Hirtelen Kijevbe utazott az amerikai külügyminiszter
Antony Blinken amerikai külügyminiszter ma meglepetésszerű látogatást tett Kijevben, miközben az Egyesült Államok közel 2,7 milliárd dolláros új katonai segélyt jelentett be Ukrajnának és más országoknak. Blinken a háború kezdete óta óta már másodszor utazott titokban Kijevbe – adta hírül be az AFP.
A Blinkent kísérő egyik magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta, hogy a miniszter azért időzítette mostanra a látogatását, mert rendkívül fontos pillanatnak gondolja. Ezzel arra is utalhatott, hogy Ukrajna közel hét hónap után ellentámadásba lendült, és Zelenszkij elnök bejelentése szerint visszafoglalt több települést is a Harkivi térségében.
Blinken 2 milliárd dollárnyi katonai segélyt hagyott jóvá, amelynek keretében az Egyesült Államok kölcsönöket vagy támogatásokat nyújt más nemzeteknek, hogy azok amerikai gyártású fegyvereket vásárolhassanak. A 2 milliárd dolláros csomag felét Ukrajna kapja, a másik felét pedig 18 másik, Oroszország által fenyegetettnek tekintett ország.
A jóváhagyott kedvezményezettek között van Moldova és Grúzia, mivel mindkét országnak vannak Oroszország által támogatott szakadár régiói, valamint a balti államok, Észtország, Lettország és Litvánia, továbbá Bosznia, ahol az oroszok által támogatott boszniai szerb vezetőkkel egyre nő a feszültség.