
Brian Laundrie-hoz tartoznak azok az emberi maradványok, amelyeket egy floridai parkerdőben találtak meg, erősítette meg az FBI. Az FBI még annyit közölt, hogy a fogászati leletei alapján azonosították a férfit.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a nyomozók szerda reggel a megfojtott Gabby Petito gyilkossággal gyanúsított barátjának a nyomaira bukkanhattak egy floridai erdőben. Csütörtökre kiderült, hogy egy hátizsákot és egy laptopot is találtak a Laundrie-hoz köthető maradványok közelében.
A megyei seriff szerint veszélyes helyszíneken, nagyon nehéz körülmények között keresték a 23 éves fiatalt – néhol kígyókkal és aligátorokkal teli, majdnem mellmagasságig érő vízben kutatták Laundrie nyomait.
Steven Bertolini, a Laundrie család ügyvédje a CNN-nek elmondta, hogy végül a szülők segítségével bukkantak a Brianhez köthető emberi maradványokra. Brian apja, Chris Laundrie a park ösvényéről lesétálva talált rá egy zsákra, aminek a tartalmát a nyomozók később megvizsgálták. A zsák közelében találtak a nyomozók egy hátizsákra, aminek a környékén emberi maradványokat fedeztek fel.
„A maradványok állapota miatt eltarthat egy ideig a hivatalos azonosítás. Egy nagyon alapos folyamatra lesz szükségünk az orvosszakértővel”
– közölte egy, a nyomozáshoz közel álló forrás a CNN-nel még az FBI bejelentése előtt.
„Ez nagyon szomorú – el lehet képzelni, mennyire az, amikor egy szülő a fia holmijait néhány maradvány mellett találja. Ez szívszorító. És elmondhatom, hogy a szülők nagyon megtörtek”
– mondta a hírtelevíziónak adott interjújában szerda este Steven Bertolini.
Álomútra indult az Insta-pár, tragédia lett a vége
Brian Laundrie-t már közel egy hónapja kereste a rendőrség, miközben a hatóságok megpróbálták összerakni, mi történt vele és 22 éves menyasszonyával, Gabby Petitóval a nyári utazásuk során.

A lány furgonjával egy természetközeli útra indultak az Egyesült Államok különböző nemzeti parkjait érintve, az Instagramon rendszeresen közvetített utazás azonban augusztus végén váratlanul véget ért. Brian Laundrie egyedül tért haza a fehér furgonnal, és nem volt hajlandó érdemben válaszolni a lány sorsával kapcsolatos kérdésekre, majd egyik reggelre neki is nyoma veszett.
A nő maradványait később Wyomingban találták meg, annak a helynek a közelében, ahol a párt utoljára látták együtt. Dr. Brent Blue, Teton megye halottkémje gyilkosságnak minősítette a lány halálát, és azt mondta, hogy kézzel fojtották meg.
Hosszú évek óta nem volt olyan bűnügy, ami annyira megmozgatta volna az embereket világszerte, mint Gabby Petito tragédiája. Miért pont az ő esete robbant ekkorát, és miért férkőzik be a furgonos lány – Instán mosolygós, rendőri videón sírós arca – annyi gondolatba? Erről írtunk bővebben ebben a cikkünkben, az üggyel kapcsolatos többi anyagunkat pedig itt találja.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.