A színházi szakszervezet szerint Eszenyi Enikő bocsánatkéréséből a valódi felelősségvállalás elmaradt

Hat évvel azután, hogy több tucat egykori kollégája munkahelyi abúzussal vádolta meg, szerdán nyilvánosan bocsánatot kért Eszenyi Enikő. A színész-rendező közleményének előzménye, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója felfüggesztette a jövő évadra meghirdetett rendezését, mert szerinte a jelenléte több kollégájukban is rossz érzéseket keletett. A Vígszínház egykori igazgatója a közleményében azt írta, sokáig azt hitte, „a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásaimat igazolja az, ami végül a színpadon megszületik”, de mostanra megértette, hogy „semmilyen művészi eredmény nem ér annyit, hogy közben emberek sérüljenek vagy megalázva érezzék magukat”.

Eszenyi írására másnap az előadó-művészeti szakma munkajogi érdekképviseletét ellátó Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZIDOSZ) részletes állásfoglalásban reagált. Idézték Eszenyi mondatát, mely szerint „az elmúlt hat évben most először fordult elő, hogy egy alkotói közösség egyes tagjaiban megfogalmazódott: nincs meg felém a közös munkához elengedhetetlen bizalom”, majd azt írták: ezt a narratívát határozottan visszautasítják.

„Nem az történt, hogy hat év alatt ez most fordult elő először, hanem az, hogy hat év után ez most derült ki először.

Köszönhetően az első és egyetlen színházigazgatónak, aki unikális módon vállalta mindazt, ami történt. A látszólagos problémamentesség nem a megváltozott viselkedés bizonyítéka, hanem az elfojtásé és a megfélemlítettségé. A probléma pedig jelen esetben még összetettebb, hiszen Eszenyi Enikő nem színészként – azaz egyenrangú kollégaként –, hanem rendezőként kapott felkérést. Ez pedig egyértelmű hatalmi pozíciót jelent” – fogalmaztak.

A szakszervezet hangsúlyozta, elutasítják, hogy olyan személyek kerüljenek hatalmi helyzetbe, akik korábban visszaéltek a hatalmukkal, és „akiknek a jelenléte szorongást, félelmet és méltatlan munkakörnyezetet teremthet a színházi dolgozók számára”.

A SZIDOSZ szerint bár a nyilvánosság szerepe fontos a rejtett problémák felszínre kerülésében, az igazi megoldást a belső jelzőrendszerek jelentenék, és a legfontosabb szerintük mindig az, hogyan érez a dolgozó. Hozzátették, nem hisznek a lincselésben, bosszúhadjáratokban vagy a szakmai ellehetetlenítésben, és értik azok felháborodását is, akik az elmúlt napok eseményeit morális ítélkezésként élik meg. De szerintük itt nem erről van szó.

„Az igazi rehabilitáció alapja ugyanis a valódi felelősségvállalás lenne, ami ebben az ügyben elmaradt. Nem zajlottak le azok a transzparens, független intézményi vizsgálatok sem, amelyek tisztázták volna a múltbeli eseteket és megnyugtató garanciákat adtak volna a jövőre nézve.

Ezek hiányában egy bocsánatkérés – benne egy tényszerűen hamis mondattal – nem törölheti el a strukturális kockázatokat. De kétség kívül nagy és fontos lépés.”

A SZIDOSZ szerint nem az a kérdés, hogy egy művész kaphat-e még lehetőséget, hanem hogy érdemi vizsgálatok és valódi szembenézés nélkül kerülhet-e hatalmi pozícióba. „A megoldás az előzetes, transzparens intézményi tisztázás. Ha a döntéshozók végre bevezetnék a munkavállalók előzetes, érdemi véleményezési jogát, azzal nemcsak a dolgozókat védenék meg, hanem a szakmát is” – zárták az írást.

A Vígszínház akkori társulati tagjainak egyike, Lengyel Tamás néhány napja Bóta Gábor műsorában arról beszélt, hogy a főváros állítása szerint megsemmisítette a vizsgálóbizottság anyagát az Eszenyi-ügyben, személyiségi jogokra hivatkozva pedig kisatírozta a következtetéseket a kiadott anyagokból. „Vagyis teljesen feleslegesen ment el 70 ember a meghallgatásokra, és vállalta a kockázatot, mert a történteknek végül nem lett következménye”. A főváros szerinte pontosan úgy viselkedett velünk, mint a NER bárkivel, aki kritikát fogalmazott meg.