Meghalt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

Meghalt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
Fotó: Cseke Csilla / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

1513

93. életévében meghalt Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a nemzet művésze, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.

Vásáry Tamás 1933-ban született Debrecenben, zenei csodagyerekként indult a pályája: már gyermekkorában rendszeresen adott zongorakoncerteket. Hatévesen, a hivatalos korhatár alatt Liszt II. rapszódiájának eljátszásával nyert felvételt a debreceni Zenedébe. Első nyilvános koncertje egy Mozart-emlékest volt nyolcéves korában. Tízévesen került Dohnányi Ernő tanítványai közé, tizennégy évesen pedig már megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. Ekkor határozta el, hogy karmester lesz.

1953-ban szerezte meg a művészdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékén. Kodály Zoltán meghatározó szerepet játszott az életében, különösen a szülei kitelepítése után. Csak Kodály Zoltán és a Zeneakadémia igazgatója, Zathureczky Ede tudta elérni az ifjú zenész tehetség mentesítését. Kodály támogatásával folytathatta tanulmányait, és munkát is kapott a Muzsika Hangversenyrendező Vállalatnál.

Vásáry Tamás nemzetközi művészi karrierje Leningrádban és Moszkvában indult, majd kiemelkedő versenysikerekkel folytatódott az 1950-es években Varsóban, Párizsban, Brüsszelben és Rio de Janeiróban. Előbb Belgiumban, majd Svájcban élt. 1958-ban megjelent Liszt-lemezét „az év legjobb lemeze” címre jelölték Angliában. 1960-ban debütált Londonban, 1962-ben pedig New Yorkban, a Carnegie Hallban is. Az emigrációban évi átlag 100 hangversenyt adott a világ legfontosabb zenei központjaiban. A Deutsche Grammophonnál felvett számos lemez biztosította Vásáry számára a világhírt és a koncertfelkéréseket, később más kiadóknál (Chandos, Collins) is készített felvételeket. Rendszeres vendége volt a világ legjelentősebb zenei fesztiváljainak, többek között fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, az Edinburgh-i Fesztiválon, a Berlini Fesztiválon, valamint a BBC Proms koncertsorozaton, a Holland Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A karmesteri pályája 1970-ben indult el, amikor a montreux-i fesztiválon a Liszt Kamarazenekart dirigálta. Hamarosan saját zenekara lett, a Northern Sinfonia, majd a Bournemouth Sinfonietta vezetőjeként működött. Vezényelte a világ legjelentősebb együtteseit a New York-i Filharmonikusoktól a Berlini Filharmonikusokig. Karmesterként is készített lemezfelvételeket. 1972-ben járt először újra Magyarországon, rövidesen kurzust is tartott a Zeneakadémián. Állandó szakmai otthonra azonban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaránál talált, amelynek karmestere majd később főzeneigazgatója lett. Magyar kortárs zenét – például Durkó Zsolt, Balassa Sándor és Szokolay Sándor műveit – éppúgy vezényelt, mint Beethoven-ciklust, vagy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Edvard Grieg zenéjét.

Fotó: Balogh Zoltán / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Fotó: Balogh Zoltán / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

2013-ban megalapította a Vásáry Tamás-Ösztöndíjat, 2017-ben pedig a Gyermekhíd Alapítványt, amely gyermekotthonban élő gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti egyéni mentorok segítségével. Számos díjat kapott, köztük Liszt Ferenc-díjat (1951), Kossuth-díjat (1998), 2001-ben megkapta a legnagyobb francia művészeti kitüntetést, a Chevalier des Arts et Lettres érdemrendet, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.

2015-ben ismét a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek főzeneigazgatója lett. 2017-ben a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa veszprémi pályázat egyik nagykövete volt, majd 2017-ben a Magyar Szent István Renddel tüntették ki. 2020-ban Dohnányi Ernő-díjban részesült. 2023 szeptemberében, születésének 90. évfordulóján ünnepi hangversenyen köszöntötték a Zeneakadémián. 2024-ban jelent meg az előtte tisztelgő, A kilencvenen túl… Hommage a Vásáry Tamás című kötet. 2024-ben a Bartók Rádió az év életműdíjasa elismerésében részesült. Vásáry Tamást a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Kövess minket Facebookon is!