Először volt napirenden Magyar Péter két mentelmi ügye az EP szakbizottságában
Az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságának csütörtöki ülésén Magyar Péter mindkét mentelmi ügye napirenden volt. A Magyar Nemzet szerint a testület nem hozott ma döntést, bár a lap csak a telefonos esetről írt. Az EUrologus úgy értesült, hogy egyik ügyben sem határoztak és a Tisza elnökét sem hallgatták meg. A zárt ülésről kérdeztük a szakbizottság szóvivőjét, ha válaszol, beszámolunk róla, de a mentelmi ügyekről jellemzően nem ad ki az EP információkat.
A Legfőbb Ügyészség még szeptemberben kérte, hogy függesszék fel a Tisza Párt elnökének mentelmi jogát. A testület közleménye szerint Magyar júniusban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett egy férfi mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vitában Magyar hirtelen mozdulattal kivette a férfi kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont aztán többszöri kérésre sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a férfi is követte. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette. „Ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas” – írta a közlemény.
Magyar szerint egy fizetett provokátor akarta levideózni bulizás közben. „Hiába kértük, hogy hagyja abba, és a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá, vagy legalább hagyja abba a filmezést. Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat.” Az eset körülményeivel korábban részletesen is foglalkoztunk.
Orbán Viktor októberben azt állította, Magyar azért vette fel a mandátumát, hogy a mentelmi joga mögé bújjon. A Tisza jelenlegi elnöke előtte azt ajánlotta a kormányfőnek, hogy ha Magyarország csatlakozik az uniós ügyészséghez, „minden kreált ügyben lemondok a mentelmi jogomról”.
Roberta Metsola EP-elnök októberben jelentette be, hogy befutott hozzájuk a felfüggesztési kérelem. Az ügy parlamenti felelősének (jelentéstevőjének) Krzysztof Śmiszek szocialista képviselőt jelölték ki. Az ügyvéd az EUrologus kérdésére elmondta, hogy a jogi folyamatok végéig nem nyilatkozhat az ügyben. Az sem árulta el, hogy Magyar Péter egyáltalán megjelent-e a tárgyaláson, a blog helyszínen tartózkodó tudósítója azonban nem látta a Tisza Párt elnökét. Megjelennie csak akkor kell, ha a bizottság elrendeli a meghallgatását. (A képviselő szerdán még biztosan Strasbourgban volt, fel is szólalt a plenáris ülésen.)
Metsola novemberben bejelentett egy másik kérelmet is arra, hogy felfüggesszék Magyar mentelmi jogát. Az EP jogi szakbizottságának szóvivője korábban a Telexnek csak annyit erősített meg, hogy két külön ügyről van szó, a mobilos ügyet kezdeményező Legfőbb Ügyészség pedig a kérdésünkre azt válaszolta, ők csak a lopási ügyben adtak be kérelmet. A Politico úgy értesült, a második esetnél egy fideszes politikus perelné be Magyart rágalmazásért, de ezt hivatalosan azóta se erősítették meg.
Erről az ügyről a kormányközeli Magyar Nemzet cikke említést sem tett, holott Magyarról két kérelem szerepel külön a napirenden és az EUrologus is úgy tudja, hogy mindkettőről szó volt. A másodiknál a Tisza-elnök szintén lengyel jelentéstevőt kapott, Dominik Tarczyńskit az euroszkeptikus-konzervatív Jog és Igazságosságtól.
A csütörtöki ülés napirendjén Ilaria Salis mentelmi ügye is ott volt. Őt azzal gyanúsítják a magyar hatóságok, hogy a tavaly februári, kitörés napi utcai támadások egyik fő szervezője volt. A magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Salis ártatlannak vallotta magát.
A fogva tartásának körülményei belpolitikai vihart kavartak Olaszországban. Egy, a szélsőbaloldali GUE/NGL frakcióhoz tartozó olasz párt felvette az európai parlamenti listájára, ahonnan júniusban bejutott a testületbe. Így mentelmi jogot kapott és el kellett engedni, de ez nem jelenti, hogy az ügye megszűnt volna. A Fővárosi Törvényszék egy júniusi közleménye szerint kérte, hogy függesszék fel a mentelmi jogát, szabadulásakor ügyvédje, Magyar György erre kis esélyt adott.
A jogi szakbizottság a vizsgálata végén ajánlást ad, amiről az egész EP szavaz. Azzal, hogy pontosan hogyan megy egy ilyen eljárás és milyen szempontok alapján döntenek, ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.
Az EUrologus úgy értesült a szakbizottság szóvivőjétől, hogy Magyar mentelmi ügyével a következő, január 29-30-i ülésen is foglalkoznak. Elképzelhető, hogy a február 13-i mentelmi ügyekkel foglalkozó rendkívüli strasbourgi vagy a február 17-18-i brüsszeli rendes ülésen ismét napirendre kerül.
Frissítés: A Tisza EP-delegációjának közleménye szerint „az eljárásnak ebben a szakaszában az érintett képviselő nem lehet jelen a megbeszélésen. Az ülés zárt volt, így információ nem kerülhet ki róla. Az eljárás későbbi szakaszában az érintett képviselőnek is lesz lehetősége felszólalni, mielőtt megszületik a javaslat.”
Címlapkép: Fred Marvaux / Európai Parlament / Európai Unió