Szexfotókat posztolt apja volt szeretőjéről egy brit nő, három év börtönre ítélték
Három év börtönre ítéltek egy 24 éves leedsi nőt, aki hamis profillal, egy szexuális szolgáltatásokat hirdető oldalon regisztrálta apja korábbi szeretőjét, és szexfotókat töltött fel róla – írja a Guardian.
A lap azt írja, Eleanor Brown még tinédzser volt, amikor rendőrként dolgozó apjának 2012-ben rövid viszonya volt egy munkatársával. Az affér lezárása után mindketten házastársukkal maradtak. Brownban viszont olyan mély harag maradt az ügy miatt, hogy tíz évvel később sértő üzeneteket kezdett posztolni a nő férjének Facebook-oldalán. Emellett létrehozott egy hamis profilt egy szexuális szolgáltatásokat hirdető oldalon, ahova szexképeket töltött fel apja egykori szeretőjéről. A profilon a nő férjének mobilszámát adta meg, így ő kapta meg az érdeklődők üzeneteit.
Brown emellett felkereste a volt szerető lányát is, aki korábban nem tudott a viszonyról. „Bárhová megy, a fotói ott maradnak és követni fogják” – mondta a lánynak.
Az ügyet tárgyaló bírót megdöbbentette, hogy Brown egyáltalán nem bánta meg tetteit, szerinte a nő „teljesen híján volt minden morális iránytűnek”. Védője azt mondta, Brown még tinédzserként, anyjától kapta meg a később felhasznált fotókat, a tervet vele és a szintén rendőrként dolgozó nővérével eszelték ki. Az ügyvéd hangsúlyozta, a fotók traumatizálták az akkor még tinédzser lányt. Brown apjának egykori szeretője a hétfői tárgyaláson azt mondta, nem tudja elhinni, hogy tehet egy nő ilyesmit egy másik nővel.