Nem osztják ki a büntetést az utcai ivásért Írországban, ezért csökkenteni akarják az összeget

Az ír kormány az eddigi 300 eurós (kb. 108 ezer forintra) összegnél kevesebbel büntetné az országban azokat, akik az utcán isznak. A büntetés mérséklése azután vetődött fel, hogy a hétvégén többen is összegyűltek a közterületeken inni, és habár azokat, akik a puboktól számítva 100 méteren belül isznak, 300 euróra, a pubokat pedig 1500 euróra büntethetnék, a bírságokat csak a legritkább esetben osztják ki: az összeget ugyanis nagyon túlzónak tartják. Csakhogy így a lehetséges büntetésnek nincs visszatartó ereje, ezért a miniszterek most abban bíznak, hogy az összeg mérséklődik majd. A megoldást inkább ebben, semmint az elviteles lehetőség betiltásában látnák.

Írországban 456 új koronavírusos fertőzöttről és 5 halálos áldozatról érkezett hír, és az ír egészségügyi minisztérium szerint összesen 33-an voltak intenzív osztályon, kettővel többen, mint vasárnap. Az országban október 21-én rendelték el a hathetes lezárást, az embereket arra kérték, maradjanak otthon, és csak a legszükségesebb esetben utazzanak. A korlátozások a tavaszihoz hasonló mértékűek, de az iskolák most nyitva tarthatnak. (BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!