Kizárták a grúz parlamentből az ellenzék négyötödét

326

A Grúziai Álom frakciója hivatalosan is kizárta a grúz parlamentből az ellenzéki képviselők négyötödét, ami csak azért nem számít puccsnak, mert az ellenzék eleve nem vett részt a parlament munkájában, írja a 444 a Netgazeti grúz lapra hivatkozva.

A most kizárt képviselők decemberben maguk kérték, hogy zárják ki őket a munkából, mivel csalásnak tartják a lezajlott választásokat. A kormánypárt és az ország választási bizottsága szerint viszont az októberi voksolás szabad és tisztességes volt.

A Grúz Álom egy populista, Nyugat-ellenes, oroszbarát párt, a 150 fős parlamentben 89 mandátumot szerzett. A maradék 61 helyen 4 ellenzéki párt, illetve pártkoalíció osztozott, ebből 3-nak szűnt meg a frakciója most hivatalosan is. Egyedül a Gakharia Grúziáért párt maradt a parlamentben, de a párt vezetője, Giorgi Gakharia, aki korábban miniszterelnök is volt, szintén nem akar részt venni a parlament munkájában.

A mandátumfosztáson kívül a parlament arról is döntött, hogy három kormánypárti képviselő kilép a vezető pártból, és saját ellenzéki frakciót alkot. A Grúz Álom főtitkára ezen kívül bejelentette, hogy a parlament új médiatörvényre készül, a cél, hogy teljesen letiltsák a médiatermékek és a civil szervezetek külföldi finanszírozását.

Grúziában a választások után komoly kormányellenes tüntetések kezdődtek, a hatóságok őrizetbe is vettek ellenzéki politikusokat a megmozdulásokkal kapcsolatban.

A Grúz Álom párt színeiben regnáló kormányfő, Irakli Kobahidze korábban bejelentette, hogy befagyasztja a közeledést az Európai Unió felé (ezt később letagadta). Azzal indokolta, hogy nem akar engedni az EU zsarolásának, ami amúgy már korábban befagyasztotta a grúz csatlakozási folyamatot pár olyan, elnyomó jellegű törvény miatt, ami orosz mintát követ.

A grúz választásokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!