Trump rabosítási fotójával lehetett fényképezkedni az egyik beiktatási bálon

Trump rabosítási fotójával lehetett fényképezkedni az egyik beiktatási bálon
Donald és Melania Trump a Commander-in-Chief Ballon – Fotó: Andrew Harnik / Getty Images

Donald Trump elnöki beiktatását hétfőn túl is követtük, de az események közvetítésünk hajnali berekesztése után is folytatódtak. Az új elnök és kísérete a washingtoni Capital One Arénából a Fehér Házba autóztak, az államfő újabb rendeleteket írt alá, majd Trumpék három bálon is részt vettek.

Az első táncos gálaest a Commander-in-Chief Ball, magyarul Főparancsnok Bál volt a fegyveres erők tagjai részére. Az amerikai elnök ugyanis az ő főparancsnokuk, Trump pedig itt elmondott beszédében meg is jegyezte, nem érheti annál nagyobb kiváltság, minthogy kétszer is ezen a poszton szolgálhat – írja a bálokat összefoglaló CBS News. Trump szót ejtett még az első elnöksége alatt létrehozott űrerőről.

A Főparancsnok Bál fénypontja egyértelműen az volt, amikor Donald Trump feleségével, Melániával lassúzott egyet Elvis Presley An American Trilogy dalára.

Egyébként a zenét a Rascal Flatts countryzenekar, Parker McCollum, Kid Rock és Billy Ray Cyrus énekesek szolgáltatták a bálon, amin az alelnök J. D. Vance és a várható védelmi miniszter, Pete Hegseth is megjelentek.

A Liberty Ballon, azaz Szabadság Bálon Trump közvetlen támogatóié volt az est. Itt egy önironikus gag is előkerült: az érkező vendégek egy fotófal előtt Trump 2020-as georgiai rabosítási fotója, azaz mugshotja előtt (ami kísértetiesen hasonlít friss elnöki portréjához) pózolhattak egy-egy kép erejéig. Trumppal szemben az a gyanú egyébként, hogy a szerinte elcsalt előző elnökválasztás után nyomást gyakorolt a georgiai választási szervekre az eredmény megmásítása céljából.

Sara és Marco Sylvester a fotófalnál a Liberty Ballon – Fotó: Joe Raedle / Getty Images
Sara és Marco Sylvester a fotófalnál a Liberty Ballon – Fotó: Joe Raedle / Getty Images

Ezen a második bálon is a country vitte a főszerepet, Jason Aldean énekes szórakoztatta a MAGA-biztos közönséget. Mellette fellépett a 2000-es évek elejéről ismert rapper, Nelly, valamint a Y.M.C.A. című dallal ismertté lett Village People is, aminek slágere a Trump-gyűlések kedvelt nótája lett.

Végül a Starlight Ball, azaz Csillagfény Bál zárta a washingtoni beiktatási eseményeket hétfőn, amiről a CBS csak annyit írt, hogy Trump főbb pénzügyi támogatóinak rendezték. Az Independent azonban arról cikkezett, a Gavin DeGraw-n kívül itt fellépő Billy Ray Cyrusnak balul sült el az este: először azt kérdezgette éneklés közben/helyett, be van-e dugva a gitárja, mert nem igazán hallja vissza. Aztán egyre idegesebben kérdezgette, hogy ébren van-e még valaki a technikai stábból, vagy menjen a pokolba haza. Aztán végre megoldották a malőrt, Cyrus pedig azzal vágta ki magát, hogy:

„Ha technikai bonyodalmak érnek, csak tovább kell menned. Vagy ahogy Trump elnök mondaná, harcolnod kell!”

Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!