Egy 35 éves, felnőttképzésben tanuló férfi lehetett az örebrói iskolai lövöldöző
Svéd lapok szerint a 35 éves Rickard Andersson volt az elkövetője annak a keddi, örebrói iskolai lövöldözésnek, amelyet a svéd miniszterelnök az ország történetének legszörnyűbb tömeges lövöldözésének nevezett. A támadásban eddig 11 ember halt meg, az elkövető végül magával is végzett. Andersson felnőttképzési programban vett részt a támadás helyszínén. Szomszédai szerint nem sok vizet zavart, a rendőrök előtt is ismeretlen volt, egyelőre nem tudni, miért kezdett lövöldözni.
Az Aftonbladet szerint a férfi oda járt iskolába, ahol a támadás is történt. Mint írták, több matematikai kurzusra is bejelentkezett az évek során, de mióta 2021-ben félbehagyott egyet, nem próbálkozott újra. A lap szerint Anderssonnak nincsen érettségije, bizonyítványa szerint hét tárgyat is bukott, csak történelemből, pszichológiából és művészetekből kapott jó jegyet annak idején.
Mindezt a Sydsvenskan cikke is alátámasztja. Eszerint a férfi mindig is Örebróban élt, és két általános iskolába is járt, az elsőben rendre megbukott több tárgyból is. Andersson 2017 óta élt egy örebrói garzonban, egyik szomszédja a lapnak azt mondta, mióta ő odaköltözött egyszer sem látta a férfit. 2017-ben egyébként nevet is változtatott a feltételezett elkövető, Jonas Simonból lett Rickard Andersson.
A férfi az elmúlt három adóévben, azaz azóta, hogy felhagyott a matekkurzusokra való jelentkezéssel, nulla koronát keresett, de ennek ellenére nem volt adóssága. A rendőrök előtt is ismeretlen volt egészen a támadásig, amelyben magával is végzett. A rendőrök a történtek után házkutatást tartottak a férfi lakásán, ez alapján egyelőre arra jutottak, hogy Andersson nem ideológiai okokból miért kezdett el lövöldözni, a svéd állami tévé szerint egy engedéllyel tartott vadászfegyverrel.
A rendőrség szóvivője korábban azt közölte, az első lövések a Risbergska felnőttoktatási intézmény közösségi házában dördültek el. Örebrónak ezen a részén több iskola van egymás mellett, több iskolából érkeztek beszámolók, hogy a diákok és tanárok az iskolán kívülről hallottak lövéseket, és bezárkóztak a tantermekbe. A közösségi médiában olyan videók is terjedtek, amelyeken hallani lehet a lövéseket.