoltán, a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium igazgatója, és Kerek Gábor Közeledő, a Kazinczbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója) kerekasztal-beszélgetése kezdődött, amelynek egyik témája az iskolákban begyűjtendő telefonok kérdése volt. Felmerült, hogy a zene- és táncművészeti képzésben szinte kikerülhetetlen, hogy a YouTube-on a növendékek a mesterükkel együtt megnézzenek pár videót (koreográfiák, hangszereseknél egy új mű létező előadásai, ujjrendek, dinamikák, tempó stb.). A reklámok miatt célszerű volt előfizetni a YouTube prémiumra, alapítványi pénzből, hiszen fel sem merült, hogy értelme lenne a tankerülethez fordulni ilyen kéréssel.
Elhangzott, hogy a visszavonuló, vagy pályaelhagyó zenetanárok pótlása sokszor nem egyszerű, bár megfigyelhető tendencia, hogy korábbi hallgatók térnek vissza diploma után tanítani. Minden zeneoktatással foglalkozó fórumon felmerül a szolfézsoktatás kérdése, ami igazi forró krumpli. Ez most sem volt másként, a képzési rendszer reformra, újragondolásra szoruló részei közül talán az első ez.
Minek kell jönnie ezután?
Kérdésemre a Magyar Zenei Tanács elnöke, Zsoldos Dávid elmondta, hogy a kutatás eredményei garantáltan eljutnak majd a döntéshozók asztalára, és a Tanács mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a széles közönség is megismerhesse azokat.
A tartalmas két óra után számomra a fő kérdés az maradt, hogy a nyilvánvalóan fáziskésésben lévő magyar zeneoktatásban egyértelműen reformokra szoruló területekkel végre kezdünk-e foglalkozni. Jelenleg az ott tanítóktól és tanulóktól elhivatottságukban magukra hagyva várjuk el azt, hogy Magyarország zenében kivívott rangját megtartsák.
A kutatás eredményei itt érhetők el, a szakmai fórumokra minden regisztrált érdeklődőt szeretettel várnak.