Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint ugyan a kormány megteheti, hogy éjszakára ingyenessé teszi az összes kereskedelmi parkolóhelyet, de ezzel már belenyúltak a magántulajdonba, aminek védelme az Alaptörvényben van lefektetve. A rendelet abból a szempontból is aggályos, hogy az üzemeltetők nem tudtak róla előre, így a parkolók nincsenek felkészülve, és az üzemeltetők bevételtől esnek el. A rendszerek átállítása akár egy hétbe is telhet, az intézkedés pedig három hétre szól. Felmerült az is, hogy a korábban bérletet vásárlók felháborodhatnak, hiszen ők fizetnek valamiért, amiért másnak most nem kell. (Népszava)

Autók az Allee bevásárlóközpont parkolóházában 2020. november 23-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI